Vissza az előző oldalra (Cikkek)
Betegszabadság vagy táppénz – mikor melyik jár?
A munkavállaló keresőképtelenségének esetére többféle ellátási mód is létezik, ilyen a betegszabadság és a táppénz is. Sokszor szokták mondani a munkavállalók, hogy „elmegyek táppénzre” ám ilyenkor sok esetben nem táppénzt kap az illető keresőképtelenségének tartamára, hanem betegszabadságra írja őt ki a munkáltató, és távolléti díjban (illetve annak egy megfelelő százalékában) részesül.
Nézzük át a legfontosabb eltéréseket a két témakörrel kapcsolatosan.
Mi is az a betegszabadság?
A két legelemibb eltérés a két pénzbeli ellátási forma között, hogy a betegszabadság egy a munka törvénykönyvében (2012. évi I. törvény) meghatározott szabadságolási forma, míg a táppénz és a baleseti táppénz egy egészségbiztosítási pénzbeli ellátási forma, melynek szabályait a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) rendelkezései határozzák meg.
A betegszabadság szabályait a munka törvénykönyve 126. §-a határozza meg, eszerint a munkáltató a munkavállaló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára naptári évenként tizenöt munkanap betegszabadságot ad ki. A betegszabadság kiadása keresőképtelenség esetén kötelező, attól a munkáltató főszabály szerint nem tekinthet el, maximum abban az esetben, ha a munkavállaló ennek időtartamára szabadságot vesz ki, ami a gyakorlatban azért is fordulhat elő, mert ebben az esetben kisebb mértékben csökken csak a számára adott hónapban járó bér.
A főszabálytól eltérően nem jár betegszabadság a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint a várandósság miatti keresőképtelenség tartamára, év közben kezdődő munkaviszony esetén a munkavállaló pedig csak a betegszabadság arányos részére jogosult.
A betegszabadság idejére a munkavállalót távolléti díj hetven százalékának megfelelő mértékű összeg illeti meg.
Mikor jár táppénz?
Az Ebtv. rendelkezései szerint táppénzre jogosult az, aki a biztosítás fennállása alatt, vagy annak
megszűnését követő első, második vagy harmadik napon keresőképtelenné válik és pénzbeli egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezett az erről szóló törvény (1997. évi LXXX. törvény) szabályai alapján. A táppénz szabályai rendkívül bonyolultak és nagyon részletesek, ezért ebben a cikkben csak a legalapvetőbb szabályokat mutatom be, a táppénz részletes szabályai majd egy későbbi cikkben fognak kifejtésre kerülni.
A táppénz legfeljebb egy évig jár, összege folyamatos, legalább kétévi biztosítási idő (esetünkben munkaviszony) megléte esetén az átlagkereset 60 százaléka, ennél kevesebb biztosításban töltött idő, valamint a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás tartama alatt pedig az átlagkereset 50 százaléka. A táppénz legfeljebb egy évig járhat a munkavállalónak.
Táppénzre csak akkor jogosult a munkavállaló, ha a részére a munka törvénykönyve szabályai alapján járó betegszabadságot már kimerítette. Tehát összefoglalva amennyiben a munkavállaló a munkaviszonya fennállása alatt keresőképtelenné válik (tehát baleset éri, vagy lebetegszik) először betegszabadságra lesz jogosult a munkáltatótól, és ha ezt kimerítette az adott évben, akkor nyílik meg a táppénzre való jogosultsága.