Vissza az előző oldalra
MK BH 2002/244
I. A rendkívüli felmondás nem lehet visszamenőleges hatályú. Önmagában azonban az ilyen megjelölés nem teszi jogellenessé a felmondást, hanem azzal jár, hogy a munkaviszony megszűnése időpontjának a rendkívüli felmondás közlése időpontját kell tekinteni [Mt. 96. § (4) bek.].
II. A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből következik, hogy az akadályoztatását, különösen a keresőképtelenségét a munkáltató tudomására kell hoznia [Mt. 3. § (1) bek., 96. § (1) bek. a) pont, 103. § (1) bek. c) pont].
A felperes 1998. január 1-jétől könyvelő munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1997. augusztus 17-én közölt rendkívüli felmondással július 28-ai hatállyal megszüntette. Az indokolás szerint a felperes a július 28-át megelőző két hónapban több mint két hétig engedély nélkül szabadságot vett igénybe a munkáltató utasítása ellenére, a munkavégzési kötelezettségét nem teljesítette, és a könyvelési anyagokat a munkahelyről kivitte, továbbá az eltelt időben munkavégzésre nem jelentkezett, a munkáltató részéről elérhetetlen volt.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperes keresetét.
Az engedély nélküli szabadságkivétel tekintetében a rendkívüli felmondást elkésettnek találta. A másik két indok vonatkozásában megállapította, hogy a felperes a munkaköri kötelezettségét megszegte, ezért a sérelmezett intézkedés jogszerű.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes nemcsak az engedély nélküli szabadság igénybevételére vonatkozó rendkívüli felmondási indok, hanem a munkavégzési kötelezettség elmulasztása és a könyvelési anyagok elvitelének indoka tekintetében is elmulasztotta a joggyakorlásra előírt 15 napos határidőt. A harmadik felmondási okként megjelölt munkából való távollétet illetően azonban a bíróság kifejtette, hogy ez a kötelezettségszegés egymagában megalapozta a rendkívüli felmondást.
A felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyben továbbra is hivatkozott a rendkívüli felmondás elkésettségére, valamint iratellenességet panaszolt. Álláspontja szerint az 1999. július 28-ai hatályú rendkívüli felmondás nem lehet jogszerű az ezt követő időszakra felrótt kötelezettségszegés – a munkából való távolmaradás – miatt. Mindezek alapján kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felek nem vitatták a rendkívüli felmondás első két indoka tekintetében a jogerős ítéletnek az elkésettségre vonatkozó álláspontját, ezért a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a harmadik indok tekintetében a felülvizsgálati kérelemben felhozottak alapján vizsgálhatta az intézkedés jogszerűségét [Pp. 275. § (2) bekezdés].
Helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a rendkívüli felmondás nem lehet visszamenőleges hatályú. Önmagában azonban az ilyen megjelölés nem teszi jogellenessé az intézkedést, hanem azzal jár, hogy ilyen esetben a munkaviszony megszűnése időpontjának a rendkívüli felmondás közlése időpontját kell tekinteni. Ezért alaptalanok a felülvizsgálati kérelemben kifejtettek arról, hogy a visszamenőleges hatályú megszüntetés miatt nem vehető figyelembe az ezt követő időszakra megjelölt kötelezettségszegés.
A munkaügyi bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által is elfogadott tényállás szerint a felperes 1999. július 28-án a munkahelyén ,,összepakolt és elment'', ezt követően a munkahelyén nem jelentkezett, nem jelentette be távozásának okát. Az alperes már a per folyamán szerzett tudomást a társadalombiztosítási igazgatóságtól a felperes táppénzes állományáról. A bíróság mindezeket az alperes ügyvezető igazgatója, K. A. adminisztrátor és Sz. Cs. A. tanú nyilatkozataira alapozta. A felperes e nyilatkozatokat nem vitatta. Ezért törvénysértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a harmadik felmondási indokot az alperes hitelt érdemlően bizonyította, a felperesnek e körben bizonyítási indítványa nem volt. Mindezekből következően a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott – egyébként általánosságban – iratellenességre.
A törvénysértés nélkül megállapított és a felülvizsgálati eljárásban is irányadó ítéleti tényállás szerint az alperes könyvelését végző felperes 1999. augusztus hónapban a rendkívüli felmondás közléséig távol volt a munkahelyétől, munkavégzésre nem jelentkezett, távolmaradását nem igazolta, ezért az alperes nem tudhatta, hogy a távollétének mi volt az oka. A felperes által nem vitatott körülmény, hogy a táppénzre jogosító igazolásokat a munkavállalóknak az alperes részére kellett leadniuk. Ilyen igazolást a felperes az alperesnek nem adott le.
A munkavállaló munkavégzési, valamint együttműködési kötelezettségéből következik, hogy az akadályoztatását, különösen a keresőképtelenségét a munkáltató tudomására hozza [Mt. 3. § (1) bekezdés, 103. § (1) bekezdés c) pont].
A perbeli bizonyítékok tehát okszerűen alátámasztották a felperes terhére rótt kötelezettségszegést, melynek súlya megítélésénél nem hagyhatóak figyelmen kívül a felperes bizalmi munkaköre és a munkából távolmaradásának körülményei (adóvizsgálat, áfa-bevallás, banki jelentés, féléves beszámoló) [Mt. 96. § (1) bekezdés a) pont].
A felperes kötelezettségszegése folyamatos volt, ezért a felülvizsgálati kérelem a rendkívüli felmondás adott indoka tekintetében az elkésettségét alaptalanul panaszolta [Mt. 96. § (4) bekezdés].
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet – a kifejtett indokolással – a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján a felperest kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költségének megfizetésére.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. (Legf. Bír. Mfv.I.10.775/2000. sz.)