Vissza az előző oldalra
MK EBH 2005/1245
A szabályszerű munkabér megfizetésétől nem lehet eltekinteni amiatt, hogy a munkavállaló az elvégzett munkájáért harmadik személytől borravalót kap [Mt. 142. §].
A felperesek keresetükben elmaradt munkabér megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint az I. rendű felperes 2000. január 1-jétől 2000. szeptember 14-éig kútkezelő, a II. rendű felperes 1998. január 2-ától 2000. november 30-áig kútkezelő, majd eladó munkakörben állt az alperes alkalmazásában. A munkaviszonyuk közös megegyezéssel történt megszűnését követően a felperesek keresetet nyújtottak be, amelyben az I. rendű felperes 488 863 forint, a II. rendű felperes 1 438 750 forint, valamint ezen összegek kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkoztak, hogy a munkaviszonyuk fennállása alatt az alperes a munkabér fizetési kötelezettségének nem tett eleget, csupán a kapott borravalót osztották szét naponta egyenlő arányban, és ennek összegéből még havonta 17 000 forintot átadtak az alperesnek a munkabért terhelő közterhek fejében.
A munkaügyi bíróság a felperesek keresetét nem találta alaposnak. Az ítélet indokolása szerint bár az alperesnél kialakult gyakorlat a vonatkozó jogszabályokkal ellentétes volt, azonban a felperesek a mindenkori minimálbér összegéhez hozzájutottak, és ezt meghaladóan még borravalóban is részesültek.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperest az I. rendű felperes javára 461 750 forint és kamatai, a II. rendű felperes részére 1 408 500 forint és ennek kamatai megfizetésére kötelezte, valamint ennek megfelelően rendelkezett a perköltség és az eljárási illeték megfizetéséről.
A másodfokú bíróság tényként fogadta el, hogy a felperesek az alperessel írásbeli munkaszerződést kötöttek, és emellett szóbeli megállapodás is volt közöttük, miszerint az alperes a minimálbér mellett a felperesek részére borravalót is fizet. Az alperesnél kialakult gyakorlat az volt, hogy a munkavállalók a bérjegyzéket aláírták, annak ellenére, hogy az abban szereplő munkabért nem vették fel. A shop-eladó gyűjtötte a napi borravalót, amelyet a műszak befejezésekor szétosztottak egymás között. Ez fejenként havi 60-70 000 forintot tett ki azon felül, hogy minden hónapban az alperes részére 17 000 forintot a különböző járulékokra átadtak. A megyei bíróság nem értett egyet azzal az ítéleti következtetéssel, hogy a felperesek a minimálbér nettó összegéhez minden esetben hozzájutottak, és ezért bérigényük megalapozatlan. Álláspontja szerint jóllehet a felperesek az alperes által kialakított gyakorlatot elfogadták, ez nem jelenti azt, hogy munkabérükről lemondtak. Ezért a felperesek munkaszerződésében szereplő személyi alapbér, valamint a „leadó” címén minden hónapban a borravalóból a munkáltatónak átadott 17 000 forint együttes összege megfizetésére kötelezte az alperest.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását, az I. rendű felperest megillető 172 312 forint, míg a II. rendű felperest megillető 604 170 forint és ezen összegek kamatait meghaladóan a felperesek keresetének elutasítását kérte. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az általa is elfogadott tényállástól – a felek szóbeli megállapodása szerinti minimálbértől – eltérően a munkaszerződésekben, illetve a bérjegyzéken szereplő személyi alapbér összegét vette figyelembe a marasztalás meghatározásakor. Jogszabálysértőnek tartotta azt is, hogy a személyi alapbér bruttó összegének megfizetésére kötelezte a bíróság. Arra hivatkozott, hogy a felperesek munkabére után a közterheket megfizette, ezért a felperesek a másodfokú bíróság ítélete folytán ezzel az összeggel jogalap nélkül gazdagodnak. Hiányolta a borravaló jogi minősítését a tekintetben, hogy milyen jellegű juttatásnak kell tekinteni. Végül az ítélet rendelkező részét amiatt is támadta, hogy abban a másodfokú bíróság a fizetési kötelezettség jogcímét nem határozta meg és ezzel az őt terhelő levonásokat illetően bizonytalan helyzetbe hozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperesek a felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem érdemben nem alapos.
A másodfokú bíróság döntését a munkaügyi bíróság által helyesen megállapított tényállásra alapította. Az alperes fellebbezéssel nem élt. E tényállás szerint a felek szóbeli megállapodása az volt, hogy „a szerződés szerinti munkabért kapják, illetve borravalót pluszban”.
A peres iratokhoz becsatolt, felperesek által aláírt havi bérjegyzékeken is a munkaszerződésben megállapított személyi alapbérnek megfelelő nettó összeg szerepel.
Mindebből az következik, hogy a felek a rendszeres borravalóra tekintettel a munkabér csökkentésében nem állapodtak meg.
A másodfokú bíróság ezért a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbér megfizetésére helyesen, jogszabálysértés nélkül kötelezte az alperest [Mt. 142. §]. A szabályszerű munkabérfizetéstől ugyanis nem lehet eltekinteni az okból, hogy a munkavállaló a tevékenységéért harmadik személytől borravalót kap.
A jogerős ítélet indokolásában a másodfokú bíróság által is helyesnek ítélt, elsőfokú ítéleti tényállástól eltérően, nyilvánvalóan tévesen szerepel a munkaszerződés szerinti munkabér helyett a minimálbér kifejezés. Ez azonban az előbbiek szerint az érdemben helytálló marasztalást nem érintette.
Az elmaradt munkabér bruttó összegben való megállapítását a felülvizsgálati kérelem alaptalanul támadta. A munkáltató munkabér címén történt marasztalásának összegét a bíróság bruttó összegben határozza meg, az azt terhelő levonásokat [Mt. 161. §] a munkáltatónak kell megállapítani és teljesíteni.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó [Pp. 275. § (1) bekezdés] tényállás szerint a felperesek a „különböző járulékokra” fizettek alperesnek havonta 17 000 forintot. Tekintettel arra, hogy az alperes e befizetések jogszerű jogcímét nem bizonyította, tartozás címén ezen összegek megfizetésére való kötelezése jogszabálysértés nélkül történt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta azzal a pontosítással, hogy a marasztalás jogcímét megjelölte.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10. 265/2004. sz.)