Vissza az előző oldalra
MK EBH 2010/2247
I. A megállapodást az Mt. 7. § (4) bekezdése értelmében megtámadottnak kell tekinteni, amennyiben meghatározott határidőn belül írásban a másik féllel közlésre került. Az Mt. 7. § (3) bekezdésében előírt hat hónapos határidő mint anyagi jogi jogvesztő határidő nem a megtámadással összefüggő igény bíróság előtti érvényesítésére (keresetindítási határidőre) vonatkozik, hanem a megtámadás másik féllel történő közlésének végső határideje. A megtámadást követően az Mt. 7. § (4) bekezdése szerint az eljárásra a munkaügyi jogvita intézésének szabályai irányadók. A megtámadási határidő elmulasztása esetén el kell utasítani a keresetet, míg a keresetindítási határidő elmulasztása nem a kereset elutasítását, hanem a per megszüntetését eredményezi [Mt. 7. § (1) bekezdés (3) bekezdés].
II. A jogorvoslat módjára és határidejére vonatkozó munkáltatói kioktatási kötelezettség nem vonatkozik a közös megegyezésre [Mt. 6. § (3) bekezdés].
A felperes óvónő munkakörben 1991. augusztus 21-től állt az alperessel közalkalmazotti jogviszonyban, amely 2005. április 28-án megírt kérelmére 2005. június 30-ai hatállyal közös megegyezéssel szűnt meg.
A felperes keresetében - többek között - a közalkalmazotti jogviszonya jogellenes megszüntetésének megállapítását és a jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A felülvizsgálati kérelemmel érintett rész tekintetében megállapított tényállás szerint a 2005. április 28-ai rendkívüli nevelő értekezleten az alperes vezetője a felperes összeférhetetlen és fegyelemsértő magatartását megállapítva kinyilvánította a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére vonatkozó szándékát. A felperes a jegyzőkönyvben foglaltak szerint kérelmet terjesztett elő, hogy a jogviszonya 2005. június 30-ig maradjon fenn, majd saját kezűleg megírt nyilatkozatában a jogviszonya közös megegyezéssel való megszüntetését kérte. Ezt követően a felperes betegállományban volt, és kezdeményezte rokkantsági nyugdíjba helyezése iránti eljárást. A megtett jognyilatkozatát 2005. május 23-án kelt alpereshez intézett levelében visszavonta, melyet az alperes nem fogadott el, és 2005. június 30-ával megszűntnek tekintette a felperes jogviszonyát, részére kiadta a jogviszony megszüntetésével összefüggő munkáltatói igazolásokat, melyek szerint a jogviszonya az alperesnél közös megegyezéssel szűnt meg. A felperes a munkaügyi bíróság előtt 2006. február 15-én terjesztette elő a keresetét.
A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint a felperes a közalkalmazotti jogviszonya megszüntetésére irányuló jognyilatkozatát tanúk jelenlétében, szabad akaratából tette meg. Tudatában volt annak, hogy milyen nyilatkozatot tesz, és annak mi lesz a jogkövetkezménye. Általa állított kényszert, fenyegetést vagy megtévesztést nem bizonyította. A felperes a munkáltatóhoz rövid időn belül írt visszavonó nyilatkozatában nem hivatkozott kényszerre, fenyegetésre vagy megtámadásra, csak utóbb, a 2006. február 15-én előterjesztett keresetében. Ezért a jognyilatkozat érvényességének megtámadására nyitva álló Mt. 7. § (3) bekezdése szerinti törvényi határidőt elmulasztotta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes 2005. június 30-án jogellenesen szüntette meg a felperes közalkalmazotti jogviszonyát, amely 2005. október 1-jén szűnt meg. Elrendelte a jogellenességhez kapcsolódó követelés összegszerűsége tárgyában az eljárás folytatását. Helybenhagyta továbbá a besoroláshoz kapcsolódó illetménykülönbözet megfizetése iránti keresetet elutasító elsőfokú rendelkezést és arról rendelkezett, hogy a peres felek a másodfokú eljárásban felmerült költségüket maguk viselik.
A másodfokú bíróság a tényállást azzal egészítette ki, hogy a felperes 2005. május 23-ával keltezetten tértivevénnyel elküldte az alperes vezetőjének azt a nyilatkozatát, amelyben kérte a 2005. április 28-ai értekezleten a részére diktált és általa aláírt nyilatkozat semmisnek tekintését. Hivatkozott arra, hogy az alperesi vezető értekezleten tett kijelentése számára fenyegető és megalázó volt, továbbá utalt arra, hogy rossz fizikai és pszichikai állapotban volt. Az alperes vezetője a 2005. május 26-ai levelében nem fogadta el a “munkaviszony” megszüntetéséről szóló megállapodás visszavonására vonatkozó nyilatkozatát. Ez a levél kioktatást is tartalmazott az intézkedés ellen igénybe vehető jogorvoslatról, az alperes azonban nem tudta igazolni azt, hogy ezen intézkedést tartalmazó irat a felperes részére kézbesítésre került. Az alperes által elkészített, a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése és elszámolólap elnevezésű nyomtatvány szerint a felperes jogviszonya közös megegyezéssel 2005. június 30-án szűnt meg. Ennek kézbesítését követően a felperes 2005. július 25-én ismét akként nyilatkozott, hogy nem fogadja el a “munkaviszony” megszüntetésének feltüntetett formáját, és az ellen tiltakozik, visszautalva a 2005. május 23-ai levelében foglaltakra.
A másodfokú bíróság az így kiegészített tényállás alapján a munkaügyi bíróság álláspontjával szemben arra vont le következtetést, hogy a felperes 2005. május 23-án kelt nyilatkozatával a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodást 30 napon belül megtámadta az alperes fenyegető magatartására, valamint a rossz pszichés és idegi állapotára hivatkozással. Ezért az Mt. 7. § (3) bekezdésében foglalt határidőt megtartotta. A másodfokú bíróság indokolása szerint mivel az alperes a 2005. május 26-ai irata felperes részére történő kézbesítését nem tudta igazolni, nem volt az sem bizonyítható, hogy a felperest az igénybe vehető jogorvoslatra kioktatta. Ennek hiányában pedig a felperes a megtámadással kapcsolatos igényét három éven belül érvényesíthette.
A másodfokú bíróság a felperes keresetét azért találta megalapozottnak, mert a nevelési értekezletről felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint az alperes vezetője a felperest azonnali döntésre szólította fel. Az alperes által teremtett helyzet pedig alkalmas volt a felperes megfélemlítésére, amely a jognyilatkozat sikeres megtámadását eredményezte, ezért a megállapodás érvénytelen, és az arra alapított alperesi intézkedés jogellenes.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszüntetését megállapító rendelkezés hatályon kívül helyezését és e körben a munkaügyi bíróságnak a felperes keresetét elutasító rendelkezésének helybenhagyását kérte.
Az alperes a keresetlevél késedelmes előterjesztésére és az Mt. 7. §-ának megsértésére hivatkozott.
Sérelmezte a jogerős ítélet azon álláspontját, mely szerint a felperes a megtámadással kapcsolatos igényét három éven belül érvényesíthette. Érvelése szerint a közös megegyezés nem munkáltatói intézkedés, ezért a munkáltatót nem terhelte a jogorvoslatra történő kioktatás kötelezettsége. A megtámadás joga hat hónap elteltével nem volt gyakorolható, amely határidőt a másodfokú bíróság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta, mert a felperes a keresetlevelét csak 13 hónap elteltével 2006. május 29-én terjesztette elő.
Az alperes azzal is érvelt, hogy a felperes mulasztásával a rábízott óvodáskorú gyermekeket veszélyeztette, és közvetlen munkatársát írásban súlyosan megsértette. A nevelőtestületi értekezleten az óvodapedagógusok úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánnak vele együtt dolgozni. Ilyen körülmények mellett a munkáltató méltányosan járt el, amikor a felperes számára kedvezőbb jogviszony megszüntetését lehetővé tette. Az a körülmény, hogy az alperes összeférhetetlenségre hivatkozva jogszerű eljárást helyezett kilátásba, nem minősül sem jogellenes fenyegetésnek, sem pszichikai kényszernek.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A másodfokú bíróság a periratok alapján azt helyesen állapította meg, miszerint a felperes a 2005. április 28-án kelt, jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló jognyilatkozatát 2005. május 23-án kelt levelében (amely május 26-án érkezett az alpereshez), 30 napon belül megtámadta. Ezért az Mt. 7. § (3) bekezdésében előírt megtámadási határidő betartására vonatkozó jogerős részítéleti megállapítás nem jogsértő. A megállapodást ugyanis az Mt. 7. § (4) bekezdése értelmében megtámadottnak kell tekinteni, amennyiben meghatározott határidőn belül írásban a másik féllel közlésre került. Mivel a perbeli esetben az alperes által sem vitatottan erre 30 napon belül sor került, már nincs jelentősége a megtámadási jog gyakorlása tekintetében az Mt. 7. § (3) bekezdésében előírt hat hónapos határidőnek. Ez az anyagi jogi jogvesztő határidő ugyanis nem a megtámadással összefüggő igény bíróság előtti érvényesítésére (keresetindítási határidőre) vonatkozik, hanem a megtámadás másik féllel történő közlésének végső határideje. A megtámadást követően az Mt. 7. § (4) bekezdése szerint az eljárásra a munkaügyi jogvita intézésének szabályai az irányadó. A megtámadási határidő elmulasztása esetén kell elutasítani a keresetet, míg a keresetindítási határidő elmulasztása nem a kereset elutasítását, hanem a per megszüntetését eredményezi. Az a körülmény, hogy a munkáltató adott-e a jogorvoslat lehetősége tekintetében tájékoztatást, a keresetindítási határidő tekintetében releváns, és nem a megtámadási jog gyakorlására nyitva álló határidő vonatkozásában.
Arra a felülvizsgálati kérelem helytállóan hivatkozott, hogy a jogorvoslat módjára és határidejére vonatkozó Mt. 6. § (3) bekezdésében előírt munkáltatói kioktatási kötelezettség nem vonatkozik a közös megegyezésre. Ugyanakkor a másodfokú bíróság a bírói gyakorlat szerint állapította meg annak szükségességét a felperes megtámadásra irányuló írásbeli kérelmével kapcsolatos munkáltatói intézkedés tekintetében. Ennek bizonyított megtörténtének hiánya miatt a másodfokú bíróság arra helyes következtetést vont le, hogy a felperes a keresetét nem az Mt. 202. § (1) bekezdés b) pontjában előírtak szerint, hanem hároméves elévülési határidőn belül terjeszthette elő.
Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a jogerős ítélet azon jogkövetkeztetésével, mely szerint a megtámadás Mt. 7. § (1) bekezdése szerinti feltételének fennállását a felperes bizonyította.
Az Mt. 7. § (1) bekezdése szerint a megállapodás megtámadható, ha a fél annak megkötésekor lényeges tényben vagy körülményben tévedett, feltéve, ha a tévedését a másik fél okozta vagy azt felismerhette, illetőleg, ha mindkét fél ugyanabban a téves feltevésben volt. Megtámadható a nyilatkozat akkor is, ha annak megtételére a felet jogellenes fenyegetéssel vették rá.
A felperes a jognyilatkozata megtámadását - tartalmilag - kizárólag jogellenes fenyegetésre alapította, tévedésre nem hivatkozott.
A periratokból kitűnően 2005. április 28-án a felperes nem volt beszámíthatatlan állapotban. Ezt megelőzően pszichés megbetegedése ellenére munkát végzett, nem volt keresőképtelen. A rendkívüli nevelőértekezlet közvetlen előzménye volt a felperesnek a rábízott óvodáskorú gyerekek felügyelete alatti súlyos fegyelemsértő magatartása és az, hogy kolléganőjét megsértő, valamennyi kollégáját felháborító levelet írt. Az értekezlet során jelenlévők mindezekkel összefüggésben arra nyilatkoztak, hogy miért nem tudnak a felperessel együttdolgozni, melynek eredményeként az alperes vezetője a jogviszony összeférhetetlen magatartás miatti megszüntetését helyezte kilátásba. A felperes jegyzőkönyvi nyilatkozata szerint azonban kifejezetten kérte, hogy ne fegyelmivel szűnjön meg a jogviszonya, várjanak, amíg állást keres, maradhasson június 30-ig. Ezt követően saját kezűleg megírta a megtámadott nyilatkozatát.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a másodfokú bíróság érdemi döntésének meghozatalkor a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat sértve nem értékelt valamennyi perbeli bizonyítékot, ezért a felperest megfélemlítő helyzet fennállására levont jogkövetkeztetése téves.
Valamennyi perbeli tanúvallomás cáfolta a felperes előadását a rosszullétére és arra vonatkozólag, hogy az általa megírt nyilatkozatot a vezető diktálta a részére, annak megírására bárki kényszerítette.
Fenyegetésnek az olyan magatartás minősíthető, amely a másik félnek jelentős és utóbb maradéktalanul nem orvosolható joghátrányt vagy egyéb következményeket helyez kilátásba. Azonban az ilyen jogkövetkezmények kilátásba helyezése is csak akkor alapozhatja meg az annak hatására tett jognyilatkozat megtámadását, ha a magatartás, a fenyegetés egyszersmind jogellenes volt. Nem minősül ezért jogellenesnek olyan jogkövetkezmények kilátásba helyezése, amelyek alkalmazására a félnek munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján lehetősége van, és amely ellen a felperes jogorvoslatot vehetett volna igénybe.
Az a körülmény, hogy a felperes a jogviszonya meghatározott formájú és időpontú megszüntetését kérte, előre közölve, hogy másnaptól betegállományba megy, melyre sor is került, épp azt bizonyítja, hogy az alperesnél fennálló jogviszonya saját maga általi megszüntetésével a nyilatkozata megtételekor teljes körűen tisztában volt. Arra pedig nincs a felperes állításán kívül bizonyíték, hogy annak megtételére az alperes felszólította volna, és nem szabad akaratából döntött. E körben értékelendő körülmény az is, hogy a felperes az igényét a jogviszonya megszüntetését követően csak hónapok elteltével érvényesítette. Ezért helytálló volt a munkaügyi bíróság következtetése atekintetben, hogy a felperes által a perben hivatkozottak nem voltak alkalmasak az állított kényszerhelyzet bizonyítására.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel nem támadott rendelkezését a Pp. 275. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel nem érintette. A jogviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása tárgyában hozott rendelkezést a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság elutasító ítéletét e körben helybenhagyta. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.628/2009.)