Vissza az előző oldalra
MÜ BH 2006/263
I. A munkaszerződés szerinti munkakörben történő foglalkoztatás lehetőségének megszűnésekor a munkáltatónak az új munkakörre vonatkozó ajánlata megtételénél jóhiszeműen és tisztességesen kell eljárnia [Mt. 3. § (1) bek.].
II. Megállapodás hiányában, továbbá ha ennek létrejöttét a munkavállaló többször kezdeményezte, a munkáltató nem hivatkozhat rendkívüli felmondásában a másik fél együttműködési kötelezettsége megsértésére, a megjelenési kötelezettség elmulasztására [Mt. 102. § (3) bek. a)-b) pont, 96. § (1) bek. a) pont].
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítását, és az Mt. 100. §-a alkalmazását kérte a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnik meg, és kötelezte az alperest 2 757 060 forint és kamatai megfizetésére, ezt meghaladóan – a kollektív szerződés alapján igényelt többlet-végkielégítés, és a megítélt átalány-kártérítésen felüli többletigény tekintetében – a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1972-től állt munkaviszonyban az alperessel gépjárműszerelő munkakörben, 1975-től az üzemfenntartás területén gépjármű-karbantartói feladatokat látott el a gépjármű-karbantartó csoport keretében. Az alperes 2002 tavaszán a gépjármű-karbantartó tevékenység vállalkozásba adásáról (,,kiszervezéséről'') döntött, és 2002. szeptember 6-án a T. Kft.-vel aláírt üzemeltetési és bérleti szerződésben a felek abban állapodtak meg, hogy a kft. a gépjármű-karbantartás területén dolgozók közül H. L.-lel létesít munkaviszonyt. Az alperes vezetői 2002. augusztus 30-án közölték a felperessel, hogy a jövőben a tmk. területén más munkakörben fogják foglalkoztatni. A felperes 2002. szeptember 10-éig keresőképtelen állományban volt, majd foglalkoztatása ügyében a szakszervezeti titkárhoz fordult, az alperes vezetőivel is egyeztetést folytatott, az alperes a munkaszerződést nem módosította, a felperesnek a tmk.-ban történő foglalkoztatására vonatkozó kifogásait elutasította, ezért a felperes a munkát nem vette fel. Az alperes 2002. szeptember 12-én a távolmaradása igazolására szólította fel a felperest, aki szeptember 18-án az igazgatóhoz írt levelében a konkrét munkakör felajánlását kifogásolta.
Az alperes a 2002. szeptember 23-ai rendkívüli felmondását a felperes igazolatlan távollétével és együttműködési kötelezettsége megszegésével indokolta.
A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy őt a munkáltató úgy irányította át a tmk.-ba, hogy a munkakörét nem határozta meg, munkajogi helyzete rendezetlen volt, egészségi állapotával kapcsolatos kifogásait a munkáltató figyelmen kívül hagyta.
Az alperesi érvelés szerint a munkáltató csupán ajánlatot tett a tmk.-beli munkavégzésre, amit a felperes nem fogadott el, ezért 2002. szeptember 10-e után az eredeti munkahelyén kellett volna munkát végeznie.
A munkaügyi bíróság mindezekből a rendkívüli felmondás jogellenességére következtetett amiatt, hogy a gépjármű-karbantartási munkakör megszüntetését követően a munkáltató a felperes helyzetét nem rendezte, így munkát végezni nem tudott.
A munkaügyi bíróság a jogsérelem súlyával kilenc havi átlagkeresetnek megfelelő átalány-kártérítést tartott arányban állónak.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság helytállónak találta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, az ebből levont jogi következtetést azonban tévesnek minősítette. Álláspontja szerint a perbeli részleg vállalkozásba adásával az alperes a felperes további foglalkoztatása érdekében három munkakört ajánlott fel, ebből a felperes kettőt elutasított. A tmk. géplakatosi munkakör eltért a korábbi munkakörétől, a felperes azonban reális gondolkodási időt kapott a szerződés módosítására vonatkozó ajánlat megfontolására. A másodfokú bíróság szerint az alperes szegte meg az együttműködési kötelezettségét, amikor a felperes kérésére az ajánlatot nem foglalta írásba, ez azonban nem adott jogszerű alapot a felperesnek a további tárgyalás abbahagyására, a munkavégzés megtagadására, a munkahelyétől való távolmaradásra, arra is tekintettel, hogy a targoncajavító vállalkozás 2002. október 1-jén kezdte meg a működését. Mindezek miatt a rendkívüli felmondást jogszerűnek ítélte.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, és a keresetének mindenben helyt adó határozat hozatala iránt a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Az ügy érdemére vonatkozó jogszabálysértésként az Mt. 6. § (1)–(4) bekezdése, 4. §-a, 82. § (1) és (3) bekezdése, 76. § (2) bekezdése, 102. § (1) és (3) bekezdése, valamint a Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint nem adott alapot a munkáltatói rendkívüli felmondásra a munkából távolmaradása, mivel ennek oka a felajánlott munkaszerződés-módosításnak, az ellátandó feladatoknak és a munkavégzési helynek írásba foglalása – kérése ellenére történt – elmaradása volt. A munkavégzés helye jogutódlás esetén is csak közös megegyezéssel lett volna módosítható, az alperes a munkavégzésre nem adott jogszerű utasítást. Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság egyik elvi döntésére hivatkozott. A tényállást illetően részletezte a figyelmen kívül hagyott tanúnyilatkozatokat, mely szerint 2002. augusztus 30-án az alperes nem ajánlatot tett, hanem közölte vele az új munkakörét és munkahelyét.
Nem felelt meg a valóságnak az sem, hogy az alperes 2002 szeptemberében – a tevékenység vállalkozásba adásáig – még tudta volna az eredeti munkakörében foglalkoztatni.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a felperes keresetének elbírálásakor a másodfokú bíróság helyesen vette figyelembe perdöntő tényként a rendkívüli felmondás bizonyított indokait; a felperes igazolatlan távollétét, és azt, hogy munkavégzésre nem jelentkezett. Az Mt. 104. § (4) bekezdésére és a bírói gyakorlatra hivatkozva előadta, hogy az utasítás jogszerű megtagadása sem mentette fel a felperest a rendelkezésre állási kötelezettsége teljesítése alól. Kifejtette még, hogy a felperes a perben nem bizonyította az Mt. 4. §-a megsértését, továbbá a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok okszerű mérlegelése nem támadható.
A felülvizsgálati kérelem alapos az alábbiak szerint. A másodfokú bíróság a per adataiból törvénysértés nélkül következtetett arra, hogy a targoncajavításra vonatkozó vállalkozás (,,kiszervezés'') 2002. október 1-jén kezdte meg a tevékenységét. Ezt a ténymegállapítást S. A.-n kívül különösen H. L. tanúnyilatkozata támasztotta alá, aki előadta, hogy 2002 szeptemberében még az alperesnél dolgozott. A perben egyébként – kereseti kérelem és ezzel összefüggő tényelőadás hiányában – nem merült fel a felperest illetően a munkáltatói jogutódlás kérdése, következésképpen ez a felülvizsgálati eljárásnak sem lehetett tárgya [Pp. 270. § (1) bekezdés, EBH 2002/653.].
A jogerős ítéleti tényállás szerint az alperes 2002. október 1-jétől a gépjármű-karbantartó csoport megszűnése miatt a felperest eredeti munkakörében tovább nem foglalkoztathatta, a más munkakörben foglalkoztatáshoz (tmk. géplakatos) közös megegyezéssel történő munkaszerződés-módosítás volt szükséges, amint ezt a másodfokú bíróság helytállóan kifejtette.
A perben az sem volt vitatott, hogy az alperesnél a munkavállalók számára már 2001 decemberétől tudott volt a targoncajavítás vállalkozásba adása, a vállalkozóval az üzemeltetés megkezdése időpontját eredetileg 2002. szeptember 1-jében határozták meg (H. L. tanúnyilatkozata, csatolt üzemeltetési szerződés), és az alperes vezetői erre tekintettel hívatták be a felperest 2002. augusztus 30-án, és közölték vele a munkaköre és a munkavégzési hely megszűnését, a tmk.-ban történő továbbfoglalkoztatás lehetőségét.
A munkakör és a helyzete bizonytalansága miatt a felperes ekkor, és később többször is kifejezetten kérte, hogy az alperes foglalja írásba a további foglalkoztatása feltételeit. Erről nyilatkozott R. F. a felperes korábbi munkairányítója; Dr. K. F., akit a felperes mint ismerőst arra kért, hogy segítsen neki a helyzete tisztázásában, emiatt részt vett az alperes és a felperes közötti egyeztetésen; T. J., a felperes szomszédja, aki – látva, hogy a felperest ,,idegileg nagyon megviselte az esemény'' – elvitte őt az alperesnél működő szakszervezet titkárához, N. M.-hez, aki a perben előadta, hogy ,,a felperes háromszor is megkereste, mit lehet csinálni a munkaköre megszűnését követően, és hogyan járjon el''. A szakszervezeti titkár a felperest arról tájékoztatta, hogy ,,a munkáltatótól írásban kellett volna értesítést kapnia arra, hogy ... a továbbiakban mi lesz a sorsa''.
A felperes eszerint a feletteseivel folyamatos egyeztetést kezdeményezett, 5-6 alkalommal személyesen és telefonon kereste meg a munkáltatót (H. K. humánpolitikai irodavezető tanúnyilatkozata: ,,nem vitatom, hogy a felperes engem több esetben keresett telefonon''.), de kérése ellenére semmiféle írásbeli intézkedést nem kapott [Mt. 6. § (1) bekezdés]. A felperes 2002. szeptember 18-án levélben az alperes igazgatójának a segítségét kérte a helyzete rendezésére.
A levélből kitűnően a felperesnek arról volt tudomása, hogy a munkaköre már megszűnt, a gépjármű-karbantartást ,,más cégnek adták át'', és kitért arra, hogy ,,írásban (a részére) nem ajánlottak fel munkát, az áthelyezéssel kapcsolatban orvosi vizsgálatra nem küldték''.
Peradat, hogy mindezek után az alperes szabadságra akarta küldeni a felperest, aki azonban ezt nem fogadta el azzal, hogy nem szabadságra menni, hanem dolgozni kíván. Az alperes továbbá a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére is tett ajánlatot.
Mindezek alapján a felperes felülvizsgálati kérelmében alappal hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet jogszabálysértő, a munkaügyi bíróság a bizonyítékokból megalapozottan következtetett a 2002. szeptember 23-ai munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességére.
A felperes munkakörét és munkavégzési helyét érintő bizonytalan körülmények, az adott tevékenység más vállalkozás általi átvételének bizonytalan, a felperessel nem közölt időpontja, a többszöri kérés ellenére a munkáltatói jognyilatkozat írásba foglalásának az Mt. 6. § (1) bekezdésében előírt kötelezettség megszegésével történt elmulasztása alapján megállapítható – a jogerős ítélettel kifejtettekkel ellentétben –, hogy nem a felperes, hanem az alperes szegte meg az együttműködési kötelezettségét, eljárása nem felelt meg a jóhiszemű és tisztességes magatartás tanúsítása követelményének [Mt. 3. § (1) bekezdés].
Mindezeket a körülményeket a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztató, és a keresetet elutasító ítélete meghozatalakor nem kellő súllyal értékelte, illetve figyelmen kívül hagyta. Nem értékelte továbbá azt a körülményt sem, hogy a felperesnek 2002. szeptember 1-jétől a munkaköre megszűnéséről volt tudomása, és az alperestől a munkavégzésre vonatkozó írásbeli utasítást arról, hogy milyen munkakörben és hol kell munkát végeznie a keresőképtelensége megszűnése után, nem kapott [Mt. 6. § (1) bekezdés].
Az Mt. 102. § (3) bekezdés a) és b) pontja a munkáltató kötelezettségeként írja elő a munka oly módon megszervezését, és a munkavállaló számára a szükséges tájékoztatás megadását, hogy a munkaviszonyból eredő jogait és kötelezettségeit gyakorolni tudja. Mindezekből következően az a körülmény, hogy a felperes 2002. szeptember 10-e után a munkát nem vette fel, távolmaradását nem igazolta, nem minősült az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában előírt együttes feltételeknek megfelelő minősített kötelezettségszegésnek. A megjelölt kötelezettségszegésekre az alperes a rendkívüli felmondást a saját súlyos kötelezettségszegéseire tekintettel nem alapíthatta.
A részletezettek szerint a munkaügyi bíróság ítélete a jogalap tekintetében megalapozott, és a Legfelsőbb Bíróság egyetért az elsőfokú ítéletig történt marasztalás összegszerűségével is, beleértve a végkielégítés és az átalány-kártérítés [Mt. 100. § (4) bekezdés] mértékét is. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítás kizárt, ezért az elsőfokú ítélettől a munkaviszony megszűnéséig az elmaradt munkabér összege vizsgálata szükséges [Pp. 275. § (1) bekezdés].
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság részítéletével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletének az alperest 2 757 060 forint és kamatai megfizetésére kötelező, valamint a további keresetet elutasító rendelkezését – beleértve az elsőfokú perköltségre és illetékre vonatkozó rendelkezéseket – helybenhagyta azzal, hogy a felperes munkaviszonya a jelen ítélettel szűnik meg; ezt meghaladóan az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot az elsőfokú ítélettől a jelen ítélet meghozataláig terjedő időre járó elmaradt munkabér tekintetében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (4) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.244/2005. sz.)