Vissza az előző oldalra
MK BH 1999/573
A munkavállaló köteles a munkaviszonya fennállása alatt a munkáltatójával, a munkáltatói jogkörrel rendelkező vezetőkkel és a munkatársaival a jóhiszeműség és a tisztesség általános elve szem előtt tartásával együttműködni. Ez a lényeges kötelezettség a keresőképtelenség időtartama alatt is fennáll [Mt. 3. § (3) bek., 103. § (1) bek. c) pont].
A felperes 1974. április 12-től építésvezető-helyettes munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes 1996. augusztus 8-án rendkívüli felmondással megszüntette. Intézkedését - egyebek mellett - azzal indokolta, hogy 1996. augusztus 6-án és 7-én az alperes ügyvezetője, illetve az ügyvezető és az alperes két másik vezetője az 1996. június 3-tól táppénzes állományban lévő felperessel az alperes irodája előtt, illetve egy építési területen találkoztak. A felperes a körülményekből megállapíthatóan augusztus 6-án és 7-én nem az alperes, hanem a saját cége részére végzett munkát, augusztus 7-én pedig a saját vállalkozása részére történő vásárlásról tárgyalt az alperes egyik szerelőjével.
A felperes az eredménytelen egyeztetést követően benyújtott keresetében a rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítását és a munkaviszonya helyreállítása mellőzését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a felperes keresetét. Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a felperes a táppénzes állománya alatt nemcsak az alperes által észlelt időpontokban, hanem rendszeresen munkát végzett a saját vállalkozásai: egy építőipari tevékenységet végző bt. és egy hasonló tevékenységű kft. részére. Az előbbiben beltag, az utóbbi társaságnak pedig ügyvezetője. A rendkívüli felmondásban megjelölt okok tehát valósak, és okszerűen megalapozzák a rendkívüli felmondást.
A felperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a rendkívüli felmondás jogellenessége alapján az alperest marasztalta elmaradt munkabérben, háromszoros végkielégítésben, felmentési időre járó átlagkeresetben, késedelmi kamatban és perköltségben. Megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1997. szeptember 19-én, az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnt meg.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, de a rendkívüli felmondás indokain túlterjeszkedve vizsgálta a felperesnek a táppénzes állomány alatt tanúsított magatartását, holott csak a felhozott indokokat és azok okszerűségét lehet a perben vizsgálni.
A másodfokú bíróság az elsőfokú eljárásban megállapítottak alapján tényként fogadta el, hogy a felperes a megjelölt két időpontban a saját cége részére munkát végzett, önmagában ezt azonban nem tartotta a rendkívüli felmondást megalapozónak. Álláspontja szerint nem zárja ki a napi néhány órás, egészséget nem veszélyeztető munkavégzést a táppénzes állomány. A kezelőorvos véleménye pedig bizonyította, hogy a felperes az orvos utasításait betartotta, a gyógyulását nem hátráltatta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendkívüli felmondásban megjelölt felperesi magatartás önmagában nem teszi lehetetlenné a munkaviszony fenntartását [Mt. 96. § (1) bekezdés b) pont], a versenytilalomba ütköző magatartásra [Mt. 3. § (3) bekezdés] az alperes pedig nem hivatkozott.
A jogerős ítélet ellen annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben az Mt. 4. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint az Mt. 96 §-a (1) bekezdésének b) pontja megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint az első- és a másodfokú bíróság a tényállást helytállóan állapítottak meg, az elsőfokú bíróság érdemi döntése is helytálló. A másodfokú bíróság jogi okfejtését viszont elfogadhatatlannak tartotta. Kifejtette, hogy a felperes magatartása azért tette lehetetlenné a munkaviszony fenntartását, mivel a felperes az alperes érdekeit sértő módon és körülmények között végezte a táppénzes állománya alatt a kifogásolt munkát. Ez pedig - ha szankció nélkül marad - a munkafegyelem ellen hat, rontja a munkamorált.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a rendkívüli felmondási jog gyakorlásának minősített kötelezettségszegés esetén van helye. Az alperes a perbeli rendkívüli felmondásban tartalmilag kötelezettségszegést jelölt meg indokként, függetlenül attól, hogy az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontjára hivatkozott.
A perben a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint - eljárási szabálysértés nélkül - megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. E tényállás szerint a felperes nemcsak a rendkívüli felmondás alapjául megjelölt két ízben, hanem rendszeresen végzett a saját cége és nem az alperes érdekében munkát. A felperesnek ezt a tevékenységét az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte a rendkívüli felmondást megalapozó minősített kötelezettségszegésnek. A munkavállaló ugyanis az Mt. 3. §-ának (3) bekezdése és 103. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében köteles a munkaviszonya fennállása alatt a munkáltatójával, a munkáltatói jogkörrel rendelkező vezetőkkel és a munkatársaival a jóhiszeműség és a tisztesség általános elve szem előtt tartásával együttműködni. Ez a lényeges kötelezettség a keresőképtelenség időtartama alatt is fennáll.
A felperes a keresőképtelensége alatt az együttműködési kötelezettségét szándékosan és jelentős mértékben megszegve a munkáltató szolgálati tekintélye csorbítására alkalmas magatartást tanúsított, különösen azzal, hogy a saját vállalkozása érdekében az alperes egyik beruházásán az alperes egyik munkavállalójával üzleti tárgyalást folytatott, a magánvállalkozása részére megrendelést adott. Figyelemmel ezen indok rendkívüli felmondást megalapozó voltára, a további indokok tekintetében a jogerős ítéletben megállapítottaknak a rendkívüli felmondás jogszerűsége szempontjából nincs jelentősége.
A felülvizsgálati kérelem az előzőekre tekintettel alappal támadta az elsőfokú bíróság helytálló ítéletét megváltoztató és a rendkívüli felmondás jogellenessége jogkövetkezményeiben az alperest marasztaló jogerős ítéletet. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az előző módosított indokolással az érdemben helytálló elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Kötelezte a felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére [Pp. 78. §-ának (1) bekezdése]. A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.037/1998. sz.)