Vissza az előző oldalra
MK EBH 1999/42.
Ha a munkavállalónak a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló nyilatkozatát a munkáltató szóban elfogadta, ennek megfelelően a felek a munkaviszonyt a munkavállaló kezdeményezésére felszámolták, utóbb alaki okból a munkavállaló a megszüntetés jogellenességére nem hivatkozhat [Mt. 3. §, 87. §].
A felperes – aki 1976. óta gépkocsivezetőként állt az alperes, illetőleg a jogelődje alkalmazásában a munkabalesetből eredő keresőképtelensége után – 1996. április közepén munkára jelentkezett. Az alperes más munkakörben, három műszakos munkaidő-beosztással akarta foglalkoztatni, amit a felperes nem fogadott el. 1996. május 3. napján a felperes a Bécsben élő ügyvezetőhöz fordult, hogy a munkaviszonyát hajlandó közös megegyezéssel megszüntetni, amennyiben a felmentési időre járó munkabérét és a neki járó végkielégítés felét az alperes kifizeti. Ezt követően tíz nap szabadságot vett ki, majd május 17-én érdeklődött a munkahelyén az ügyvezető igazgató helyettesénél a korábbi kérelme elintézéséről. Mivel válasz erre még nem érkezett, a felperes az irodavezetővel legépeltette, majd aláírta azt a kérelmét, hogy a munkaviszonyát 1996. május 17. napjával közös megegyezéssel szüntessék meg. A kérelmet az ügyvezető igazgató helyettese átvette, és közölte a felperessel, hogy a munkaviszony megszüntetéséhez hozzájárul. Az alperes 1992. május 22. napján a felperessel elszámolt, részére a szükséges okmányokat kiadta. Ezen a napon kapta meg a felperes az ügyvezető válaszát, amivel a korábbi kérését elutasította. A felperes 1996. május hó 18. napján munkaviszonyt létesített a P. Bt.-vel, amelynek egyébként a kültagja volt.
A felperes arra hivatkozással kért egyeztetést, majd annak sikertelensége után indított keresetet az alperes ellen, hogy a munkaviszony megszüntetése érvénytelen volt, mivel a megegyezést nem foglalták írásba. A munkaviszonyának helyreállítása nélkül kérte a felmentési és a kiesett időre az átlagkeresetének, valamint háromszoros végkielégítésének a megfizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, ezért különböző jogcímeken meghatározott összeg megfizetésére kötelezte az ítélet meghozataláig, a jövőre nézve munkanaponként 958 Ft-nak az ítélet jogerőre emelkedéséig. A munkaviszony megszüntetését azért találta jogellenesnek, mert a felek között nem jött létre írásbeli megállapodás a munkaviszony megszüntetéséről, de erre az igazgatóhelyettes nem is rendelkezett felhatalmazással.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét, mert az alperes ügyvezetője nem fogadta el a felperes kérelmét, ezért az alperes jogellenesen járt el, amikor a munkaviszonyt megszűntnek tekintette és a felperessel elszámolt.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és a felperes keresetének elutasítása iránt az alperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Álláspontja szerint a felperes szabad akaratából döntött a munkaviszonyának megszüntetéséről: megíratta a kérelmét, amit az ügyvezető távollétében a munkáltatói jogkört gyakorló személynek átadott, az alperessel elszámolt, a következő nappal munkaviszonyt létesített. Mindez azt bizonyítja, hogy a munkaviszonyát meg akarta szüntetni, csak később keresett hibát a munkáltató eljárásában.
A felperes maga adta elő, hogy tudomása szerint a munkáltatói jogkört az üzemigazgató gyakorolta. Nem hivatkozhat ezért alappal arra, hogy a munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére tett ajánlatának elfogadására az üzemigazgatónak nem volt joga, emiatt az érvénytelen [Mt. 74. § (2) bekezdés]. A jogerős ítélet ezzel ellentétes okfejtése téves.
A felperes először meghatározott feltételekkel kérte a munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését. Erre az ajánlatára választ még nem kapott, amikor újabb ajánlatot tett, amiben már anyagi igények nem szerepeltek. Ezt az alperes üzemigazgatója – ügyvezető igazgatóhelyettese – szóban elfogadta, ennek megfelelően a felek elszámoltak. Az alperes valóban nem tudta bizonyítani, hogy a felperes újabb kérelmét a szóbeli elfogadáson túl alá is írta, mindenesetre ennek megfelelően a felek elszámoltak, vagyis a kötelező alakiság nélkül a felek kifejezett szándéka szerint jártak el a munkaviszony megszüntetésénél. Ilyen körülmények mellett a jóhiszemű és tisztességes eljárás elvének sem felel meg, hogy a szándékának megfelelő időpontban történt megszüntetést követő napon munkaviszonyt létesítő felperes később formai jogellenességre hivatkozva anyagi igényeket támaszt az alperessel szemben. A megfelelő alakszerűség hiányában a munkaviszony a felek által megjelölt napon és módon megszűnt, ami utólag nem tekinthető jogellenesnek.
Az előbbiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatva a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Mfv.II.10.907/1997. sz.)