Vissza az előző oldalra
MK BH 1995/610
Több felmondási – rendkívüli felmondási – indok megjelölése esetén akkor is helye van az intézkedés jogszerűsége megállapításának, ha nem mindegyik indok bizonyult valónak, azonban a bebizonyosodott ok a munkáltató intézkedésének jogszerű indokaként szolgálhat [Mt. 3. § (3) bek., 89. § (2) bek., 96. § (1) bek.].
A felperes egységigazgató munkakörben, határozatlan idejű munkaviszonyban állt az alperes alkalmazásában.
Az alperes 1993. augusztus 9-én a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette. Arra hivatkozott, hogy a felperes a munkaviszonyának fennállása alatt olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszony további fenntartását lehetetlenné tette. Ez azáltal valósult meg, hogy a felperes társas vállalkozás formájában a munkakörével összeférhetetlen olyan tevékenységet folytat, amely az alperes gazdasági érdekeivel ellentétes. Ezenkívül a felperes társas magánvállalkozása pályázatot nyújtott be az Állami Vagyonügynökséghez az irányítása alá tartozó egyik kiskereskedelmi egység megvásárlására. Az alperes álláspontja szerint az értékesítésnél a felperes birtokában lévő, a munkaköre által megszerzett információk a felperes számára előnyt, az alperesnek hátrányt jelentenek.
Az eredménytelen egyeztetést követően a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Kérelme a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, a munkaviszony helyreállításának mellőzésére, gépkocsival kapcsolatos kártérítés megfizetésére, prémiumra, elmaradt munkabérre, felmondási járandóságra és kétszeres összegű végkielégítésre irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a keresetet.
A bizonyítási eljárás eredménye alapján megállapította, hogy a felperes az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 108. §-ának (1) bekezdésében és a 3. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértésével kötelezettségszegést követett el. A felperes nem jelentette be a munkáltatójának, hogy olyan gazdasági tevékenységet végez, amely az alperesével megegyező, ez pedig alapos okkal sértette az alperes lényeges érdekeit. A munkaügyi bíróság a pályázaton való részvétellel kapcsolatban kifejtette, hogy a munkáltató mérlegelési körébe tartozik annak eldöntése, hogy a vele munkaviszonyban álló személynek a munkáltató valamely vagyonrészének megvásárlására kiírt pályázaton való részvételét milyen körülmények miatt tartotta sérelmesnek, illetve a felperes részéről kötelezettségszegésnek. A rendkívüli felmondást mindezek miatt az elsőfokú bíróság jogszerűnek találta. Ennek következményeként a felperesnek a gépkocsival kapcsolatos követelését elutasította. A prémium megfizetésére irányuló követelést a munkaügyi bíróság a prémiumfeladatok teljesítésének hiánya miatt utasította el.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság jogerős részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. megállapította, hogy az alperes rendkívüli felmondása jogellenes, továbbá, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 1994. július 12-én megszűnt. Az 1993. évi prémiumra vonatkozó első fokú ítéleti rendelkezést helybenhagyta. A munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként előterjesztett követelések elutasításáról hozott első fokú ítéleti rendelkezéseket hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás jogellenességét azért állapította meg, mert annak indokát nem találta egyértelműnek. Az alperes ugyanis nem nevesítette, hogy a felperesnek melyik gazdasági társaságban való részvételét tekintette rendkívüli felmondási oknak. Az alperes továbbá nem adott ki olyan rendelkezést, amely - a másodfokú bíróság álláspontja szerint - összeférhetetlenség kimondásához szükséges lett volna arról, hogy miképpen szabályozza a munkavállalóknak a gazdasági társaságban való részvételét. Ezért - függetlenül attól, hogy a megyei bíróság kötelezettségszegésként értékelte a felperesnek a P. D. Kft.-re vonatkozó bejelentési kötelezettsége elmulasztását - kimondta, hogy az említett alperesi szabályozás hiányában a felperes terhére az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt kötelezettségszegés nem állapítható meg. A pályázaton való részvétellel összefüggésben az volt a megyei bíróság álláspontja, hogy a részvételt a felperes számára jogszabály nem tiltotta, ezért a terhére ez nem értékelhető. A prémiumra vonatkozó követelést elutasító első fokú ítéleti rendelkezést a megyei bíróság az 1952. évi III. törvény (Pp.) 253. §-ának (2) bekezdése alapján - helyes indokainál fogva - helybenhagyta.
A jogerős részítéletnek a felmondás jogellenességét kimondó és ennek jogkövetkezményei tárgyában új eljárásra utasító rendelkezései ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt.
Álláspontja szerint a felperesnek az az eljárása, hogy a P. D. Kft. tagjaként az alperes versenytársaként jelent meg, megalapozta a rendkívüli felmondást. A felperes a korábban létrejött másik gazdasági társasággal, az Sz. J. Kft.-vel összefüggésben már tudomást szerzett arról, hogy az alperes milyen követelményeket támasztott a munkavállalókkal szemben a társas vállalkozásokban való részvételükkel kapcsolatban. A felperes pályázatának benyújtását követően pedig az Állami Vagyonügynökség a pályázattal érintett vagyont az alperestől elvonta, ezért az alperes vagyona csökkent. Mindezek miatt az volt az alperes álláspontja, hogy a jogerős ítéletnek az a része, amellyel a felperes keresetének helyt adott, törvénysértő. Emiatt a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését és az első fokú ítélet helybenhagyását kérte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős részítélet hatályban tartására irányult. Előadta, hogy az Állami Vagyonügynökség által kiírt pályázat nyertese az A. Kft. lett, amelynek az ügyvezetője a vele szemben munkáltatói jogkört gyakorló vezérigazgató. Ezért nem minősülhet rendkívüli felmondási oknak az az ok, amely a munkáltatói jogkör gyakorlójánál megengedhető magatartásnak minősült. Állításának igazolására csatolta az Állami Vagyonügynökségnek az előzőeket alátámasztó, 1995. február 27-én kelt átiratát.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A felperes a perben nem vitatta, hogy az általa létrehozott és folyamatosan működő P.-D. Kft. tevékenysége jelentős részben azonos az alperesével, és azt sem, hogy ez a gazdasági társaság 16 838 906 forint értékben árut értékesített az alperesnek. Nem tette vitássá a felperes azt sem, hogy a kft.-vel kapcsolatban nem tett bejelentést a munkáltatójának. Mindezek és a peres eljárásban beszerzett további bizonyítékok alapján helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes az Mt. 3. §-ának (3) bekezdésében és a 108. §-ának (1) bekezdésében lévő kötelezettségét megsértette. E kötelezettségei a munkaviszonyból folyó lényeges kötelezettségnek minősülnek, azok megsértésére szándékosan, és az értékesítés nagyságrendjét is alapul véve jelentős mértékben került sor. Ezért a rendkívüli felmondás megfelelt az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltaknak. Kötelezettségszegés esetén ugyanis az említett jogszabály, és nem az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének b) pontja alkalmazásának van helye.
A megyei bíróság a felperesnek a különféle gazdasági társaságokban végzett tevékenységéről, illetve az összeférhetetlenség körében helytelenül, az Mt. 3. §-ának (3) bekezdését figyelmen kívül hagyva, fejtette ki azt az álláspontját, amelynek lényege szerint az összeférhetetlenség csak akkor állapítható meg, ha ezt a munkáltató részletesen körülírja és szabályozza. Az Mt. ilyen kötelezettséget nem ír elő a munkáltató részére, mivel az összeférhetetlen helyzetek kialakulása előre - teljeskörűen - nem látható, és a gazdasági élet változásai előre nem feltételezett összeférhetetlenségi helyzeteket teremthetnek (pl. tevékenység jellegének átalakulása, az értékesítési lehetőségek változása). Az Mt. 3. §-ának (3) bekezdéséből következően a munkavállalónak, aki nyilvánvalóan ismeri a munkáltatója jogos gazdasági érdekeit, kell tartózkodnia az ezt veszélyeztető magatartás tanúsításától.
Helytállóan utalt arra a megyei bíróság, hogy a felmondás indokának egyértelműnek és pontosan meghatározhatónak kell lennie. Az adott esetben azonban tévesen következtetett ennek hiányára abból, hogy az alperes nem jelölte meg pontosan a rendkívüli felmondásban azt a gazdasági társaságot, amellyel összefüggésben a felperesnek az Mt. 3. §-ának (3) bekezdésében lévő kötelezettsége megsértésére következtetett. Az alperes ugyanis összefoglalóan a jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető magatartást, illetve tevékenységet jelölte meg az intézkedése indokaként. Ez a megjelölés pedig megfelel az Mt. 89. §-a (2) bekezdésében foglaltaknak, ezért - az MK 95. számú állásfoglalás figyelembevételével is - jogszerű.
A pályázaton való részvétellel összefüggésben az alperes az őt terhelő bizonyítási teher [1952. évi III. törvény, Pp. 164. §-ának (1) bekezdése] ellenére nem bizonyította, hogy ezzel a felperes miképpen sértette a jogos gazdasági érdekeit. Az Állami Vagyonügynökség határozata ugyanis nem elégséges bizonyíték arra, hogy a felperes pályázata miért állt ellentétben az alperes érdekeivel. E körben ezért a rendkívüli felmondási indok bizonyítatlanságának, és nem annak van jelentősége, hogy az alperes vezérigazgatója is sértette-e az alperes gazdasági érdekeit. Utóbbi értékelése az 1988. évi VI. törvény (Gt.) 288. §-ának (1) bekezdése szerint az igazgatóság hatáskörébe tartozik, és ezért a megyei bíróság e körben kifejtett álláspontjával ellentétben az adott pernek nem képezte tárgyát.
A hosszabb idő óta egységes bírói gyakorlat értelmében több felmondási - rendkívüli felmondási - indok megjelölése esetén akkor is helye van az intézkedés jogszerűsége megállapításának, ha nem mindegyik indok bizonyult valónak, azonban a bizonyítást nyert ok a munkáltató intézkedésének jogszerű indokaként szolgálhat.
A kifejtettek szerint a felperes az Mt. 3. §-ának (3) bekezdésében és a 108. §-ának (1) bekezdésében lévő kötelezettségét megszegte, ezért az alperes rendkívüli felmondása e bizonyított indok alapján megfelel az Mt. 96. §-a (1) bekezdése a) pontjának.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság részítéletét - az 1993. évi prémium iránti igényt elutasító első fokú ítéleti rendelkezés helybenhagyása kivételével - hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján az állam viseli. (Legf. Bír. Mfv. I. 10. 786/1994. sz.)