Vissza az előző oldalra
MK BH 1989/123
Ha nem valósult meg az a feltételezés, amelyre a dolgozó a felmondását tartalmazó nyilatkozatát alapította, a munkáltatót emiatt nem lehet a munkaviszony helyreállítására kötelezni [Mt. 2.§, 31. § (1) bek.; 22/1979. (Eü. K. 15.) EüM ut. 1. § (1) bek.].
A felperes 1986. szeptember 24-én létesített munkaviszonyt az alperessel pályamunkásként. A megelőző üzemorvosi vizsgálat a felperest a pályamunkás munkakörre alkalmasnak találta. A felperes 1987. márciusától több alkalommal került keresőképtelen betegállományba. A szakorvosi vizsgálat megállapította az érszűkület megbetegedést, és műtét elvégzését javasolta. 1987. május 4-én a felperes heveny hörghurut, érszűkület és érelmeszesedés diagnózissal ismét táppénzes állományba került. Ekkor az üzemorvos javasolta a felperesnek, hogy az érszűkület megbetegedésre tekintettel keressen magának könnyebb munkahelyet. Ezért a felperes keresőképtelenségének ideje alatt érdeklődött a Sz.-i Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezetnél, és ott meg is állapodott abban, hogy őt segédmunkásként alkalmazzák. Ezt követően 1987. május 18-án felkereste az üzemorvost, és kérte, hogy munkahely-változtatására tekintettel nyilvánítsa keresőképesnek. Utolsó táppénzes napja 1987. május 22-e volt.
A felperes 1987. május 19-én közölte a főpályamesterrel, hogy az Sz.-i Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezetnél kíván munkaviszonyt létesíteni, ezért kérte munkaviszonyának megszüntetését. Minthogy ekkor még táppénzes állományban volt, a főpályamester tájékoztatása alapján május 25-én jelentkezett ismét. Ekkor kiállították a leszámoláshoz szükséges okmányokat azzal, hogy a munkakönyvét a pályafenntartási főnökségen veheti át. Másnap, május 26-án D.-be utazott, ahol a munkaügyi ügyintézőnél elmondta, hogy munkaviszonyát azonnali hatállyal meg kívánja szüntetni, miután új munkaviszonyt kíván létesíteni. Az ügyintéző tájékoztatta, hogy a főnökség vezetője a munkaviszony azonnali hatályú, közös megegyezéses megszüntetéséhez nem járul hozzá, ezért a munkaviszonynak azonnali hatályú megszüntetése esetén „kilépett” bejegyzés kerül a munkakönyvébe. A felperes nem volt hajlandó a felmondási idő ledolgozására, és az új munkaviszony létesítése érdekében kérte munkakönyvének kiadását, amelyet az alperes „kilépett” bejegyzéssel – a munkaviszony megszűnésének időpontjául 1987. május 22-ét megjelölve – kiadott a számára.
A felperes 1987. május 27-én megjelent az Sz.-i Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezetnél munkaviszony létesítése céljából. A munkaköri alkalmassági vizsgálat során azonban megállapították, hogy csak könnyű fizikai munkát végezhet. 20 kg-nál nagyobb súlyt nem emelhet, és ezért segédmunkás munkakör betöltésére nem alkalmas. A szövetkezet erre tekintettel nem alkalmazta a felperest.
A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelme munkaviszonyának helyreállítására és elmaradt munkabérének megtérítésére irányult. A döntőbizottság határozatával elutasította a kérelmét.
Keresetlevelében kérte a döntőbizottság határozatának megváltoztatását, munkaviszonyának helyreállítását és elmaradt munkabérének megtérítését.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperes munkaviszonyát az 1987. május 21-i állapotnak megfelelően állítsa helyre, és fizessen meg számára 4752 forint elmaradt munkabért. Megállapította, hogy a peres felek között fennálló munkaviszony a felperes nyilatkozata alapján szűnt meg, az alperes helytállóan tett „kilépett” bejegyzést a felperes munkakönyvébe, mert a felperes a felmondási idő letöltése nélkül szüntette meg a munkaviszonyát. A felperes a jognyilatkozat megtételekor tévedésben volt, a munkaviszonyát nem szüntette volna meg azonnali hatállyal, ha a megfelelő alappal nem bízik az új munkaviszony létesítésének lehetőségében könnyebb munkahelyen. Tényleges szándéka ugyanis nem a munkaviszony megszüntetésére, hanem könnyebb munkakörben történő elhelyezkedésre irányult. A felperes nem tudott arról, hogy a tervezett segédmunkás munkakör betöltésére orvosilag nem minősítik alkalmasnak.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az Mt. 31. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a munkáltató a dolgozó munkaviszonyát jogellenesen szünteti meg, a dolgozót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonya meg sem szűnt volna. E jogszabály rendelkezéséből következik, hogy a munkaviszony helyreállítására, az elmaradt munkabér, továbbá a felmerült kár megtérítésére a munkáltató csak akkor kötelezhető, ha a dolgozó munkaviszonya a munkáltató jogellenes magatartása következtében szűnik meg.
A munkáltató nem kötelezhető a munkaviszony helyreállítására azon az alapon, hogy az a körülmény, indok, fenntartás, amelyre a dolgozó a nyilatkozatát alapította, mégsem valósult meg. Ha a dolgozót a nyilatkozat megtételére a munkáltató valamilyen jogellenes magatartása indította, erre hivatkozva az Mt. 2. §-ának (3) és (4) bekezdése alapján kérheti munka viszonyának helyreállítását, elmaradt munkabérének megtérítését stb.. A munkáltató jogellenes magatartása és az okozati összefüggés bizonyítása a dolgozót terheli.
Az adott esetben azonban a felperes volt az, aki a munkaviszonyát felmondta, és a felmondási idő letöltése előtt az alperes munkáltatótól kilépett.
Az alperes részéről nem történt jogellenes intézkedés, mert az üzemorvos csak ajánlotta a felperesnek a könnyebb munka keresését, és a munkáltatót nem tájékoztatta a felperes pályamunkás munkakörben való alkalmatlanságáról. Az alperes jogellenessége akkor sem állapítható meg, ha az üzemorvas esetleg tévedett a felperes munkaköri alkalmasságát illetőleg. Az üzemorvos magatartásáért ugyanis a munkáltató nem teltető felelőssé, mert a munkáltatónál működő üzemorvos nem állt sem munkaviszonyban, sem megbízási jogviszonyban a munkáltatóval [22/1979. (Eü. K. 15.) EüM sz. utasítás 1. §-ának (1) bekezdése – 1983. évi 10. számú BH 422. sorszámú jogeset].
Miután az alperes a felperes munkaviszonyának megszűnésével kapcsolatban nem járt el jogellenesen, tévedett a munkaügyi bíróság, amikor az alperest a munkaviszony helyreállítására és az elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte. (M. terv. II. 10 077/1988. sz.)