Vissza az előző oldalra
MÜ BH 2010/129
Amennyiben a fél csak köztisztviselői jogviszonyban alkalmazható, a vele kötött munkaszerződés érvénytelen, azt a munkáltatónak fel kell számolnia [Mt. 8. §, 10. §].
A felperes keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes 2006. május 19-én kelt intézkedésével jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az az ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek 955 690 forintot, valamint perköltséget. Ezt meghaladóan a bíróság a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2004. április 13-ától munkaviszony keretében leíró adminisztrátorként állt az alperes alkalmazásában, 120 000 forintos személyi alapbér mellett. Mivel a Ktv. 1. §-ának (7) bekezdés b) pontja értelmében munkaköré-ben csak köztisztviselői jogviszonyban álló személyek alkalmazhatóak, az alperes arról tájékoztatta a felperest, hogy köztisztviselői jogviszonyt létesít vele, ezáltal azonban az illetményét korábbi bérénél alacsonyabb összegben fogják meghatározni. A felperes a felajánlott köztisztviselői jogviszonyt nem fogadta el.
Az alperes a 2006. május 19-én kelt intézkedésével a felperes munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette, azon indokolással, hogy a munkáltató által felajánlott közszolgálati jogviszony létesítéséhez nem járult hozzá.
Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt az Mt. 10. §-ában, illetve az Mt. 89. §-ában foglaltakra. Kifejtette, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát nem az Mt. 10. §-a alapján a munkáltató hibájából eredő érvénytelenségre hivatkozással számolta fel, ezért a felmondás indokolásában nem szereplő új felmondási okra a perben alappal nem hivatkozhat. A bíróság a felmondás indokolása jogszerűsége körében egyetértett a felperessel abban, hogy az alperes általa nem vitatottan a munkaszerződés szerinti munkabérnél alacsonyabb illetménnyel kívánta a továbbfoglalkoztatását, ezért nem okszerű felmondási indok, hogy a felperes nem járult hozzá a közszolgálati jogviszony létesítéséhez. Minderre tekintettel a bíróság a munkáltató intézkedését jogellenesnek tartotta és az Mt. 100. §-ában foglalt jogkövetkezmények viselésére kötelezte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által sem vitatottan a munkaszerződése szerinti munkakörre az alperes munkaviszonyt nem létesíthetett volna, az adott tevékenység kizárólag közszolgálati jogviszony keretében volt ellátható. Ezért a munkaviszony létrejöttét eredményező megállapodás érvénytelen volt, amelyre tekintettel fennállnak az Mt. 10. §-ának (1) bekezdésében írt, a jogviszony felszámolására vonatkozó munkáltatói kötelezettségek. Az érvénytelenséget a munkáltató úgy kívánta orvosolni, hogy a jogszabályoknak megfelelően közszolgálati jogviszony létesítését ajánlotta fel, amit azonban a felperes nem fogadott el. Ezért a munkáltatónak a saját hibájára visszavezethető érvénytelenség miatt az Mt. 10. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a jogviszony azonnali hatályú megszüntetése mellett a rendes felmondás jogkövetkezményeit kellett alkalmaznia. Ebből következően az alperes a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően szüntette meg a felperes munkaviszonyát az írásban közölt és indokolt rendes felmondással, és annak jogkövetkezményeként a felperest megillető juttatásokat is megfizette. A jogerős ítélet szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát nem az Mt. 10. §-a alapján, érvénytelenségre hivatkozással számolta fel, és ez olyan új felmondási ok, amelyre a perben már nem lehet hivatkozni. Nincs ugyanis akadálya annak, hogy a munkáltató korábban kifejtett álláspontját az eljárás során kiegészítse, vagy alátámassza. A nem vitásan érvénytelen munkaszerződés bizonyításával, valamint az annak megszüntetésére vonatkozó Mt. 10. § (2) bekezdésére történő hivatkozással az alperes igazolta a felperesi felmondás indokának okszerűségét is. A perbeli esetben a köztisztviselői illetmény összegét jogszabály rendezi, az alperes ettől – köztisztviselői jogviszony létesítése esetén – nem térhetett volna el.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, és az alperes kereset szerinti marasztalására irányult. Álláspontja szerint a kereseti követelésnek nem volt tárgya az érvénytelenség kérdése, ezért e körben a felperest a bíróságok nem is nyilatkoztatták, így azon túlmenően, miszerint az érvénytelenség okát nem ismerte el, egyéb releváns nyilatkozata nem volt. A felülvizsgálati érvelés szerint jogellenes az MK 95. számú kollégiumi állásfoglalás olyan kiterjesztő értelmezése, amely egy szóbeli közlést mindenfajta bizonyítási eljárás nélkül tényként kezelve, a felmondás indokolásának tekint. A felmondás jogellenes, mert az abban közölt indokolás nem felel meg az Mt. által előírtaknak, és az MK 95. számú állásfoglalásában rögzítetteknek. A felperes érvelése szerint a másodfokú bíróság az Mt. 10. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat túlzottan kiterjesztő módon, ezért jogellenesen értelmezte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint nem alapos.
A másodfokú bíróság helytállóan indult ki abból a tényből, hogy a felperes által ellátott munkakör kizárólag közszolgálati jogviszony keretében volt ellátható. A munkaszerződés megkötése így jogszabályba ütközött, ezért az semmis volt, amit hivatalból kellett a bíróságoknak figyelembe venniük (Mt. 8. §). Így alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, hogy az érvénytelenségre senki nem hivatkozott, és ebben a körben bizonyítási eljárás lefolytatására sem került sor. A semmisség megállapítása olyan jogkérdés, amit a bíróságoknak erre irányuló kifejezett kérelem nélkül is vizsgálniuk kell, és ezen jogkérdés eldöntése nem igényelte további bizonyítási eljárás lefolytatását sem.
A munkáltató a semmisséget közszolgálati jogviszony létesítésével kívánta orvosolni – a jogszabályoknak megfelelő, bár alacsonyabb bérezés mellett, mint amelyben a felperes korábban részesült – és ezt a felperes nem fogadta el. Mivel a jogszabályi előírás miatt nem volt fenntartható a felperes munkaviszonya, és a közszolgálati jogviszony létesítését nem fogadta el, az alperes jogszabálysértés nélkül alkalmazta az Mt. 10. §-ában foglaltakat.
Megalapozatlan azon felülvizsgálati érvelés is, hogy a felmondás indoka nem felelt meg az Mt. előírásainak, illetve az MK 95. számú állásfoglalásban rögzítetteknek. A munkáltatói írásba foglalt rendes felmondásnak – a törvényben meghatározott kivétellel [Mt. 89. § (6) bekezdés] – indokolást kell tartalmaznia, és abból a felmondás indokának világosan ki kell tűnnie (MK 95/II.). Meg kell tehát jelölni benne azokat a tényeket, illetve körülményeket, amelyekre a munkáltató a felmondást alapítja. A felmondási indok részletes leírása azonban nem feltétlenül szükséges, elégséges lehet az indok összefoglaló megjelölése is. A felperes tisztában volt azzal, hogy munkaviszony keretében nem láthatja el tevékenységét, és maga sem vitatta, hogy a munkáltató felajánlotta részére a közszolgálati jogviszony létesítését, amit nem fogadott el. Így alaptalan azon érvelés, hogy a munkáltató intézkedése nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, a felperes egyértelműen megismerte, hogy a továbbiakban miért nem tartanak igényt a munkájára.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.026/2008.)