Vissza az előző oldalra
MK EBH 2006/1534
A munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetéséről szóló megállapodást a munkajogi, nem a polgári jogi szabályok szerint kell elbírálni [Mt. 7. §].
A felperes 2001. október 8-ától fennálló munkaviszonyát az alperes 2003. január 28-án kelt rendkívüli felmondásával szüntette meg 2003. január 2-ai hatállyal. Ezen intézkedéssel szemben a felperes 2003. február 26-án keresettel élt, majd a felek 2003. április 1-jén peren kívül megállapodást kötöttek. Ebben rögzítették, hogy a munkaviszonyt 2003. március 31-ével közös megegyezéssel megszüntették, és az alperes elmaradt munkabér, egyéb járandóságok, 2002. évi szabadságmegváltás, 77 765 forint és 1902 forint munkabér-levonás kifizetését vállalta az előirt igazolások kiadása mellett. A megállapodás szerint az abban foglaltak teljesítése esetén a felek a munkaviszonyból eredően egymással szemben semmilyen jogcímen követelést nem támasztanak. Az ügyvezető a megállapodásban foglaltakat nem teljesítette, ezért a felperes vele szemben büntető feljelentést tett, amelynek eredményeként a bíróság jogerős határozatával az alperes ügyvezetőjét egyrendbeli csalás bűntettében bűnösnek találta.
A felperes módosított keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte 2005. december 31-éig. Álláspontja szerint az ügyvezető által elkövetett bűncselekmény miatt a megállapodás jogszabályba ütközik, ezért semmis. A felperes 2005. február 24-én kelt levelével a megállapodástól a Ptk. 300. §-a alapján elállt, az a Ptk. 320. §-ának (1) bekezdése alapján tehát megszűnt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a megállapodás az ügyvezető által elkövetett bűncselekmény mellett sem tekinthető semmisnek, a felperes azt 30 napon belül megtámadhatta volna, aminek nem tett eleget. Nem fogadta el a bíróság a felperes érdekmúlásra való hivatkozását sem arra tekintettel, hogy a felek elállási jogot nem rögzítettek, és azt jogszabály sem biztosította a munkavállaló számára.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes részéről a megállapodás megtámadására megtévesztés, vagy tévedésbe ejtés címén határidőben nem került sor, ezért annak érvénytelensége sem volt megállapítható. Az elállás jogát a felek nem rendezték, ezért a Ptk. 320. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a felperes erre nem is volt jogosult, így a jogviszonyra a megállapodásban foglaltak az irányadók. Eszerint tehát a felperes az alperes megállapodásban vállalt fizetési kötelezettségének teljesítését igényelheti.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalára irányult. Érvelése szerint a tévedésre alapított, a megállapodás megtámadására biztosított jogot az elállási jog gyakorlása nem egészíti ki további jogkövetkezményekkel, mivel az elállási jog gyakorlása a kötelezett késedelmén alapul. A felperes két egymástól függetlenül érvényesíthető, egyik esetben a Ptk. 320. § (1) bekezdés rendelkezésén alapuló elállási jog, másik esetben az Mt. 7. §-a szerinti megtámadási jog közül az egyik törvényen alapuló jogát, vagyis az elállás jogát gyakorolta. Kereseti kérelme nem utasítható el azon az alapon, hogy a megtámadási jogát gyakorolhatta volna.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására, és a felperes perköltségben való marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet alapjául szolgáló ítéleti tényállás tekintetében jogszabálysértést megalapozó következtetés nem állapítható meg, ezért az a felülvizsgálati eljárásban is irányadó.
Helytállóan állapították meg az eljáró bíróságok, hogy a rendkívüli felmondás jogellenességének vizsgálata előtt a 2003. április 1-jén kelt megállapodás érvényessége, illetőleg hatályossága értékelendő.
Az érvényesség, illetve érvénytelenség körében a bíróságok jogszabálysértés nélkül fejtették ki, hogy a büntető ítéletben megállapított csalás bűntette a szerződéssel kapcsolatban a tévedésbe ejtésre, illetőleg tévedésben tartásra utal, ami nem semmisségi, hanem megtámadási ok [BH 1996/253]. Ebből következően pedig helytállóan állapították meg, hogy az ilyen jogügylet csupán akkor tekinthető semmisnek, ha azt a tévedésbe ejtett fél a másik félhez intézett nyilatkozatával megtámadja. Ennek feltételeit és határidejét az Mt. 7. §-a rögzíti. E szerint a megtámadás határideje 30 nap, amely a tévedés, vagy a megtévesztés felismerésétől, illetve jogellenes fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől kezdődik. A megtámadási határidőre az elévülés szabályai megfelelően irányadók azzal, hogy hat hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható. A felperes a megállapodás megkötését követően tudomást szerzett az alperes megtévesztő magatartásáról, hiszen még ugyanezen a napon büntető feljelentést tett az ügyvezető ellen. A megállapodás megtámadására azonban határidőben nem került sor, így erre a felperes jogszerűen nem hivatkozhat, a megállapodás érvényesnek tekintendő.
Alaptalan a felülvizsgálati kérelemnek a Ptk. 300. §, illetve 320. §-ában foglaltakra utalása is. A megtámadás lehetőségét az Mt. 7. §-a biztosítja, a szerződéstől való elállást azonban az Mt. nem szabályozza. A munkaviszony megszüntetésére irányuló, azt rendező közös megegyezés – még ha elnevezése szerint az megállapodás is – nem tekinthető polgári jogi szerződésnek annak speciális jellege folytán, az a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint értékelendő, és az Mt.-ben rögzítettek szerint támadható meg. Ebből következően pedig az érdekmúlásra alapított elállási nyilatkozat a jogvita eldöntése során nem volt figyelembe vehető.
Fentiek alapján a felekre a megállapodásban foglaltak az irányadók, és a felperes az abban foglaltak teljesítését követelheti a munkáltatótól.
Mindezek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.652/2006.)