Vissza az előző oldalra
MÜ BH 2006/334
Nem állapítható meg a versenytilalmi szerződés jóerkölcsbe ütközése, ha a versenytilalmi kötelezettség a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek a munkaviszony megszűnése utáni veszélyeztetése – bizonyítottan valós – kockázatának elhárítását célozza [Mt. 3. § (6) bek.].
A felperes keresetében az alperes rendkívüli felmondása jogellenessége jogkövetkezményeinek alkalmazását, valamint az alperessel kötött versenytilalmi megállapodás alapján háromévi átlagkeresete megfizetését kérte, majd az elsőfokú eljárásban – a megállapodás közös megegyezéssel történt módosítására tekintettel – egyévi átlagkeresetében kérte az alperes marasztalását.
A munkaügyi bíróság részítéletével – a versenytilalmi megállapodással kapcsolatos keresetet elbírálva – 5 014 164 forint és kamata megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felek a munkaszerződésben megállapodást kötöttek arra, hogy a felperes – aki az alperes ügyvezetője volt –, a munkaviszonyával összefüggésben birtokába jutott ismeretekre tekintettel a munkaviszonya megszűnését követően három évig nem helyezkedhet el azonos, vagy hasonló tevékenységet folytató munkáltatónál, illetve nem lehet ilyen munkáltató vezető tisztségviselője. A felek ennek ellenértékeként a felperes háromévi átlagkeresetében állapodtak meg.
A felperes a keresetét azt követően megváltoztatta, amikor 2004. január 10-én az alperessel a megállapodást módosították, a felperes elhelyezkedési tilalmi idejét és az alperes ellenérték fizetési kötelezettségét egy évre, illetve egyévi átlagkeresetre csökkentették.
Az alperes a kereset, illetve a módosított kereset elutasítását semmisségre hivatkozással kérte, mivel álláspontja szerint a megállapodás a jóerkölcsbe, a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvénybe ütközik.
A munkaügyi bíróság a gazdasági életben elfogadott kikötésre figyelemmel alaptalannak találta az alperes semmisségre vonatkozó álláspontját. Úgy ítélte meg, hogy a felek által meghatározott ellenérték nem minősül megfelelőnek a felperes magatartásának korlátozásához képest. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlatára hivatkozva megállapította, hogy az Mt. 3. § (6) bekezdése szerinti megfelelő ellenértéknek az éves átlagkereset 50%-a tekinthető, ezért ennek megfelelően marasztalta az alperest, figyelemmel a felperes havi 835 649 forint átlagkeresetére.
Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az Mt. 3. § (6) bekezdésén alapuló megállapodásban kikötött ellenérték mértéke tekintetében a felek szabad akaratának határt szab a vállalt munkavállalói korlátozás terjedelme, ezért a munkaügyi bíróság a Ptk. 478. § (3) bekezdésében a megbízási díj arányosítására vonatkozó szabály analóg alkalmazásával a versenytilalmi megállapodás ellenértékét csökkenthette. A semmisséget illetően ugyancsak alaptalannak ítélte az alperesi álláspontot, rámutatva arra, hogy az alperes a Ptk. 236. § (3) és (4) bekezdésében szabályozott jogát – mely szerint a megtámadási jog kifogásként érvényesíthető – a 2004. január 20-án kelt megállapodással elveszítette.
A jogerős részítélettel szemben mindkét fél felülvizsgálati kérelemmel élt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet ,,megváltoztatásával'' az alperes további hat havi átlagkeresetnek megfelelő ellenérték megfizetésére kötelezését kérte. Érvelése szerint az eljárt bíróságok tévesen értelmezték a Legfelsőbb Bíróság eseti döntése alapján a versenytilalmi megállapodásban kiköthető ellenérték maximális mértékeként az éves átlagkereset 50%-át. A Legfelsőbb Bíróság más eseti döntései magasabb mértékű ellenértéket is elfogadtak, ezért az éves átlagkereset 50%-a minimális, vagy átlagos, az összes körülmények figyelembevételével megállapított mértékként vehető figyelembe. Mindezek miatt a jogerős ítélet az Mt. 3. § (6) bekezdésébe ütközik, továbbá ellentétes a Ptk. 207. § (1) bekezdésével, 202. § (2) bekezdésével és 236. § (2) bekezdésével is, mivel az alperes ellenkérelme nem az ellenérték mértéke mérséklésére, hanem a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalanságára, mint megtámadási okra vonatkozott. Ez a kérelem azonban elkésett, következésképpen kifogásként sem volt érvényesíthető. Mindezek alátámasztásául a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésére hivatkozott. A felperes érvelése kiterjedt még az ellenérték mértéke szabadon történő meghatározására, és arra is, hogy a felek a megállapodás módosításakor csupán a korlátozás időtartamát érintették, és a felperes ezt teljesítette is.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős részítélet hatályon kívül helyezésével a keresetet elutasító határozat hozatalára irányult. Előadta, hogy az eljárt bíróságok jogszabálysértően mellőzték a jóerkölcsbe ütközésre vonatkozó érvelése vizsgálatát, arra hivatkozással, hogy az ilyen megállapodást a törvény eleve lehetővé teszi. Figyelmen kívül maradt a megállapodás valódi célja (felperes ,,bebetonozott munkaviszonya'' mellett további 3 évre ,,fizetéshez'' jusson), továbbá elmaradt annak vizsgálata, hogy az adott sajátos körülmények között az alperes gazdasági érdekeinek veszélyeztetése megvalósulhatott-e. A fürdőszolgáltatást végző cégek állami, illetve önkormányzati tulajdonlására tekintettel a felperesnél nem halmozódhattak fel olyan ismeretek, amelyeknek máshol hasznosítása az alperesnek hátrányt okozhatott volna, így a jogerős ítélet az Mt. 3. § (6) bekezdésébe és a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe ütközött.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében és felülvizsgálati ellenkérelmében a munkáltatói jogkör hiánya miatt a 2004. januári megállapodás érvénytelenségére hivatkozott, másodlagosan a jogerős részítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapos, az alperes felülvizsgálati kérelme és csatlakozó felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A Pp. 270. § (1) bekezdéséből következően a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható, amely mind az első-, mind a másodfokú eljárásnak tárgya volt. Az adott esetben a perben a felek között nem képezte vita tárgyát a versenytilalmi megállapodás 2004. január 10-én kötött módosítása tekintetében a munkáltatói jogkör esetleges hiánya, ezért ebben a kérdésben felülvizsgálati kérelem (csatlakozó felülvizsgálati kérelem) nem terjeszthető elő.
Azt a körülményt, hogy az első- és a másodfokú bíróság az alperesével ellentétes álláspontra jutott, az alperes tévesen minősítette felülvizsgálati kérelmében a jóerkölcsbe ütközésre vonatkozó érvelés vizsgálata elmulasztásának.
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felek arra tekintettel kötöttek versenytilalmi megállapodást, hogy a felperes az alperes első számú vezetőjeként a munkáltató által végzett sajátos szolgáltatási tevékenységgel összefüggésben olyan egyedülálló szakmai, pályázati, valamint ezekhez kapcsolódó stratégiai ismeretek birtokába jutott, amely miatt az alperes úgy ítélte meg, hogy a munkaviszony megszűnését követően is indokolt a gazdasági érdekei védelme. A felek ezért egyező akarattal abban állapodtak meg – a felperes munkaszerződése egyik pontjában rögzítve a versenytilalmi megállapodást –, hogy a felperes a munkaviszonya megszűnését követő három évig nem helyezkedik el az alperesével azonos, vagy hasonló tevékenységet folytató munkáltatónál, illetve ilyennél vezető tisztséget nem tölt be. A kötelezettség ellenértékeként az alperes az elhelyezkedési tilalmi időtartamra megegyező időre számított átlagkereset megfizetését vállalta.
Az Mt. 3. § (6) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 200. § (2) bekezdése értelmében semmis a szerződés, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. Az alperes megalapozottan kifogásolta az erre vonatkozó elsőfokú ítéleti álláspontot, mely szerint ,,a gazdasági életben elfogadott'', a törvény által szabályozott megállapodásnál nem jöhet szóba a jóerkölcsbe ütközés. A másodfokú bíróság a per nem vitatott adatai alapján, az alperesi érvelés figyelembevételével vizsgálta a konkrét tényállást, és a felperes magasan kvalifikált bizalmi munkája, az alperesi szolgáltató tevékenységgel összefüggő társadalmi, gazdasági környezet, úgymint a gyógy-, illetve élményfürdők egyre szélesebb körben létesítése, és a köré épülő, területi kötöttség nélküli turizmus, a fürdőkultúra terjedésével erősödő piaci verseny értékelése alapján megalapozottan következtetett a semmisség hiányára. Nem állapítható meg a versenytilalmi szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközése, ha a versenytilalmi kötelezettség a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek a munkaviszony megszűnése utáni veszélyeztetése bizonyítottan valós kockázatának elhárítását célozza a közismert körülmények folytán.
A felperes helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az Mt. 3. § (6) bekezdésében a munkavállalói kötelezettségvállalás ellentételezéseként kikötött ellenérték megfelelősége tekintetében nem lehet egységes mértéket megállapítani, a bírói gyakorlat ekként nem értelmezhető. Az ellenérték megfelelőségéről az összes körülmény, különösen a munkavállalónak a munkaviszony megszűnését követően vállalt kötelezettsége, az elhelyezkedési tilalomnak a jövőbeli szakmai és anyagi egzisztenciájára vonatkozó következményei figyelembevételével az arányosság alapján kell a feleknek megállapodniuk.
Az adott esetben annak kell döntő jelentőséget tulajdonítani, hogy a felek a keresetindítást követően a versenytilalmi megállapodást módosították, és eszerint a felperesi kötelezettségvállalás időtartamát egy évre csökkentették, nem érintették viszont az eredeti megállapodásnak az ellenértékre vonatkozó kikötését, mely a vállalt kötelezettség időszakával azonos időre járó átlagkeresetre vonatkozott.
Az alperes eszerint nemhogy megtámadta, hanem éppen hogy akarategyezőségben megerősítette a felperessel a versenytilalmi megállapodásnak az ellenértékre vonatkozó kikötését, ezért utóbb alappal nem hivatkozhat annak nem megfelelő, aránytalan mértékére, a piaci verseny aránytalan és jelentős korlátozására, figyelemmel a megkövetelt munkavállalói korlátozással kapcsolatos sajátos körülményekre is. Az első- és a másodfokú bíróság ezért kellő indok nélkül, az Mt. 3. § (6) bekezdése megsértésével csökkentette a felére a felek által megállapított versenytilalmi ellenértéket.
Eszerint a kikötött versenytilalmi ellenérték megfizetése megtagadásának jogalapjaként az alperes alap nélkül hivatkozott a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisségre [Ptk. 200. § (2) bekezdés], a feltűnő értékaránytalanságra hivatkozását megtámadási keresetként [Ptk. 201. § (2) bekezdés] nem lehetett értékelni (ezt maga az alperes sem minősítette ilyenként, és felülvizsgálati kérelmében sem sérelmezte).
Következésképpen erre irányuló kereseti kérelem hiányában, és figyelemmel arra, hogy a felek mindkét megállapodásukban a munkavállalói korlátozáshoz mért ellenértéket azonosan határozták meg [szerződéses szabadság elve: Ptk. 200. § (1) bekezdés], az első- és a másodfokú bíróság jogszabálysértően csökkentette azt a kikötött mérték 50%-ára. A Ptk. 236. § (3) és (4) bekezdése értelmében a versenytilalmi megállapodásban kikötött ellenérték számítása és mértéke utólagos megerősítésével az alperes a megtámadási jogának kifogásként való érvényesítésre vonatkozó jogát is elveszítette.
A kifejtettekre tekintettel – minthogy az összegszerűségben a felek között nem volt vita – a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős részítéletnek a felperes keresetét a meghaladó részében elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó részét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítélet azonos rendelkezését megváltoztatta, és az alperest további 5 014 164 forint és annak 2002. december 16-ától a kifizetésig járó – az éves költségvetési törvényben meghatározott mértékű – kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.260/2005. sz.)