Vissza az előző oldalra
MK BH 2001/139
A megállapodás megtámadhatásának feltétele – A törvény által biztosított megtámadás határideje a megállapodás létrejöttének és nem a munkavállaló ellen benyújtott fizetési meghagyás átvételének időpontjához kapcsolódik [Mt. 7. § (1) és (3) bek.].
Az alperes 1994. szeptember 1-jétől állt munkaviszonyban a felperes magánmunkáltatónál, eladó munkakörben dolgozott a MÁV-pályaudvaron lévő pavilonban. A munkaszerződés szerint a munkavállaló az áruért anyagi felelősséggel tartozik. Az alperes munkaviszonya 1995. augusztus 28-án megszűnt.
A felperes a városi bírósághoz 1996. január 9-én benyújtott fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmével 164 000 forint megfizetésére kérte az alperest kötelezni arra utalva, hogy az 1995. augusztus 19-20. napján megtartott leltár eredményeként ezzel a hiánnyal nem tudott elszámolni.
Az alperes a fizetési meghagyás ellen 1996. július 11-én ellentmondással élt, amelyben a hiányt nem ismerte el, kérte annak felülvizsgálatát.
A felperes a perré alakult és a munkaügyi bírósághoz áttétel útján került ügyben kereseti követelését akként tartotta fenn, hogy a fizetési meghagyásban tévesen került a követelt összeg jogcímeként leltárhiány megjelölésre, mert ténylegesen 1995. augusztus 19-20-án leltározásra nem került sor, mivel azon az alperes nem volt hajlandó részt venni. A felperes szerint a 164 000 forint hírlapárusításból eredő elszámolási hiány. Ugyanakkor a felperes a keresetét kiterjesztette, és további 64 417,50 forint áruhiány megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az alperes a tartozását nem ismerte el. Előadta, hogy a pavilonban egyedül dolgozott, ahhoz csak neki volt kulcsa és a bolt bevételéből kisebb vásárlásokat is eszközölt. A boltban pénztárgép működött, a felek közötti pénzügyi elszámolás azonban írásbeli rögzítésre nem került.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét a bizonyítási eljárás adatainak mérlegelése alapján elutasította. Ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy az alperest az Mt. 169. §-ának (1) bekezdése szerinti megőrzési felelősség terhelte ugyan, ugyanezen § (4) bekezdése szerint azonban a felelősség feltételeinek meglétét, a kár (hiány) bekövetkeztét, illetve mértékét a munkáltató tartozik bizonyítani. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes e bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. A beszerzett igazságügyi könyvszakértői véleményre és a felek előadására tekintettel a bíróság álláspontja szerint nem bizonyosodott be az alperes kártérítési felelősségének sem a jogalapja, sem a mértéke. Tény ugyan, hogy az alperes 1995. augusztus 19-én aláírt egy fizetési hiány ténymegállapítása elnevezésű iratot, amelyben az alperes 164 000 forint megfizetését vállalta, mivel azonban az aláírást megelőzően elszámolás, leltározás nem történt, a bíróság a felperes ellentmondó nyilatkozataira tekintettel ezt az elismerést nem tekintette perdöntő bizonyítéknak.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy kötelezte az alperest: fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 164 000 forintot és ennek 1995. augusztus 20-tól a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát. Rendelkezett egyúttal az eljárási illeték és a perköltség viseléséről is. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság a felek meghallgatását követően az ítéletének tényállásában megállapította, hogy a felek között az 1995. augusztus 19-én készített fizetési hiány ténymegállapítása című okirat aláírását megelőzően volt elszámolás. Az alperes szerint erre oly módon került sor, hogy felleltározta az árukészletet és a bizonylatok egy részét is magával vitte az elszámolásra, amely azonban nem volt pontos, mert valamennyi bizonylat nem állt rendelkezésre.
A másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az 1995. augusztus 19-én aláírt nyilatkozatban az alperes a 164 000 forint elszámolási hiányt magára nézne kötelezőnek ismerte el, és annak két részletben való kifizetését vállalta. E feltételekkel való kifizetéshez a felperes is hozzájárult, tehát a felek megállapodást kötöttek. Az Mt. 7. §-ának (1) bekezdése alapján a megállapodás megtámadható, ha a fél annak megkötésekor lényeges tényben vagy körülményben tévedett, feltéve, ha a tévedését a másik fél okozta, vagy azt felismerhette, illetőleg ha mindkét fél ugyanabban a téves feltevésben volt. Megtámadható a nyilatkozat akkor is, ha annak megtételére a felet jogellenes fenyegetéssel vették rá. Az Mt. 7. §-ának (3) bekezdése értelmében a megtámadás határideje 30 nap, amely a tévedés vagy megtévesztés felismerésétől, illetve jogellenes fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől kezdődik. A megtámadási határidőre az elévülés szabályai irányadóak azzal, hogy hat hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható. Minthogy a hivatkozott határidőn belül az alperes a megállapodást, az elismerő nyilatkozatát nem támadta meg, azt érvényesnek kell tekinteni, és annak alapján őt fizetési kötelezettség terheli.
Ugyanakkor az ezt meghaladó további 64 427 forint tekintetében a felelősség feltételeit és a hiány összegét a felperesnek kellett volna bizonyítania. Minthogy bizonylatok hiányában könyvszakértői módszerrel az elszámolási hiány nem volt megállapítható, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét e vonatkozásban a megyei bíróság helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a megyei bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását, valamint a végrehajtási eljárás felfüggesztését kérte. Ez utóbbi kérelmét a Legfelsőbb Bíróság 2. sorszámú végzésével elutasította.
Az alperes szerint a másodfokú bíróság ítélete jogszabálysértő, valamint iratellenes, döntésében túlterjeszkedett a kereseti kérelmen, amikor tartozáselismerési nyilatkozatát olyan szerződésként értelmezte, amelynek alapján őt fizetési kötelezettség terheli. Állította, hogy az ő kötelezettségét pusztán a munkaviszonya alapján lehet megítélni. Állította azt is, hogy a fizetési meghagyással szembeni ellentmondásával tartozáselismerési nyilatkozatát megtámadta, és ezáltal a megtámadással nem késett el, hiszen a hatáskör hiánya miatt történt áttétel időtartama alatt az elévülés nyugodott.
A felperes a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróság ítélete indokolásával és az ott kifejtett következtetéssel is. Kétségtelen, hogy az alperes 1995. augusztus 19-én olyan megállapodást írt alá, melyben 164 000 forint elszámolási hiány megfizetését vállalta. A fellebbezési tárgyaláson az alperes előadta, hogy nem tud pontos választ adni arra, miért írta alá ezt a megállapodást, nem hivatkozott olyan körülményre, amely az Mt. 7. §-ának (1) bekezdése alapján a megállapodás megtámadását lehetővé tette volna. A megállapodás a munkaviszonnyal kapcsolatos volt, tehát a bíróság nem terjeszkedett túl a kereseti kérelmen (Pp. 215. §).
Alaptalan a felülvizsgálati kérelemnek a megtámadás határidejével kapcsolatos okfejtése, ugyanis az Mt. 7. §-ának (3) bekezdése szerinti megtámadás határidejét a megállapodás aláírásának dátumához kell kapcsolni és nem az alperes ellen benyújtott fizetési meghagyáshoz. A fizetési meghagyás ellen benyújtott ellentmondásában az alperes vitatta ugyan a megállapodásban tett nyilatkozatát, ez azonban jóval a megállapodás aláírását követő hat hónapon túl történt. Nincs jelentősége annak, hogy a fizetési meghagyás kézbesítése hosszabb idő alatt történt meg, ennek nincs kihatása a nyilatkozathoz kapcsolódó megtámadási határidőre.
Helytállóan jutott tehát arra a következtetésre a másodfokú bíróság, hogy az alperes 1995. augusztus 19-i elismerő nyilatkozatát érvényesnek kell tekinteni, és ennek alapján őt fizetési kötelezettség terheli.
A Legfelsőbb Bíróság az alaptalan felülvizsgálati kérelmet benyújtó alperest nem kötelezte perköltség fizetésére, minthogy tőle a felperes perköltséget nem igényelt. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.892/1998. sz.)