Vissza az előző oldalra
MK BH 1996/502.
A munkavállalónak a munkáltatóval azonos tevékenységi körű gazdasági társaságban fennálló tagsági viszonya a társaság tevékenységében való személyes közreműködése hiányában nem tekinthető a munkáltató gazdasági érdekeit veszélyeztető és a rendkívüli felmondást megalapozó helyzetnek [Mt. 3. § (3) bek., 108. § (2) bek.].
A felperes 1981. március 12-től állt telefonalközpont-fenntartó műszerész munkakörben az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában.
Az alperes az 1992. december 1-jén kelt rendkívüli felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az indokolás szerint a felperes 1991 augusztusa óta a T. Kft-ben - amelynek alapító tagja - végez munkát, és e tevékenységét a munkáltató utasítására az 1991. december 4-én adott nyilatkozatában letagadta, továbbá a munkaviszonya mellett végzett tevékenységre vonatkozó bejelentési kötelezettségének sem tett eleget. Ezért a felperes valótlan nyilatkozata és a bejelentési kötelezettsége elmulasztása miatt gyakorolta az alperes a rendkívüli felmondás jogát.
A felperes az eredménytelen egyeztetést követően keresetet terjesztett elő a munkaügyi bírósághoz, amelyben vitatta, hogy csupán a társasági tagságával, munkavégzés hiányában megsértette volna az összeférhetetlenségi szabályokat. A rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása alapján az elmaradt munkabére, a tizenharmadik havi bére és háromszoros végkielégítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével hatálytalanította a rendkívüli felmondást, és az alperest az elmaradt tizenharmadik havi munkabér (21 000 forint), az elmaradt munkabér (301 118 forint) és ezen összegek kamatai, valamint végkielégítés (270 774 forint) megfizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes a T. Kft. tagjaként nem végzett munkát a gazdasági társaságban, ehhez képest nem volt munkavégzésre irányuló jogviszonya. A bíróság álláspontja szerint az alperesnek a rendkívüli felmondásban hivatkozott utasítása az időközben történt törvényváltozás miatt nem tekinthető hatályosnak, ezért az utasítás megsértése nem szolgálhatott alapul a rendkívüli felmondásra.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét, és elutasította a felperes keresetét. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az alperes igazgatói utasításának hatályát a jogszabályváltozás nem érintette, mert az összhangban áll az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 3. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal. Álláspontja szerint a felperes az utasításban foglaltakat megszegte a munkáltatóval részben azonos, illetve hasonló tevékenységet folytató kft-ben lévő anyagi érdekeltsége fenntartásával és az erre vonatkozó bejelentési kötelezettsége elmulasztásával. Ezzel pedig az alperesnek lehetőséget adott az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének alkalmazására.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 3. §-ának (3) bekezdésébe, 4. §-ába és 96. §-ának (1) bekezdésébe ütköző törvénysértés miatt támadta a jogerős ítéletet. Arra hivatkozott, hogy önmagában egy részben a munkáltatóéval azonos tevékenységi körű gazdasági társaságban lévő tagsági jogviszony, a társaság tevékenységében való személyes közreműködés hiányában, nem tekinthető az alperes gazdasági érdekei veszélyeztetésének. Ezért álláspontja szerint az alperes ügyvezető igazgatójának utasítása sem a kiadásakor hatályos Mt. 32/A. §-a alapján, sem a rendkívüli felmondás idején hatályos Mt. 3. §-ának (3) bekezdése alapján a társasági tagsági jogviszony megszüntetésére, illetve bejelentésére nem kötelezhette jogszerűen. Az alperes utasításának semmisségére is hivatkozott, továbbá az Mt. 4. §-ának (1) bekezdésébe ütközően is jogellenesnek tartotta az utasítást. Mindezekre tekintettel az utasítás megsértése nem alapozta meg az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének alkalmazását.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
Az alperes ügyvezető igazgatója a főálláson kívüli többes foglalkoztatás egyes kérdéseiről szóló 1991. november 21-én kelt utasításában - az 1967. évi II. törvény 32/A. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással - elrendelte, hogy mindazon dolgozók, akik olyan gazdasági társaságban, vállalkozásban érdekeltek (tag, tisztségviselő), amelynek tevékenysége megegyezik vagy hasonló a C. Kft. alapító okiratában meghatározott tevékenységgel, 1991. december 6-áig nyilatkozzanak arra vonatkozóan, hogy a munkaviszonyukat vagy a tagsági viszonyukat kívánják-e fenntartani.
Az előbbi utasítás hatályosságát illetően annyiban helytállóan foglalt állást a másodfokú bíróság, hogy önmagában az időközben bekövetkezett jogszabályváltozás nem érintette az utasításban foglaltakat. Nem vette azonban figyelembe, hogy mind az utasítás kiadásakor, mind a rendkívüli felmondás idején hatályos összeférhetetlenségi szabályok a személyes közreműködéssel járó gazdasági társasági tagságra vonatkoznak [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 108. §]; ettől csak az Mt. 108. §-ának (2) bekezdése szerint meghatározott megállapodás, illetőleg vezető állású munkavállaló (Mt. 191. §) esetén van eltérés. Minthogy az adott esetben sem a kollektív szerződés, sem a felperes munkaszerződése e tekintetben nem tartalmaz eltérő megállapodást, és a felperes nem minősül vezető állásúnak [Mt. 188. § (3) bekezdés], a perben azt kellett vizsgálni, hogy a felperes a T. Kft-ben a társasági tagsága alapján a vagyoni hozzájárulása mellett személyes tevékenységgel is közreműködött-e.
A per adatai szerint az érintett kft. társasági szerződése a személyes közreműködésre vonatkozó kötelezettséget nem állapított meg (Gt. 167. §). Ez a körülmény azonban önmagában az összeférhetetlenség megállapítását nem zárja ki, ha a tényleges munkavégzés, személyes közreműködés egyébként megállapítható, illetőleg az a társaság működésének konkrét feltételeiből szükségképpen következik (pl. a munkavállaló az egyedüli tulajdonos stb.). A munkaügyi bíróság e körülményeket is vizsgálta, erre vonatkozóan is folytatott bizonyítást. Az irányadó tényállás szerint azonban a felperes személyes közreműködésére nem merült fel adat a perben.
Az előbbiekre tekintettel a jogerős ítélet tehát - a munkáltatói utasítás hatályosságára és az Mt. 3. §-ának (3) bekezdésére hivatkozva - a jogszabály téves értelmezésével állapította meg, hogy a felperes a vitatott gazdasági társasági tagsága bejelentésének elmulasztásával, illetve fenntartásával a munkaviszonyból eredő kötelezettségét megszegte, és e kötelezettségszegése a rendkívüli felmondás jogszerű indokául szolgált.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel sikerrel támadott másodfokú jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróság ítéletét - annak indokolása kiegészítésével - helybenhagyta.
Az alperes a Pp. 78. §-a alapján köteles a felperes másodfokú per- és felülvizsgálati eljárási költségei, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése értelmében a másodfokú és felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.882/1995. sz.)