Vissza az előző oldalra
MK BH 1992/499
A munkaügyi jogszabályokban említett szakszervezeten (érdek-képviseleti szervezeten) nemcsak a szakszervezetet, hanem az egyéb elnevezésű olyan munkavállalói érdek-képviseleti szervezetet is érteni kell, amelynek célja a munkavállalók érdekeinek előmozdítása és védelme [Mt. 18. §]
A felperes művezetője volt az alperes elektromos, szerelő, lakatos és festő munkacsoportjainak. Az alperes igazgatója 1990. május 16-án 1990. július 10-re - a nem termelő létszám csökkentésére és ezáltal munkaköre megszűnésére hivatkozással - felmondta a munkaviszonyát.
A per adatai szerint a felperes a vállalat munkástanácsának volt a tagja. A munkaügyi döntőbizottsághoz előterjesztett kérelmében a felperes azért kérte a felmondás hatálytalanítását, mert azt az igazgató bosszúállásaként értékelte.
A munkaügyi döntőbizottság határozatával azzal az indokkal utasította el a kérelmet, hogy egyrészt nem bizonyosodott be a felperesnek a felmondás hatálytalanítása érdekében közölt állítása, másrészt a felek között megállapodás jött létre a munkaviszony megszüntetését illetően.
A felperes keresetlevelében vitatta a döntőbizottság határozatának a munkaviszonya megegyezés alapján történt megszüntetésével kapcsolatos indokát, előadta továbbá, hogy a felmondásban közölt átszervezés nem érintette a munkakörét, mert annak vonatkozásában kizárólag személycsere történt. A felmondás lényeges okát arra vezette vissza, hogy alapító tagja volt a munkástanácsnak, és az igazgató az őt ért többirányú kritika és a munkástanács érdekvédelmi tevékenysége miatt annak vezetőit, tagjait sorra kívánja eltávolítani a vállalattól. Erre figyelemmel kérte a döntőbizottság határozatának megváltoztatását és a felmondás hatálytalanítását, továbbá elmaradt munkabére kifizetését.
A munkaügyi bíróság ítéletével elutasította a keresetét.
Az ítélet indokolásának lényege szerint a termelési osztály létszáma - amelyhez a felperes is tartozott - az átszervezést követően 8 főről 7 főre csökkent. Ehhez képest valós a felmondás indoka, és miután minden munkáltató joga annak eldöntése, hogy a munka termelékenysége és gazdaságossága figyelembevételével milyen munkaerőt kíván foglalkoztatni, a felmondás hatálytalanítására nincs alap.
Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A perben nem volt vitás, hogy a felperes a munkástanács tagja volt. Ezért az eljárt bíróságnak elsősorban azt a kérdést kellett volna vizsgálnia, hogy a felperest mennyiben illeti meg a Mt. 16. §-ában szabályozott felmondási védelem.
A gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló, 1966. december 16-i nemzetközi egyezségokmány - amelyet az
1976. évi 9. törvényerejű rendelet erősített meg, és hirdetett ki - 8. cikkelyének 1. pontjában rendelkezik a szakszervezeti szabadságról, és 3. pontjában elrendeli az egyesülési szabadságról és a szervezkedési jog védelméről szóló 1948. évi 87. számú nemzetközi munkaügyi egyezmény alkalmazását. Ennek a ratifikált egyezménynek 10. cikkelye értelmében a munkavállalói érdek-képviseleti szervezeten (szakszervezeten) a munkavállalók minden olyan szervezetét értesíteni kell, amelynek célja a munkavállalók érdekeinek előmozdítása és védelme. Ez az értelmező szabály megfelel annak az általános jogelvnek, hogy a jogszabály alkalmazásánál nemcsak a használt szavakra, elnevezésekre, hanem a jog, illetve a jogviszony valódi tartalmára is figyelemmel kell lenni.
Ennek megfelelően a munkaügyi jogszabályokban említett szakszervezeten (érdek-képviseleti szervezeten) nemcsak a szakszervezetet, hanem az egyéb elnevezésű olyan munkavállalói érdek-képviseleti szervezetet is érteni kell, amelynek célja a munkavállalók érdekeinek előmozdítása és védelme.
A munkaügyi bíróság nem tisztázta, hogy az alperesnél szervezett munkástanács, amelynek a felperes a tagja volt, a szakszervezettel egy tekintet alá eső munkavállalói érdek-képviseleti szervezet-e. Amennyiben ez megállapítható, a felperest az Mt. 16. §-ában meghatározott felmondási és egyéb védelem megilleti.
A Legfelsőbb Bíróság korábbi, az alperest érintő határozatából megállapítható, hogy az alperesnél 1989. július elején alakult munkástanács, ez azonban az alperes igazgatói tevékenységével összefüggésben július 11-én megszűnt. 1990. február 3-án új munkástanács alakult, amelynek a felperes tagja lett. Ezt a munkástanácsot a megyei bíróság végzésével a társadalmi szervezetek nyilvántartásába bejegyezte. A tényállásnak e részében való tisztázatlansága miatt indokolt lett volna beszerezni a munkástanács alapszabályát, és annak figyelembevételével állást foglalni, hogy a munkástanács alapszabályszerű feladatainál, jogainál és kötelezettségénél fogva munkavállalói érdek-képviseleti szervezetnek minősül-e. Ha az alperesnél szervezett munkástanács munkavállalói érdekképviseleti szervezetnek minősül, annak tagját az Mt. 16. §-ában szabályozott védelem illeti meg. Ezért az érintett szervezetnek a felmondást megelőzően adott hozzájárulása hiányában a felmondás érvénytelen.
A felmondásnak az átszervezéssel kapcsolatos indokát illetően a következőkre kell figyelemmel lenni.
Az alperes a per során az iratokhoz csatolta mind az átszervezést megelőző, mind az azt követő "Szervezeti Rend"-et. Ezekből megállapítható: az átszervezés a termelési osztályt akként érintette, hogy az 1 fő kooperátor elnevezés 1 fő diszpécser elnevezésre, az 1 fő kooperációs anyagnyilvántartó elnevezés 1 fő kooperációs félkészraktáros elnevezésre változott, az 1 fő gyártás-előkészítő elnevezés változatlan maradt, a 2 fő műszaki vezető elnevezés megszűnt, változatlan maradt azonban a 2 fő művezető elnevezés, és újként jelent meg az 1 fő félkész-könyvelő munkakör.
A "Szervezeti Rend"-ből a termelési osztály átszervezését illetően nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az átszervezés a művezető elnevezésű munkaköröket, illetve az ilyen munkakörben alkalmazott dolgozókat érintette volna.
A felmondás indokának valósága mindezeken túl aggályosnak látszik azért is, mert az alperes igazgatója a döntőbizottság tárgyalásán a felmondás megalapozottsága tekintetében alapvetően a felperes munkájának minőségére és egyéb, a szóban levő felmondás tartalmának elbírálása szempontjából közömbös okokra hivatkozott, de kifejtette azt is "hogy amennyiben a vállalaton belül az a politikai tevékenység, amely a munkástanács volt elnöke személyére korlátozódik, nem válik a vállalat javára, és amennyiben ez tovább folyik, a vállalaton belül a szükséges intézkedést megteszem".
Az alperes egyébként a per tárgyalásán is be kívánta bizonyítani, hogy a felperes alkalmatlan vezetői munkakör betöltésére.
Ezzel összefüggésben nem hagyható figyelmen kívül, hogy az alperes már 1990. május 31-én - a felperes felmondási ideje alatt - D. J.-t bízta meg a művezetői teendők ellátásával, és ezáltal a "Szervezeti Rend" szerint továbbra is két művezető látja el ezt a munkakört.
A bizonyítás eddigi adatai szerint ez azt jelenti, hogy a felperes munkaköre nem szűnt meg, a nem termelő létszám csökkenése nem valósult meg, mert a művezetői munkakört az alperes a fizikai állományú létszámból töltötte be.
A munkaügyi bíróság helytállóan utalt arra, hogy minden munkáltató joga annak eldöntése, hogy a munka termelékenysége és gazdaságossága figyelembevételével milyen munkaerőt kíván foglalkoztatni, ha azonban valamely dolgozóját e jogcímen akarja egy másik - álláspontja szerint a célkitűzéseinek jobban megfelelő - dolgozóval kicserélni, a felmondásban ezt az indokot kell közölni.
A munkaügyi bíróság a tényállást a már kifejtettek szerint nem tisztázta, ezért döntése sem tekinthető megnyugtatónak.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította. (M. törv. II. 10 974/1991. sz.)
* A határozat megfelel az 1992. évi XXII. tv. 18. §-ában foglaltaknak. A törvény 28. §-a (1) bekezdésének tartalma - a rendes felmondást illetően - megegyezik a korábbi Mt.-nek a határozatban említett 16. §-ával.