Vissza az előző oldalra
MÜ BH 2010/257
I. Rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozás esetén vizsgálandó, hogy a munkáltató miért az érintett köztisztviselő (munkavállaló) jogviszonyát szüntette meg [Ktv. 17. §, Mt. 3. § (1) bekezdés, 4. §].
II. A jogellenesség jogkövetkezményeként járó elmaradt illetmény számításakor nem minősül máshonnan megtérülő – az elmaradt illetmény összegét csökkentő – jövedelemnek a felmentés folytán kifizetett végkielégítés és szabadságmegváltás [Ktv. 60. § (6) bekezdés].
A felperes 2001. október 11-étől közszolgálati jogviszonyban állt az alperessel. Az I. Főosztály állományában informatikus munkakört töltött be. Az alperes a 2006. augusztus 4-én kelt felmentéssel a Ktv. 17. § (1) bekezdés a) pontja alapján – a szociális és munkaügyi miniszter által az alperes hivatali szervezetében elrendelt létszámcsökkentéssel indokolva – 2007. február 15-tel megszüntette a felperes jogviszonyát.
A felperes keresetében a felmentés jogellenességének megállapítását és a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2006. augusztus 4-én kelt intézkedése jogellenes, és a felperes jogviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Különböző jogcímeken marasztalta az alperest, így – többek között – 2007. február 16-ától 2007. december 17-éig terjedő időszakra 2 833 536 forint elmaradt illetmény és annak 2007. július 16-ától kifizetésig járó törvényes kamata, valamint hét havi átlagilletménynek megfelelő 2 653 000 forint átalány kártérítés megfizetésére kötelezte.
A felülvizsgálati eljárás szempontjából irányadó tényállás szerint a felperes 2001. november 26. és 2003. december 1. közötti időszakban főosztályvezetői megbízással ellátta az I. Főosztály vezetői feladatait. Az I. Főosztály új vezetője a felperest követően C. I. lett, akinek a perbeli létszámleépítéssel érintett köztisztviselők kiválasztásánál javaslattételi joga volt, és aki a felperes felmentését munkáltatói jogkör gyakorlóként írta alá. C. I. tanúvallomása szerint a felperes jóllehet „jó” minősítéssel rendelkezett, ugyanakkor a létszámleépítéssel érintettek személyének meghatározásakor a törvényes minősítéstől eltérő, „tapasztalati véleményeken alapuló” „magán minősítés"-t tekintette irányadónak, amely szerint a felperest „alkalmatlannak” minősítette. A létszámcsökkentés eredményeként az alperes engedélyezett létszáma 307 főről 275 főre csökkent. Az I. Főosztályon a felperessel együtt összesen hat fő köztisztviselő jogviszonya szűnt meg.
A munkaügyi bíróság az alperes felmentését több ok miatt is jogellenesnek találta. Megállapította, hogy miután a központi intézkedés következtében 32 fő jogviszonyának megszüntetésére volt szükség, az alperesnek a Ktv. 17/B. §-ában előírt csoportos létszámcsökkentés szabályait alkalmazva kellett volna eljárnia, melyet elmulasztott. Megállapította továbbá, hogy a felmentés indokolása nem felel meg a törvénynek, valamint az alperes a Ktv. 17. § (4) bekezdését megsértve a felperes képzettségének és besorolásának megfelelő másik betöltetlen munkakört nem ajánlott fel. Mindemellett a munkaügyi bíróság az ítélete indokolásában azt is kifejtette, hogy az alperes a felperes személyének kiválasztása során olyan magatartást tanúsított, amely a jóhiszemű, tisztességes eljárás elvét súlyosan sértette, ami az alperes intézkedését rendeltetésellenessé is teszi.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, és a felperes nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes jogviszonya az alperesnél 2008. október 18-án szűnt meg.
A másodfokú bíróság szerint a perbeli esetben nem történt csoportos létszámcsökkentés, mert a nyugdíjasnak minősülők felmentését nem kellett figyelembe venni. A felmentés indokolása világos és okszerű volt, és azt sem lehetett megalapozottan megállapítani, hogy az alperes a munkakör felajánlási kötelezettségének jogellenesen nem tett eleget. Ugyanakkor a másodfokú bíróság a munkaügyi bírósággal egyezően foglalt állást abban a kérdésben, hogy az alperes főosztályvezetője, C. I. a jog gyakorlásának szabályait alapvetően megsértette azzal, hogy a főosztály köztisztviselőinek munkájáról a hivatalos minősítéstől független értékelést vezetett, és a létszámleépítés során a felperest ez alapján javasolta felmentésre.
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában kiemelte, hogy a Ktv. 34/A. §-a szerint a minősítés garanciális elveit a törvény határozza meg, így azt indokolni kell, és a hibás vagy valótlan ténymegállapítás, vagy a köztisztviselő személyiségi jogát sértő megállapítás megsemmisítése iránt bírósághoz lehet fordulni. A főosztályvezető által külön füzetben vezetett minősítést azonban a köztisztviselők nem ismerhették meg, azzal szemben jogorvoslati jogukkal nem élhettek. C. I. tanúvallomásából kitűnően ő nem a törvény által előírt minősítést vette figyelembe, hanem az úgynevezett „nem hivatalos” minősítést, és ez alapján javasolta a felperest felmentésre. Az I. Főosztályon tehát ezen a jogszerűtlenül létrehozott minősítésen alapult annak meghatározása, hogy kiket fog érinteni a létszámcsökkentés. Ezért a munkáltató intézkedése sértette a Ktv. 71. § (2) bekezdés a) pontja alapján a közszolgálati jogviszonyokban is alkalmazandó Mt. 3. § (1)–(4) bekezdéseiben, valamint az Mt. 4. §-ában előírtakat.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben – tartalma szerint – annak hatályon kívül helyezését és a felperes teljes keresetének elutasítását kérte.
Az alperes álláspontja szerint a felperes a keresetében csak általánosságban hivatkozott a rendeltetésellenes joggyakorlásra, melyre nézve semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő. Ezért szerinte az elsőfokú bíróságnak a Pp. 121. § (1) bekezdés c) pontja megsértése miatt a felperes keresetét el kellett volna utasítania. A bizonyítási eljárás során C. I. tanúvallomása szolgált alapul a bíróságoknak annak megállapítására, hogy az alperes rendeltetésellenesen gyakorolta a felmentés jogát. A felülvizsgálati kérelem szerint a felperes felmentését illetően nincs jelentősége C. I. tanúvallomásának, mivel a felperes közszolgálati jogviszonyát nem alkalmatlanság, hanem létszámcsökkentés címén szüntették meg. Az alperes szerint azért is törvénysértő a jogerős ítélet, mert egy „kiselejtezett magánfeljegyzés” alapján vonta le jogkövetkeztetését. Az alperes kiemelte, hogy a létszámcsökkentést követően az I. Főosztályon nem maradt olyan köztisztviselő, aki a felperes „jó” minősítésénél rosszabb minősítéssel rendelkezett, továbbá a létszámcsökkentéssel érintettek személyéről nem a főosztályvezetők, hanem a főigazgatói értekezlet döntött, függetlenül attól, hogy a felmentéseken a munkáltatói jogkör gyakorlójának aláírása szerepel. Az alperes azzal is érvelt, hogy az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták a BH 1996/456. számú eseti döntés I. pont részében foglaltakat. Nem várható el ugyanis a munkáltatótól, hogy a létszámcsökkentés végrehajtásakor a legkiválóbb munkavállalóit „bocsássa el”.
Az összegszerűség körében az alperes a Ktv. 60. § (6) bekezdésének megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint az elmaradt illetmény meghatározásakor a felperes részére kifizetett végkielégítést és szabadságmegváltást máshonnan megtérülő jövedelemként kellett volna számításba venni, mert ezek az összegek nem illették volna meg a felperest, ha a felmentésére nem került volna sor. Az alperes azt is sérelmezte, hogy a felperes 2008. évi illetménye megállapításánál az eljárt bíróságok nem vették figyelembe a felperesnek a betéti társaságnál elért jövedelmét, továbbá, az átalány kártérítés mértékének megállapításakor azt a tényt, hogy a felperes 2007. április 1-jétől öregségi nyugdíjban részesül.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése értelmében kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta. Következésképp a felülvizsgálati eljárás tárgyát a jogalap körében csak az alperes joggyakorlásának rendeltetésszerűsége, míg az összegszerűség körében a jogellenesség jogkövetkezményeként megítélt elmaradt illetmény számítása és az átalánytérítés mértéke képezte. A felülvizsgálati eljárásban a korábbi beadványokra való utalás, a felülvizsgálati kérelemben való kifejtés nélkül, nem vehető figyelembe (BH 1995/99.). Ezért a Legfelsőbb Bíróság az alperesnek a felülvizsgálati kérelemben „fenntartott” eljárásjogi kifogásaival nem foglalkozott, mert az alperes e körben konkrétan nem hivatkozott jogszabálysértésre [Pp. 272. § (2) bekezdés].
Valamely munkáltatói intézkedés rendeltetésszerűsége vizsgálatának akkor van jelentősége, ha a támadott intézkedés alakilag egyébként jogszerű. A perbeli esetben a jogerős ítélet a felperes felmentését illetően – a munkaügyi bíróság ítéletének indokolásában foglaltakkal ellentétben – már nem állapította meg a felmentésre vonatkozó jogszabályok megsértését. Ugyanakkor törvénysértés nélkül vizsgálta erre vonatkozó felperesi kereset alapján, hogy a jog gyakorlása az Mt. 3. § (1) bekezdésében, és az Mt. 4. §-ában foglaltaknak is megfelelt-e, mert ezen rendelkezések éppen a csak látszólag törvényes eljárásokat tilalmazzák.
A rendeltetésszerű joggyakorlást előíró szabály ezért lehetővé teszi, hogy a bíróság az alakilag jogszerűnek minősülő joggyakorlást az adott ügyben bizonyított sajátos körülmények alapján jogellenesnek minősítse (EBH 2005/138.). A nem rendeltetésszerű joggyakorlás jogellenes cselekmény, az ilyen intézkedés jogszerűtlen, az abból eredő hátrányt orvosolni kell. Ebből következően a megszabott módon közölt felmentés esetén is meg kell állapítani a jogviszony megszüntetésének jogellenességét, ha megállapítható, hogy a munkáltató a felmentés jogát nem rendeltetésének megfelelően gyakorolta.
A felperes a keresetében a felmentése jogellenességének megállapítását elsődlegesen nem az alperes rendeltetésellenes joggyakorlása alapján kérte, de arra is hivatkozott. Keresetlevele megfelelt a Pp. 121. §-ában előírtaknak. Nincs jelentősége annak, hogy a jogalap megalapozottságát alátámasztó érvelését a felperes utóbb a bizonyítási eljárás eredményére figyelemmel kiegészítette, mert arra a Pp. 146. § (1) bekezdése alapján törvényes lehetősége volt. Az eljárt bíróságok pedig jogszabálysértés nélkül értékelték C. I. tanúvallomását, és a jogerős ítélet helytálló és jogszerű jogkövetkeztetéssel állapította meg, hogy az alperes által közölt felmentés – a létszámcsökkentéssel érintettek kiválasztásának módja miatt – nem felelt meg a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének, és ezért jogellenes.
A főosztályvezető tanúvallomásából kitűnően a felperest a törvényes „jó” minősítése mellett a vezetői úgy minősítették „alkalmatlannak”, hogy arról a felperesnek nem volt tudomása, ezért arra észrevételt nem tehetett, nem védekezhetett, és azzal szemben jogorvoslattal sem élhetett. Ugyanakkor a főosztályvezető az elrendelt létszámleépítés során kizárólag ezen nem törvényes minősítés alapján tette meg a javaslatát, és a javaslata alapján született döntés a felperes jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetéséről. A MK 95. számú állásfoglalás szerint jóllehet munkaügyi jogvitában nem vizsgálható, hogy a munkáltató miért az érintett munkavállaló (köztisztviselő) jogviszonyát szüntette meg és miért nem az azonos munkakörű alkalmazottját mentette fel, ez azonban nem vonatkozik arra az esetre, amikor a felperes rendeltetésellenes joggyakorlásra (is) hivatkozik, és az a perben bizonyítható.
Tény, hogy a felperesnek az alperesnél fennálló jogviszonya – mivel a felperes az eredeti munkakörbe történő visszahelyezését nem kérte – az alperes jogellenes felmentése folytán a jogerős ítélet napjával (2008. október 16.) megszűnt. A felperest a felmentése folytán a részére kifizetett végkielégítés és szabadságmegváltás a jogviszonya e jogcímen történt megszűnése miatt illeti meg. A jogerős ítélet a jogviszony megszűnésének eredeti jogcímét nem érintette, ezért az a Ktv. 60. § (6) bekezdése szerint a jogellenesség jogkövetkezményeként járó elmaradt illetmény számításakor nem minősül máshonnan megtérülő – az elmaradt illetmény összegét csökkentő – jövedelemnek (MJD.317.).
A munkaügyi bíróság az elmaradt illetmény összegét 2007. február 16-tól 2007. december 17-ig terjedő időszakra ítélte meg. A másodfokú eljárás során a felperes megállapíthatóan nem emelte fel a keresetét, a jogerős ítélet 2007. december 17-ét követő időszakra további elmaradt illetményt nem is ítélt meg a felperes részére, ezért értelmezhetetlen az alperes felülvizsgálati kérelme a „2008. évi elmaradt illetmény” számítását illetően. 2007. év tekintetében pedig 2007. szeptember 1-jétől máshonnan megtérülő jövedelemként ténylegesen beszámításra került az alperes által kifogásolt, felperes által a betéti társaságban elért jövedelem.
A jogerős ítélet jogszabálysértés nélkül hagyta helyben a Ktv. 60. § (4) bekezdése alapján járó átalánytérítés hét havi átlagilletménynek megfelelő összegét. A felülvizsgálati kérelem e körben lényegében az eljárt bíróságok mérlegelését támadta. A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelése körébe tartozó kérdés – a megalapozatlanság esetét kivéve – nem vizsgálható, és nincs lehetőség a lefolytatott bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. Felülmérlegelésre csak igen kivételesen akkor kerülhet sor, ha a tényállás feltáratlan maradt, iratellenes vagy kirívóan okszerűtlen, illetve logikai ellentmondást tartalmaz. Ilyen a perbeli esetben nem volt megállapítható.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel nem érintett rendelkezését (a felperes nem vagyoni kártérítés iránti keresetének elutasítását) nem érintette. Ezt meghaladóan – jogszabálysértés hiányában – a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.095/2009.)