Vissza az előző oldalra
MÜ BH 2005/369
A munkaviszony alanyainak a rehabilitáció, az egészségi állapotnak megfelelő munkakör biztosítása körében hatékonyan, jóhiszeműen és tisztességesen kell együttműködniük [8/1983. (VI. 29.) EüM-PM e. r.; Mt. 3. § (1) bek.].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az ügy érdemére kiható jogszabálysértést panaszolt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság döntése a meghozatalakor hatályos Mt. 150. § (1) bekezdésébe ütközik. Előadta továbbá, hogy a perbeli esetben a felperes nem az alperes működési körében felmerült okból nem tudott munkát végezni, továbbá az adott esetre a munkaviszonyra vonatkozó szabály nem rendeli el távolléti díj fizetését. Ezért a felperesnek a jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben nem jár munkabér, a jogerős ítélet tehát jogszabálysértő. Fentiek miatt az alperes – tartalmilag – a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet ,,megváltoztatását'', és a felperes keresetének elutasítását kérte. Az alperes további beadványában egyebek mellett a Legfelsőbb Bíróság egyik eseti határozatára hivatkozott jogi érvelése alátámasztása céljából.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelemmel támadott ítéletben lévő tényállás a következő. A felperes 1996-tól házmester munkakörben állt alkalmazásban az alperesnél, 1999. november 1-jétől 2000. október 31-éig keresőképtelen beteg volt, utóbb 50%-os munkaképesség-csökkenését állapították meg. Az alperes 2000. december 31-éig a felperes rendes szabadságát kiadta; a felek tárgyalásokat folytattak a rehabilitáció szükségessége miatt indokolt munkaszerződés-módosításról, amely nem vezetett eredményre. Az alperes 2001. január 1-jétől a felperest fizetés nélküli szabadságon lévőként tartotta nyilván.
A felperes a 2001. október 29-én a munkaügyi bíróságnál benyújtott keresetében előadta, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát, és ahhoz kapcsolódó lakáshasználatra vonatkozó szerződést. Az alperes a foglalkoztatási kötelezettségét megszegte, és a munkaviszonyt felszámolta. Ezért a felperes igénye elmaradt munkabérre, és többféle jogcímen kártérítésre irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott, és az alperest 2001. március 1-jétől 2003. június 25-éig terjedő időre kötelezte elmaradt munkabér megfizetésére, egyebekben a keresetet elutasította. Az elsőfokú ítélet indokolásának lényege szerint az alperes az Mt. 102. § (1) bekezdésében lévő kötelezettségét megszegte, ezért az Mt. 140. és 141. § alapján köteles a felperes részére az elmaradt munkabért megfizetni.
Az alperes a munkaügyi bíróság keresetnek helyt adó rendelkezései ellen nyújtott be fellebbezést. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, a keresetét az ítélet jogerőre emelkedéséig terjedő időre járó munkabérre nézve felemelte.
A bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében (az illeték kivételével) helybenhagyta, az alperest az elsőfokú ítéletben meghatározott marasztalási összeg helyett 2001. március 1-jétől 2004. március 5-éig terjedő időre összesen 1 765 738 forint munkabér és kamata megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM együttes rendelet (R.) alapján megállapította, hogy az alperesnek – amennyiben a felperes a felajánlott rehabilitációs munkakört nem fogadja el – lehetősége lett volna a munkaviszony felmondására. Ehelyett az alperes rendezetlen helyzetet tartott fenn azáltal, hogy a munkaviszonyt nem szüntette meg és a felperes ellene irányuló kérelme hiányában fizetés nélküli szabadságot engedélyezett. Az alperes e magatartásával az Mt. 102. § (1) bekezdésében lévő foglalkoztatási kötelezettségét megszegte, melyet úgy kell tekinteni, hogy a felperes az alperes működési körébe eső okból nem tudott munkát végezni, ezért részére az Mt. 150. § (1) bekezdés alapján állásidőre vonatkozó díjazás jár. A másodfokú bíróság a marasztaló rendelkezését a keresetfelemelésre tekintettel is indokolta [Pp. 247. § (1) bekezdés b) pont].
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az elsőfokú bíróságnak a munkaviszony fennállását megállapító rendelkezését a felek nem támadták fellebbezéssel, ezért a másodfokú bíróságnak arról kellett határoznia, hogy a felperest a keresetben (a felemelt keresetben) megjelölt időszakra a munkabér megilleti-e. Az adott esetben ezzel összefüggésben arról a jogkérdésről is állást kellett foglalni, hogy a felperes rehabilitációja miként történt meg, következésképpen az alperest milyen munkakörben terhelte a foglalkoztatási, illetve a felperest a munkavégzési kötelezettség.
A másodfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a R. 3. és 4. §-ában szabályozott munkáltatói feladatok ellátásával az alperes kötelezettsége volt a felperes rehabilitációja. Ennek keretében kellett a rehabilitációs javaslat alapján a feleknek arról megállapodnia, hogy a felperes egészségi állapotának megfelelő munkakörre nézve milyen feltételekkel módosítják a munkaszerződést [Mt. 102. § (1) bekezdés, R. 1. § (2) bekezdés, 3. § (1) bekezdés]. A felperes egészségi állapotának megfelelő munkakör (az erre tekintettel végrehajtott munkaszerződés-módosítás) hiányában kizárólag ezt és az alperes mulasztását elsődlegesként értékelve a másodfokú bíróság tévesen állapította meg az alperes foglalkoztatási kötelezettségét, illetve ennek elmulasztását. A R.-nek a munkáltató feladatairól szóló rendelkezései mellett az is vizsgálandó, hogy a felperes munkavállaló eleget tett-e a rehabilitációs eljárásban is irányadó tevőleges magatartást megvalósító együttműködési kötelezettségének, tehát milyen okra, melyik fél magatartására vezethető vissza a munkaszerződés-módosítás meghiúsulása. A R. szabályainak helyes értelmezése szerint a feleknek a rehabilitáció, az egészségi állapotnak megfelelő munkakör biztosítása körében kell hatékonyan, jóhiszeműen és tisztességesen együttműködniük. Ezért az adott esetben határozatlan időtartamra fennállt munkaviszonyra tekintettel vizsgálandó, hogy a felperesnek az ötéves határozott időre szóló, illetve korábbi követelése a fentieknek megfelelt-e. Értékelni kell, hogy a felperes magatartása, vagy valamely más ok miatt nem kötötték meg a felek az F/9. számú iratnak megfelelő, 2001 februárban kelt munkaszerződés-módosítást.
A bizonyítási eljárás eddigi adatai alapján az állapítható meg, hogy a felek az egészségi állapotnak megfelelő munkakörben (kertész) megegyeztek, mivel a felperes jogi képviselője útján sem tett észrevételt az alperes foglalkoztatási javaslatára [R. 9. § (2) bekezdés]. Ebből kiindulva kell vizsgálni, hogy az alperes által megjelölt munkabér (a korábbi havi 45 000 forint helyett 54 000 forint), amely magában foglalta (a másodfokú eljárásban már nem szereplő) szívességi lakáshasználat visszavonásából következő munkába járásra tekintettel nyújtott költségtérítést, megfelel-e a felek méltányos érdekének, a jogszabályoknak [78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet; Mt. 3. § (1) bekezdés]. Nem mellőzhető annak az időmúlásnak, és a felek ez alatt tanúsított magatartásának az értékelése sem, amely a munkaszerződés-módosításra tett alperesi ajánlat, és a felperes igényérvényesítése között eltelt. Mindezek alapján kell dönteni arról, hogy a felperest a munkavégzés hiányában is megilleti-e munkabér. A fentiek miatt a másodfokú bíróság a részben hiányos tényállás, és a R. egyes – említett – rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyása következtében megalapozatlanul [Pp. 206. § (1) bekezdés] hagyta helyben az elsőfokú bíróság hiányos tényálláson alapuló ítéletének fellebbezett részét.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a másodfokú íróság ítéletét – a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.416/2004. sz.)