Vissza az előző oldalra
MK EBH 2005/1237
Az együttműködési kötelezettség teljesítése céljából – amennyiben a munkaköri alkalmasság megítélésénél kétely merül fel – a munkavállaló célhoz kötötten köteles hozzájárulni az orvosi adatainak az alkalmassági orvosi vizsgálatot végző orvossal való közléséhez [Mt. 3. §, 77. §].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 174. § (2) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést jelölt meg. Álláspontja szerint a felperes az együttműködési kötelezettségét nem teljesítette, az üzemorvos ezért nem szerezhetett tudomást természetes kórokú gerincbetegségéről. Az alperesnek továbbá az Mt. 77. § (1) bekezdés miatt nincs lehetősége a háziorvosi iratok beszerzésére, következésképpen ennek hiányát is jogszabálysértéssel értékelte a terhére a megyei bíróság. Az alperes fentieken kívül a felperes szándékos megtévesztő magatartását is állította. Mindezek miatt a másodfokú bíróság közbenső ítéletének „megváltoztatását”, és a kereset elutasítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperesnél létesítendő munkaviszonnyal összefüggésben 2000. március 6-án az egészségi állapotára vonatkozó kérdőívet töltött ki. Ebben egyebek mellett úgy nyilatkozott, hogy gerincpanaszai nincsenek. Az üzemorvos a felperest az öntőgép-kezelő munkakörre alkalmasnak minősítette. 2000. június 23-án 17 kg súly mozgatásakor a felperes dereka megroppant, lába zsibbadni kezdett, és orvosi kezelésre szorult.
A felperesnek a fenti esemény miatt keletkezett egészségkárosodásra tekintettel benyújtott rokkantsági nyugdíj iránti perében a szakértő 50%-os, ezen belül 26% baleseti eredetű munkaképesség-csökkenést véleményezett.
A felperesnek a vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítése iránti keresetét a munkaügyi bíróság ítéletével elutasította. A döntését azzal indokolta, hogy a felperes a kárát kizárólagos és elháríthatatlan magatartásával maga okozta, mert az üzemorvos részére nem adott valóságnak megfelelő tájékoztatást. Ennek ellenkezője esetén az orvos nem engedélyezte volna a 17 kg-os súlyok mozgatásával járó munkakör ellátását. A felperes említett kötelezettségszegése az alperes részéről elháríthatatlan volt – arra is figyelemmel, hogy a bíróság megítélése szerint a felperesnek „objektív ismeretekkel” kellett rendelkeznie az egészségi állapotáról.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletével 50-50%-os kármegosztást alkalmazott, és az összegszerűségre nézve az elsőfokú bíróságot az eljárás folytatására és új határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság a bizonyítási eljárást kiegészítette. Ennek alapján megállapította, hogy 1997. május 20-án a háziorvos röntgenvizsgálatot rendelt el, ennek eredménye alapján a felperesnek gerinckímélő életmódot kellett volna folytatnia, azonban azt nem lehetett teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a felperes erről tudomást szerzett. A másodfokú bíróság ettől függetlenül arra következtetett, hogy a felperesnek kellő gondosság tanúsítása mellett fentiekről tudnia kellett volna, ezért azt is megállapította, hogy a felperes az üzemorvosi vizsgálat kérdőívét nem a valóságnak megfelelően töltötte ki.
A baleset bekövetkezését mindezek ellenére a másodfokú bíróság nem tartotta elháríthatatlannak, mert ha az alperes üzemorvosa beszerezte volna a felperes háziorvosi iratait, tudomást szerzett volna az egészségi állapotáról. Ennek elmulasztását a másodfokú bíróság gondatlannak minősítette, és a fenti következtetései alapján közbenső ítéletével kármegosztást alkalmazott.
A Pp. 275. § (2) bekezdés figyelembevételével a közbenső ítélet jogszabályba [Mt. 174. § (2) bekezdés] ütközése a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nem állapítható meg.
Az alperes helytállóan hivatkozott a feleket terhelő együttműködési kötelezettségre [Mt. 3. § (1) bekezdés], amely alapján, és a tisztességes joggyakorlás elvét is figyelembe véve, a felperes arra volt köteles, hogy az alkalmassági orvosi vizsgálaton feltett kérdésekre valósághűen, legjobb tudomása szerint válaszoljon. Ennek vizsgálatánál nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a bizonyított tények tükrében a felperestől elvárható volt-e, hogy tudjon a veleszületett gerincelváltozásról, annál is inkább, mivel nem volt bizonyított, hogy erről tudomást szerzett (dr. B. I. háziorvos tanúvallomása).
A peres iratok között fellelhető, a munkaköri alkalmasság véleményezése céljából kitöltött kérdőívből – mivel kifejezetten a gerincbetegségre utal – átlagos élettapasztalattal rendelkező laikus számára nem következhet, hogy a derékfájdalma a gerincével függhet össze. Dr. H. T., aki az alkalmassági orvosi vizsgálatot végezte, „egyéb körülményekből” nem szerzett tudomást a felperes gerincelváltozásáról.
Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a gerincbetegség ismerete a felperestől nem volt elvárható, és a korábbi derékfájásait ilyenként élte meg, az orvosi iratok sem utaltak porckorong-bántalomra, sérvesedésre, a háziorvos által alkalmazott gyógymód alapján állapota rendeződött.
Mindezek alapján az alperes a felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott arra, hogy a felperest szándékos, felróható mulasztás terheli abban, hogy a gerincéről nem adott valósághű tájékoztatást az alkalmasságát véleményező orvosnak. Ebből következően, mivel a tőle elvárható magatartást tanúsította, eljárása nem ütközött az együttműködési kötelezettség alapelvébe, a felperes tehát az eset körülményei szerint indokolt tájékoztatást megadta [EBH 1999/41]. Megállapítható mindezek folytán, hogy az alperes alaptalanul állította, hogy a baleset oka a felperes kizárólagos és elháríthatatlan magatartása (a tájékoztatási kötelezettség vétkes elmulasztása) volt.
Az Mt. 3. § (2) bekezdés, az ügyben irányadó 77. § alapján az alperes a felülvizsgálati kérelmében helyesen jelölte meg a munkavállaló személyes adatai védelmének kereteit. Az Mt. 77. § indokolásából is megállapíthatóan a munkakör betöltéséhez szükséges alkalmassági vizsgálatok elvégzése sem sértheti a munkavállaló személyiségi jogait, azok elvégzéséhez a munkavállaló beleegyezése szükséges. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nincs akadálya azonban annak, hogy a munkavállaló beleegyezésével (orvosi titoktartás alóli felmentés) – amely a munkaköri alkalmasságát érintő kétely esetén az együttműködési kötelezettsége teljesítését jelenti – az alkalmassági vizsgálat céljához kötötten az orvos a háziorvostól információkat kérjen. Az alkalmassági vélemény alapján továbbá jogorvoslat is igénybe vehető [1/2004. KJE határozat].
A Legfelsőbb Bíróság MK 29. számú állásfoglalás b) pont értelmében a károsodást előidéző okok közül általában a munkáltató működési körébe tartoznak a feladatai során kifejtett tevékenységgel összefüggő személyi magatartásból eredő okok. Az 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) alapján fenntartott, vagy igénybe vett foglalkozás-egészségügyi szolgálat tevékenysége összefügg a munkáltató feladatai ellátásával, ily módon a működési körébe tartozónak minősül [Mt. 174. § (5) bekezdés; EBH 2000/358].
E jogszabály-értelmezést is alapul véve a másodfokú bíróság az alkalmasságról döntő üzemorvos tevékenységét – tartalmilag az elvárható gondosság tanúsításának elmulasztását – jogszabálysértés nélkül értékelte az alperes terhére.
A kifejtettek miatt a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján, figyelemmel a Pp. 275. § (2) bekezdésére, a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság közbenső ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.304/2004. sz.)