Vissza az előző oldalra
MK EBH 1999/54.
A munkabért képező juttatás meghatározásánál nem egyedül annak elnevezése, hanem az azzal kapcsolatos összes körülmény az irányadó [Mt. 141. §].
A felperes munkaviszonyát az alperes 1995. augusztus 25-én rendes felmondással 1995. október 9. napjával megszüntette. Az ennek során történt kifizetéseket a felperes kifogásolta és a keresetlevelében 27874 Ft/hó átlagkereset figyelembevételével különbözetet igényelt.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 175 Ft-ot és ennek 1995. augusztus 25-től járó évi 20%-os kamatát fizesse meg a felperesnek, az ezt meghaladó keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a felperes a módosított keresetében az alperes által alapul vett 13368 Ft helyett 27874 Ft havi átlagkereset figyelembevételével szabadság, valamint végkielégítés tekintetében igényelt díjazáskülönbözetet. A felperes 1995. augusztusi személyi alapbére havi 12200 Ft volt, ezenkívül az irányadó időszakban 1995. áprilisában 15000 Ft jutalomban részesült, ezért a havi átlagkeresete 13450 Ft volt. Ennek alapulvételével marasztalta az alperest a munkaügyi bíróság. Ezt meghaladóan azért utasította el a felperes keresetét, mert a munkáltatói kötvény kibocsátása alapján a kötvény visszavásárlásából származó jövedelem (árfolyamnyereség) nem volt munkabérként figyelembe vehető, miután csak 1995. szeptember 1-jétől kezdődően rendelkezett úgy a munkáltató, hogy a kötvényből eredő jövedelem teljesítménybérnek minősül.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a marasztalás összegét 50340 Ft-ra és annak járulékaira emelte fel, egyebekben helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletét.
A másodfokú bíróság a tényállást azzal egészítette ki, hogy a felperes órabére korábban 140 Ft volt, és ez csökkent az 1994. augusztus 19-i megállapodás alapján 10500 Ft-ra. Ezt követően, 1994. december 7-én az alperes kötvényt bocsátott ki az 1994. december 30-tól 1995. december 29-ig tartó időszakra. Ennek alapján a felperes kötvényből származó havi bevételének összege 25000 Ft volt. Az alperes 1995. augusztus 9-én azt igazolta a felperesnek, hogy az átlagkeresete havi 27874 Ft volt, és ezt módosította 1995. szeptember 5-én 13368 Ft-ra. Az alperesnek nem a felperes, hanem más munkavállalók részére adott 1995. augusztus 25-i nyilatkozata szerint 1995. szeptember 1-jétől teljesítményelszámolás érvényesül, amely legkisebb munkabér és teljesítménybér- (kötvény-) fizetéssel valósul meg.
Az ekként kiegészített tényállást a másodfokú bíróság úgy értékelte, hogy a munkavállalónak a kötvényből származó bevétele – annak elnevezésére tekintet nélkül – munkabérnek minősült, különös tekintettel arra, hogy ez a bevétel biztosította a korábbi munkabérnek megfelelő ellenszolgáltatást. Az előbbiek alapján a másodfokú bíróság a felperes havi átlagkeresetét 36931 Ft-ban állapította meg, és erre tekintettel emelte fel a végkielégítés és a szabadságmegváltás címén járó összeget.
E jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése és a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyása iránt. Nem vitatta, hogy az adott esetben a gazdasági körülmények miatt olyan jogszabályi rendelkezéseket vett alapul, amelyek lehetőséget adtak a munkabér és egyéb jövedelmek megfelelő kifizetésére. Ennek során azonban mindenben megtartotta a jogszabályokat. A másodfokú bíróság azonban ezt figyelmen kívül hagyva olyan nyereséget kíván munkabérként elszámolni, amelyet mind az 1992. évi XXII. törvény (Mt.), mind az egyéb jogszabályok másként értékelnek.
Az állandóan követett ítélkezési gyakorlat szerint a munkabért képező juttatás meghatározásánál nem egyedül annak elnevezése, hanem az azzal kapcsolatos összes körülmény az irányadó (BH 1993/12/772). Ebből kiindulva a jogerős ítélet az eset összes körülményét – különösen a kötvényből eredő juttatásnak a személyi alapbér csökkentésével együttes bevezetését, annak más időszakra szólóan az alperes által teljesítménydíjazásnak való megjelölését – mérlegelve törvénysértés nélkül jutott arra a következtetésre, hogy az adott esetben a felperesnek az irányadó időszakban a legkisebb munkabért meghaladóan kifizetett jövedelme is munkabérnek minősül a szabadságmegváltás és a végkielégítés szempontjából. Ezt a következtetést és az azon alapuló döntést nem érinti, hogy más jogszabály ugyanezt a juttatást hasonlóan vagy eltérően minősíti.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogerős ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv.II.10.810/1996. sz.)