Vissza az előző oldalra
MK EBH 2005/1235
Munkaviszony fennállása akkor is megállapítható, ha a tevékenységet a jellege folytán a munkavállalónak önállóan kell végeznie, azonban a munkaviszonyt megalapozó további lényeges körülmények megállapíthatók [Mt. 1. §, 102. §, 103. §].
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Legfelsőbb Bíróság EBH 2002/677. számú határozatára hivatkozással azért tartotta jogszabálysértőnek a másodfokú bíróság közbenső ítéletét, mert a felek között munkaviszony fennállását állapította meg. Érvelésének részletes kifejtése mellett utalt egyebekben arra, hogy a felperest álláspontja szerint nem utasították, és nem is ellenőrizték, hanem a munkát saját belátása szerint végezte. Álláspontját a Legfelsőbb Bíróság eseti határozataival is alátámasztotta, arra hivatkozva, hogy nincs egységes ítélkezési gyakorlat a munkaviszony és a megbízási jogviszony elhatárolása tekintetében. Ezért a másodfokú bíróság közbenső ítéletének „megváltoztatását”, és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a 2001. szeptember 8-ától 2001. december 31-éig terjedő időtartamra nézve kérte a munkaviszony fennállásának megállapítását amiatt, mert ebben az időszakban a másodfokú bíróság által is megállapítottan azonos tartalommal állt fenn a felek között a jogviszony, mint a 2002. évben.
Az elsőfokú bíróság az alábbiakat állapította meg. A felperes az alperesnél 2001 júniusától halőri tevékenységet végzett, amelyre vonatkozóan 2001. szeptember 8-án a felek „megbízási szerződést” kötöttek, amely részletesen meghatározta a felperes feladatait (napi 8 órában, heti 40 órában a halállomány védelme, a horgászok ellenőrzése, ennek dokumentálása, a környezet tisztaságának felügyelete, ellenőrzési napló vezetése stb.). A szerződés értelmében a felperes díjazása havi bruttó 115 000 forint volt. 2002. január 2-án a felek ismét megbízási szerződésnek nevezett megállapodást kötöttek az előzővel teljesen megegyező tartalommal. A felperesnek 1999. óta van vállalkozói igazolványa, a munkavégzéshez saját gépkocsiját használta, a ruházatát saját magának biztosította, az alperes részére távcsövet adott. A munkáját részben a horgásztanyán rendelkezésre bocsátott helyiségben végezte. 2002. szeptember 2-án B. L. elnök a felperes munkavégzését „felfüggesztette”, mert a felperes 2002. augusztus 30-án szóváltásba, illetve verekedésbe keveredett az egyesület egyik tagjával. 2002. szeptember 17-én az alperes a szerződést egyoldalúan felbontotta, amelyben szerződésszegésre és a felperes megalapozatlan díjkövetelésére hivatkozott.
A felperes keresete 2001. szeptember 8. napjától a munkaviszony fennállásának megállapítására, ennek megszüntetése jogellenessége jogkövetkezményeire irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felek között nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony állt fenn. A döntését azzal indokolta, hogy a felperes díjazását számla ellenében kapta, ő viselte a közterheket és a tevékenységével összefüggő költségeket (gépkocsi-fenntartás, telefon).
Az ítélet ellen a peres felek fellebbezést nyújtottak be.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy a felperes az alperesnél határozott idejű munkaszerződéssel munkaviszonyban volt alkalmazva. Az elsőfokú bíróságot a követelés összegszerűsége tárgyában az elj
onyítási eljárást kiegészítette, és a bizonyítékok együttes mérlegelése alapján a felperesnek a munkaviszony fennállására vonatkozó fellebbezését alaposnak találta. Álláspontja szerint a szerződés tartalma alapján kétségtelenül megállapítható, hogy a felek között a munkaszerződésre jellemző függő viszony állt fenn, a felperesnek rendszeresen és személyesen, fegyelmi felelősség és a munkáltató által gyakorolt széles körű utasítási jog alapján kellett a munkáját végeznie. A másodfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a díjazás számla alapján történt, illetve, hogy ki biztosította a munkaruhát. A 2001. szeptember 8-ától tartalmilag próbaidős megállapodásnak minősülő szerződés is a feleknek a munkaviszony létrehozására irányuló szerződési akaratát támasztja alá, továbbá megbízási jogviszonyban munkaidőn túl és nem a munkavégzési helyen tanúsított magatartás nem minősülhet szerződésszegésként. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a döntése indokolásában azt állapította meg, hogy a felek között 2002. január 2-ától december 31-éig határozott idejű munkaviszony állt fenn.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy amennyiben a tevékenység munkaviszonyban és polgári jogi jogviszonyban is ellátható, a jogviszony jellegét a szerződési akarat elemzése és a jogviszony tartalma alapján kell megállapítani. Ezért önmagában a szerződés megnevezésének és a szerződésben a felek által alkalmazott kifejezéseknek nincs ügydöntő jelentősége.
A felperes a megbízási szerződésnek nevezett megállapodást B. L.-val, az alperes egyesület elnökével kötötte meg.
B. L. tanúként előadta, hogy a halőr foglalkoztatása az egyesületnek jogszabályban előírt kötelezettsége volt, ezért az egyesület vezetősége a felperes alkalmazásáról határozott. A tevékenység a jellege folytán a tanúvallomás szerint nem igényelt részletes irányítást, továbbá a felperes az egyesület tagjaként a feladataival tisztában volt. A felperes tevékenységét a tanú és a vezetőség is ellenőrizte, részére a tanú hetente ütemtervet adott ki, a munkát eszerint kellett végezni. A munkához az alperes ellenőri szobát biztosított, részére átlagosan heti 40 óra munkaidő került meghatározásra, havonta 115 000 forint díjazásban részesült. A tanú vallomása szerint a felperessel szemben az volt az „elvárás”, hogy hetente 40 órát a tavon töltsön. A szerződés alapján az alperes távcsövet adott a felperesnek, továbbá megfizette a felperes által használt helyiség közüzemi díjait. Munkavégzéshez szükséges ruházatot az alperes nem biztosított, a munkavégzéshez a felperes a saját, esetenként az egyesület tagjainak gépkocsiját használta. B. L. elnök a jogviszony megszüntetésének előzményeként azt állapította meg, hogy a felperes az egyesület tagjaként az alapszabályt megszegte (részt vett egy verekedésben), ezért mivel álláspontja szerint ezáltal méltatlanná vált a halőri tevékenységre, a munkavégzését „felfüggesztette”. Egybevetve a tanú vallomását a felperes előadásával és a további bizonyítékkal – ideértve a felek között megkötött írásbeli megállapodásokban lévő szerződéses kikötéseket is – a másodfokú bíróság okszerű mérlegeléssel jutott arra a következtetésre, hogy a felek akarata határozott idejű munkaviszony létrehozására irányult [Pp. 206. § (1) bekezdés]. Ezt a jogi mérlegelést alátámasztja a felek között fennállt, a munkaviszonyra jellemző alá-, fölérendeltségi viszony, az alperesnek a heti ütemterv kiadásával gyakorolt utasítási joga, a munkavégzés heti időtartama, a díjazás módja. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint helyesen mellőzte a másodfokú bíróság a jogviszony jellegének minősítésénél azokat a nem ügydöntő körülményeket, amelyeknek nincs jelentősége a felek szerződési akaratának feltárásánál (munkaruha, díjfizetés számla ellenében, illetve, hogy az alperes a személyi jövedelemadó előleg levonására irányuló kötelezettségét teljesítette-e). Helytállóan vette figyelembe a másodfokú bíróság azt is, hogy a határozott idejű szerződés megkötése előtt a felek ún. próbaidős megbízási szerződést is kötöttek, továbbá a munkaviszonyra volt jellemző az alperes elnökének a felperesnek egy munkavégzési helyen kívül (büfében) tanúsított magatartása értékelése is.
Az EBH 2002/677. számú határozatra az alperes a felülvizsgálati kérelmében a kifejtettekre is figyelemmel, továbbá azért is tévesen hivatkozott, mert e határozatban foglaltakkal egyezően az adott esetben is bizonyítást nyert az alperes utasítási jogának tartalma. A részletes munkafeladatokat pedig az elnök tanúvallomása szerint a felperesnek szükségtelen volt kiadni, mert azokat ismerte. A felülvizsgálati kérelemben megjelölt eseti döntések a másodfokú bíróság által is helyesen alkalmazott bírói gyakorlatot, és nem az alperes álláspontját támasztják alá. Mindezekre tekintettel az ítélkezési gyakorlat hosszabb idő óta egységes a munkajogi és a polgári jogi jogviszonyok elhatárolása körében, és ennek a jogerős döntés is megfelel.
Az elsőfokú bíróság a felperes módosított keresetének megfelelően a határozott időre szóló szerződéseket bírálta el. A másodfokú bíróság a közbenső ítélet indokolásából kitűnően – noha megállapította, hogy a 2002. évre létrejött határozott idejű szerződés az időtartamot kivéve mindenben megegyezett a „próbaidős”, illetve az egy évre szóló szerződéssel –, 2002. január 2-ától december 31-éig mondta ki a munkaviszony fennállását. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme folytán a másodfokú bíróságnak a korábbi időszakra vonatkozó jogi okfejtését helyesnek találva, azt elfogadva megállapította, hogy a felek között 2001. szeptember 8-ától 2001. december 31-éig is határozott idejű munkaviszony állt fenn [Pp. 213. § (1) bekezdés, 275. § (2) bekezdés].
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) és (4) bekezdése alapján a másodfokú bíróság közbenső ítéletének azt a rendelkezését, amellyel a munkaügyi bíróság ítéletét a 2001. szeptember 8-ától 2001. december 31-éig tartó időszakra vonatkozóan elutasította, hatályon kívül helyezte. E körben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az említett időszakban a felek között határozott idejű munkaviszony állt fenn, az elsőfokú bíróságot erre az időtartamra vonatkozóan fennállt kereseti kérelem összege tekintetében (is) az eljárás folytatására és érdemi határozat meghozatalára utasította. Egyebekben a másodfokú bíróság közbenső ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.344/2004. sz.)