Vissza az előző oldalra
MK BH 2001/138
A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből – kifejezett rendelkezés hiányában is – következik, hogy az akadályoztatását, különösen a munkáltató intézkedésének jogszerűségét befolyásoló keresőképtelenségét köteles a munkáltatója tudomására hozni [Mt. 3. § (1) bek., 103. § (1) bek. c) pont].
A felperes 1997. december 1-jétől kútkezelő munkakörben állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel.
Az alperes a felperes munkaviszonyát a munkatársával szemben tanúsított agresszív és durva magatartása miatt az 1997. június 26-án kelt rendes felmondással megszüntette.
A felperes a keresetében felmondási tilalomra hivatkozással a rendes felmondás jogellenességének megállapítását és elmaradt munkabért, kétszeres végkielégítést, valamint a kollektív szerződésben szabályozott béren kívüli juttatások megfizetését kérte a munkaviszonya helyreállításának mellőzésével.
A munkaügyi bíróság az ítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és kötelezte az alperest 925 678 forint és kamata, valamint 25 000 forint perköltség és eljárási illeték megfizetésére. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen megállapította, hogy a felperest a rendes felmondás indokolásában írt magatartása kivizsgálása kapcsán az alperes 1997. június 17-től felfüggesztette a munkavégzés alól, június 26-án pedig személyesen meghallgatta, majd kiadta a rendes felmondást. A felperes 1997. június 24-től július 6-ig keresőképtelen állományban volt, ezért rendes felmondás az Mt. 90. §-a (1) bekezdésének a) pontjában szabályozott felmondási tilalomba ütközik, emiatt jogsértő. Nem fogadta el az alperesnek azt az előadását, amellyel a felperesnek a keresőképtelenséggel kapcsolatos megtévesztő magatartására hivatkozott. Megállapította, hogy a felperes az 1997. június 26-án történt személyes meghallgatáson az alperest ugyan „tévesen tájékoztatta” keresőképtelenségről, ez a körülmény azonban nem befolyásolja a felperes követelése megalapozottságát. Az alperes ugyanis a keresőképtelenségről az egyeztetéskor tudomást szerezve a felmondás visszavonása helyett a már egyszer megszüntetett munkaviszonyt újból felmondta, éspedig visszamenő hatállyal.
Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította, továbbá 30 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte. A megyei bíróság a helytállóan megállapított tényállásból kiindulva, arra a jogi következtetésre jutott, hogy az alperesnek a munkaviszony megszüntetésére irányuló intézkedése nem minősül jogellenesnek. A felperes az 1997. június 26-án kelt rendes felmondás indokát nem vitatta, a felmondási tilalmat illetően pedig az intézkedés megtétele előtti meghallgatásakor a munkáltatója kérdésére valótlan nyilatkozatot tett, tagadta a keresőképtelenségét. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes által hivatkozott „ideges állapota” a keresőképtelenség kifejezett tagadását nem mentheti. A felperes valótlan nyilatkozata figyelembevételével megtett munkáltatói intézkedést tehát erre tekintettel nem lehet jogellenesnek tekinteni, mivel sértené az Mt. 4. §-ának (1) bekezdésében szabályozott rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. A másodfokú bíróság e körben hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésére, melyekben kifejtette, hogy a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközik, ha a munkavállaló a felmondás jogellenességét érintő körülmény bekövetkezéséről nem tájékoztatja haladéktalanul a munkáltatót. Mindezek miatt a megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperesnek a rendes felmondás jogellenességére alapított igényét elutasította.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes a megyei bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és elsődlegesen a megyei bíróság új eljárásra utasítását, másodlagosan új határozat hozatalát kérte. Arra hivatkozott, hogy az 1997. június 26-án történt személyes meghallgatásról az alperes „tűrhetetlen magatartása és az eljárás hangneme” miatt eltávozott, a jegyzőkönyvet nem írta alá, a keresőképtelenségét illetően az abban leírtak tehát bizonyítékul nem szolgálhatnak. A június 17-től július 6-ig tartó táppénzes állományáról a munkahelyi vezetőjét pedig szóban tájékoztatta. Álláspontja szerint nem ő, hanem az alperes gyakorolta rendeltetésellenesen a jogait, amikor a munkaviszonyát ismét felmondta, és ezzel elismerte a perbeli rendes felmondás jogellenességét. Ehelyett az alperesnek az egyeztetéskor a keresőképtelenségről való tájékoztatás alapján a rendes felmondást vissza kellett volna vonnia.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perben a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó [Pp. 275. § (1) bekezdés]. E tényállás szerint a felperes az 1997. június 26-án történt személyes meghallgatásakor a felmondási tilalmat érintően arról nyilatkozott, hogy nem beteg, nincs betegszabadságon, illetve táppénzen. Ezt a tényállást a felperesnek a perben tett nyilatkozatai is bizonyítják. A felperes a keresetében ugyanis előadta, hogy a betegállományáról az egyeztetést kérő levelében tájékoztatta az alperest. A betegállománnyal kapcsolatos nyilatkozatát az elsőfokú eljárásban nem vitatta, ehelyett azt felindultságával magyarázta. A felperes sem a keresetében, sem az egyeztetés iránti kérelmében, de a perben sem hivatkozott arra, hogy a keresőképtelenségét a munkahelyi felettesének szóban bejelentette, erre csak a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott. A felülvizsgálati kérelem mindezekkel ellentétesen, tehát megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy az eljárt bíróságok a keresőképtelenség szóban történt bejelentését nem vették figyelembe. A felperes a bejelentésre a perben tehát nem hivatkozott, ugyanakkor a másodfokú eljárásban is megismételte azt a nyilatkozatát, hogy az „egyeztetési kérelemben tájékoztatta az alperest a betegállományról”. Mindezekre tekintettel nincs jelentősége annak, hogy a felmondási tilalommal kapcsolatos felperesi nyilatkozatot tartalmazó és a felmondás előtt felvett meghallgatási jegyzőkönyvet a felperes nem írta alá. Az ezzel ellentétes felülvizsgálati érvelés téves.
A felperes tehát szándékosan megszegte az Mt. 3. §-a (1) bekezdésében szabályozott együttműködési kötelezettségét. A hegfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott, hogy a munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből – kifejezett rendelkezés hiányában is – változatlanul következik, hogy az akadályoztatását, különösen a munkáltató intézkedésének jogszerűségét befolyásoló keresőképtelenségét köteles a munkáltatója tudomására hozni. Az adott esetben a felperes nemcsak ezeket a kötelezettségeit mulasztotta el, kifejezetten valótlan nyilatkozatot tett. Ezt a magatartását helytállóan értékelte a másodfokú bíróság rosszhiszeműnek. Általános jogelv, hogy a saját jogsértő és rosszhiszemű magatartásra jog nem alapítható. Helytállóan következtetett tehát a másodfokú bíróság a keresőképtelenségét kifejezetten tagadó felperesi magatartásból arra, hogy jogszerűtlen a munkáltató felmondási tilalomba ütköző magatartására történt hivatkozás és az erre alapított igényérvényesítés. Ezért a másodfokú bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét megalapozottan változtatta meg, és jogszabálysértés nélkül utasította el a felperesnek a kifejtettek miatt alaptalan keresetét. A perben a felmondás indoka nem volt vitás, erre a felülvizsgálati kérelem sem hivatkozott.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest a felülvizsgálati eljárás költségének megfizetésére.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. (Mfv. I. 10.085/1999. sz.)