|
|
|
Mfv.I.10.591/2011/7.szám
í t é l e t e t : A Kúria a Békés Megyei Bíróság 3.Mf.25.094/2011/6. számú ítéletét hatályában fenntartja.Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 20.000 (húszezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.A teljes mértékben pervesztes felperes pártfogó ügyvédjének díját és a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. I n d o k o l á s : A felperes 1989. szeptember 1-jétől állt az alperes jogelődjénél munkaviszonyban. L. szolgálati helyen áru átadó-átvevő munkakörben dolgozott nyolc általános iskolai végzettséggel, pék-cukrász szakmunkás képesítéssel.A felperes munkaviszonyát az alperes 2010. május 17-én kelt felmondással 2010. szeptember 28-ára csoportos létszámcsökkentésre hivatkozással megszüntette. A felperes a keresetében a felmondás hatályon kívül helyezésével eredeti munkakörébe történő visszahelyezését kérte. Hivatkozása szerint a kollektív szerződés rendelkezése alapján felmondási védelem alatt áll, mert 16 éven aluli gyermekeit egyedülállóként neveli. A munkaköre nem szűnt meg. A munkaköri leírásában foglaltaknak eleget tett, az alperes elvárásainak is meg kívánt felelni: az érettségi vizsga letételéhez megkezdte a tanulmányait.A Gyulai Munkaügyi Bíróság 1.M.282/2010/16. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte az alperes javára 100.000 forint perköltség megfizetésére, megállapította, hogy az eljárási illetéket az állam viseli.A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes 2009. májusában csoportos létszámleépítésről döntött, amelynek első üteme 18 főt érintett. A kiválasztottak között a felperes is szerepelt. A felperes munkakörében 10 fő teljesített szolgálatot, akik közül 3 fő nem rendelkezett érettségivel. Ebből egyikük szakszervezeti tisztségviselő, másikuk pedig 34 év alperesnél eltöltött szolgálati viszonnyal rendelkezik. 18 fő azonban önként távozott az alperestől, ezért a korábban kiértesített munkavállalók jogviszonyát nem kellett felmondani. A második csoportos létszámcsökkentést az alperes 2009. október 15-én jelentette be, amely 47 fő jogviszonyának a megszüntetését jelentette. A felperes az erről szóló értesítést 2009. novemberében és decemberében nem vette át.A felperes házasságát a B. Városi Bíróság 2009. november 10-én jogerős ítéletével felbontotta. Ebben rögzítették, hogy a peres felek életközössége 2009. március 10-én szakadt meg véglegesen oly módon, hogy mindketten a volt utolsó közös lakásban maradtak, amelyet ezt követően megosztva használnak. A házasság felbontásáról a munkáltató 2009. december 4-én értesült. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes megsértette az Mt. 3. és 4. §-ban foglalt rendelkezéseket. Az alperes védekezésére tekintettel vizsgálta ugyanis, hogy a felperes házasságának felbontására nem a felmondási tilalom alkalmazhatósága érdekében került-e sor. Abból, hogy a felperes és a volt házastársa továbbra is a közös tulajdonukat képező ingatlanban együtt élnek, és a felperes házastársa életszerűtlenül, jelentős mértékben igyekszik a felperes jogainak megóvására még a házassági kötelék felbontása után is, és hogy a szabadságaikat döntő többségben együtt vették ki, egyszerre kérték ki a csúsztatásaikat, együtt járnak szórakozni és szakszervezeti rendezvényekre, azt a következtetést vonta le, hogy a felperes valójában nem minősül egyedülállónak. Így a kollektív szerződés 17. § (1) bekezdés b) pontjában megfogalmazott felmondási korlát a felperes esetében nem érvényesül.A munkáltató felmondása jogszerű volt, annak indoka valós, a felperes a kiválasztás szempontjainak megfelelt. Az alperes részéről rendeltetésellenes joggyakorlást nem lehetett megállapítani.A felperes fellebbezése folytán eljárt Békés Megyei Bíróság 3.Mf.25.094/2011/6. számú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest az alperes javára 40.000 forint fellebbezési perköltség megfizetésére, megállapítva, hogy a fellebbezési illetéket az állam viseli.A megyei bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügyben a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, a tényállást helyesen állapította meg, és helyes a levont jogkövetkeztetése is, ugyanakkor az ítélet jogi indokait nem osztotta. Kiemelte, hogy a létszámcsökkentésre alapított felmondási ok valós és okszerű volt, annak valóságát maga a felperes sem kérdőjelezte meg. A másodfokú bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a KSZ. 17. § (1) bekezdés b) pontjára történő felperesi hivatkozás eredményez-e a felperes vonatkozásában olyan felmondási korlátot, amely miatt a munkáltatói intézkedés jogszerűtlenségét kell megállapítani. A KSZ. 17. § (1) bekezdés b) pontja szerint az Mt. 89. § (7) bekezdésében foglaltakon túlmenően csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg a munkáltató rendes felmondással annak a munkavállalónak a munkaviszonyát, aki egyedülállóként 16 éven aluli gyermeke eltartásáról gondoskodik. A különös indok esetére az MK. 10. számú állásfoglalás az irányadó. A megyei bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy a felperesnek a házassága felbontása iránt kezdeményezett és eredményre vezetett eljárása kizárólag a felmondási korlát előidézését célozta. Tényként azt lehet megállapítani, hogy a felperes házasságát a B. Városi Bíróság jogerős ítéletével felbontotta. A jog szintjén - figyelemmel a csatolt okirati bizonyítékokra - a felperes tehát egyedülállónak minősül. A megyei bíróság álláspontja szerint nincs annyi tényadat és cáfolatlan bizonyíték, hogy kimondható legyen az, hogy a felperes és a házastársának válása a KSZ. 17. § (1) bekezdésének b) pontja érvényesülését volt hivatott kiváltani. Ezért a megyei bíróság vizsgálta, hogy a felmondási korlátra tekintettel a felmondáshoz szükséges különös indok az alperesi munkáltató oldalán fennáll-e. Tényként megállapította, hogy az alperesi munkáltatónál a forgalom 53 %-kal csökkent, az elhatározott csoportos létszámleépítés a felperes munkakörét is érintette, és a felmondással érintettek kiválasztási szempontjainak a felperes is megfelelt. A munkáltatói oldalon a megyei bíróság szerint különös indokként értékelendő, hogy a folyamatos átszervezés, a nagy létszámú létszámcsökkentés során a munkáltató olyan munkavállalókkal rendelkezzen, akikkel iskolai végzettségük és képzettségük folytán több munkakör betöltésénél is számolhat, és szükség esetén átirányíthat. A felperes a felmondás időpontjában kizárólag szakmunkás képesítéssel rendelkezett, a betöltött munkakörén túlmenően más munkakörbe nem lett volna átirányítható.A másodfokú bíróság azt is értékelte, hogy a felperes a kiskorú gyermekek vonatkozásában nem kizárólagos eltartónak minősül, hiszen a volt házastársa a gyermektartásdíj fizetése révén maga is hozzájárul ahhoz, hogy a tartási költségek teljesíthetők legyenek. Megállapította továbbá a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, hogy a felperes életvezetésében, életkörülményeiben jelentős változás nem következett be a válással. Az alperesi oldalon található különös indok ezért erősebb, mint a felperesnek a KSZ. 17. § (1) bekezdés b) pontja szerint védendő érdeke. Mivel a felperes a fellebbezésében már rendeltetésellenes joggyakorlásra nem hivatkozott, ezt a megyei bíróság nem is vizsgálta. A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésével a keresetének megfelelő ítélet meghozatalára irányult.Hivatkozása szerint az ítéletek megalapozatlanok és törvénysértőek, az Mt. 13. §, 30. §-ba és a KSZ. 17. § (1) bekezdés b) pontjába ütközőek. Az alperesi munkáltató is figyelmen kívül hagyta a kollektív szerződésben foglalt felmondási korlátot, így a magatartása nem volt rendeltetésszerű, az Mt. 3., 4. §-ába ütközött.Esetében csak a 2009. október 15-én bejelentett csoportos létszámleépítés az irányadó, a felmondása ekkor történt. A bontóperben a keresetet 2009. augusztusában adta be, az ítélet pedig 2009. novemberében lett jogerős. A jogviszonya megszüntetésére 2010. májusában került sor. Ekkor már fél éve egyedülállóként nevelte mindkét 16 éven aluli gyermekét. Több ízben jelezte a munkáltatónak a felmondási korlát fennálltát.Téves a másodfokú bíróság megállapítása, miszerint akinek tartásdíjat fizetnek, az nem minősül egyedülállónak, és az is téves megközelítés, hogy a válással a körülményeiben nem következett be változás. Hivatkozása szerint az alperes nem bizonyította a munkaviszonya megszüntetése mellett szóló különös indok fennálltát. A 10 fő azonos munkakört betöltők közül csak 3 fő, köztük a felperes munkaviszonyát szüntette meg. Az alperes a vele azonos munkakörben továbbra is foglalkoztat munkavállalókat, olyanokat is, akik nem esnek felmondási korlátozás alá, ugyanakkor a 3 fő közül 2 állt védelem alatt, köztük a felperes. A munkaköréhez korábban és jelenleg sem előírás az érettségi, mint amilyen kiválasztási szempontra az alperes a létszámleépítés keretében hivatkozott, ugyanakkor változatlanul foglalkoztat 8 általános iskolai végzettségű munkavállalót ugyanazon munkakörben. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felperes a perben nem vitatta, hogy az alperesnél a munkaviszonyának megszüntetésére 2009. október 15-én bejelentett 47 főt érintő csoportos létszámcsökkentés keretében került sor. Nem vitatta a felmondásban közölt ezen indok valóságát és okszerűségét sem. Ezért a bíróságoknak a felperesi kereset tükrében azt kellett vizsgálniuk, hogy a felperes az általa hivatkozott felmondási korlátozás alá esett-e, illetőleg ennek fennállta esetén a munkáltató oldalán felmerült-e a munkaviszony megszüntetéséhez vezető olyan különös indok, amely a felperes munkaviszonyának fenntartását tarthatatlanná tette. Az eljáró bíróságok az Mt. 13. § (2) és (3) bekezdésének helyes alkalmazásával állapították meg, hogy az alperesnél hatályban lévő kollektív szerződés korlátozhatja a munkáltató felmondási jogát. Ennek keretében a KSZ. 17. § (1) bekezdés b) pontja akként rendelkezik, hogy csak különös indokolt esetben szüntetheti meg a munkáltató rendes felmondással annak a munkavállalónak a munkaviszonyát, aki egyedülállóként 16 éven aluli gyermeke eltartásáról gondoskodik.Az eljáró bíróságok helytállóan értékelték a rendelkezésre álló adatokat és bizonyítékokat, és helyesen állapították meg, hogy a felmondás közlésekor a felperes házasságát már jogerősen felbontották, és a házastársak a volt közös lakást osztottan használják. A másodfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy a felperes a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szerint egyedülállónak minősül. Azt is helyesen vizsgálták, hogy a valóságban a felperes 16 éven aluli gyermeke eltartásáról egyedül gondoskodik-e. A kollektív szerződés 17. § (1) bekezdés b) pontja ugyanis a felmondási korlátnál nem önmagában az egyedülállókénti minősülést szabja feltételül, hanem azt, hogy gyermeke eltartásáról ténylegesen egyedülállóként gondoskodjon a munkavállaló. Ennek megállapíthatóságát nem az említett 1998. évi LXXXIV. törvény fogalommeghatározása alapján kell értékelni.Az eljáró bíróságok e körben a rendelkezésre álló bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésben foglaltak szerint egyenként és összességükben értékelték, mérlegelésükről számot adva a logika szabályainak megfelelő következtetést vontak le arról, hogy a valóságban a felperes a gyermeke eltartásáról nem egyedülállóként gondoskodik. Helyesen értékelték a felperes volt házastársának a felperes érdekében történő fellépését, érdekérvényesítését, a szabadidejük együttes eltöltését, összességében azt, hogy a házasság felbontása ellenére a felperes életvezetésében, életkörülményeiben jelentős változás - bizonyíthatóan - nem történt. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság állapította meg helyesen, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a kollektív szerződésben foglalt felmondási korlátozás alá esik, ezért a felmondásához a munkáltató részéről különös indoknak nem kellett fennállnia.A felperes a másodfokú eljárásban már nem hivatkozott azon elsőfokú előadására, miszerint a munkáltató a házastársa érdekképviseleti tevékenysége miatt rendeltetésellenes joggyakorlással szüntette meg a munkaviszonyát. A felülvizsgálati kérelmében hivatkozottak pedig a rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítására nem alkalmasak. Amennyiben ugyanis a munkáltató a meglévő felmentési korlát ellenére mondta fel a munkaviszonyát, akkor intézkedése az Mt. 13. §-ába ütközik, azaz jogellenes, nem pedig rendeltetésellenes. Az Mt. 4. § alkalmazására ugyanis csak akkor van lehetőség, ha a munkáltató intézkedése formálisan jogszerű, de mások jogos érdekének csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségének korlátozására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul, vagy vezet. A felülvizsgálati kérelemben ilyen indokot a felperes nem jelölt meg, csak a felmondási korlátra hivatkozott.A felperes a munkáltató által közölt iskolai végzettségére tekintettel megállapított kiválasztási szempontnak megfelelt, a valós és okszerű felmondás tehát ez okból sem volt jogellenes.A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és kötelezte a pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére.A munkavállalói költségkedvezményben részesülő felperes helyett a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján,míg a pervesztes felperes pártfogó ügyvédjének a díját a Pp.87.§ (2) bekezdés alapján az állam viseli. Budapest, 2012. május 9. Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke,Dr. Hajdu Edit s.k. előadó bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: Nné tisztviselő |