Vissza az előző oldalra
MK EBH 2002/678
Ha az üzemi tanács elnöke a testületet megillető jogosítványok folytán e tisztségében képviselőként eljár, jogait a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, a munkáltatóval kölcsönösen együttműködve, rendeltetésszerűen köteles gyakorolni [Mt. 3., 4. §].
A felperes 1969-től szállítási könyvelő munkakörben dolgozott az alperesnél, 1992-től az üzemi tanács elnöki tisztséget is betöltötte.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2000. április 28-án rendkívüli felmondással megszüntette. Az indokolás szerint a felperes folyamatos magatartásával olyan helyzetet teremtett, ami a munkaviszonya fenntartását lehetetlenné tette; az üzemi tanács elnökeként megakadályozta a munkáltatói és munkavállalói együttműködést, megzavarta a munkahelyi légkört; két alaptalan bejelentést tett a vezérigazgató összeférhetetlenségéről; egy telefonbeszélgetést elferdítve azt terjesztette, hogy a vezérigazgatóval már nem kell foglalkozni; a kollektív szerződés felmondására vonatkozó vezetői tájékoztatást törvénytelennek és elfogadhatatlannak minősítette; egy vezérigazgatói utasítás kapcsán egy munkavállaló előtt olyan kijelentést tett, hogy „a vezérigazgató még aláírhat?”; továbbá a borászat vezetőjét minden alap nélkül akadályozta a munkavégzésben.
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenessége megállapítását, az eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatását, és elmaradt munkabére, valamint az elmaradt nyugdíjpénztári tagdíja megfizetését kérte. Arra hivatkozott, hogy semmilyen kötelezettségszegést nem követett el, a munkáltató intézkedése a rendeltetésellenes joggyakorlás követelményébe ütközött, amikor az üzemi tanács elnökeként folytatott tevékenysége miatt rendkívüli felmondással élt.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes „jogellenesen, a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközően szüntette meg a felperes munkaviszonyát”, és kötelezte az alperest a felperes eredeti munkakörében való továbbfoglalkoztatásra, továbbá 522 710 forint és kamata, valamint perköltség megfizetésére.
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a rendkívüli felmondásban megjelölt magatartások a felperesnek az üzemi tanács elnökeként végzett tevékenységével, és nem pedig a munkaviszonyával állnak összefüggésben. A felperes a munkakörébe tartozó munkája mellett látta el a tisztségét, amelyben a törvény által biztosított véleményezési és tájékoztatás kérési jogával élt, és ez a tevékenysége „sértette, zavarta az alperes érdekeit”. Az elsőfokú bíróság szerint a felperes tevékenysége ezért nem értelmezhető úgy, mint ami a vezérigazgató tekintélyének sérelmét célozta. Az alperes azzal, hogy a felperes munkaviszonyát a tisztsége ellátásával kapcsolatos tevékenysége miatt szüntette meg, a jogát rendeltetésellenesen gyakorolta, ennélfogva az intézkedése jogellenes.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondásnak a vezérigazgató összeférhetetlenségével, valamint a kollektív szerződés felmondására vonatkozó vezetői tájékoztatás elfogadhatatlannak minősítésével kapcsolatos indokai tekintetében a 15 napos joggyakorlási határidő elmulasztását állapította meg. A felperesnek a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő „folyamatos magatartására”, az üzemi tanács elnökeként a munkáltatói és munkavállalói együttműködés akadályozására, a munkahelyi légkör zavarására vonatkozó indokokat az ezt alátámasztó konkrét tények és körülmények megjelölése hiánya miatt jogellenesnek minősítette. Utalt továbbá arra, hogy a felperes munkahelyi légkört zavaró magatartását a perbeli bizonyítékok nem támasztották alá. A vezérigazgató összeférhetetlenségére tett bejelentéssel kapcsolatban kifejtette, hogy bejelentésre bármely munkavállaló jogosult, továbbá a vezérigazgató a más társasággal való kapcsolatát meg is szüntette. A vezérigazgató aláírási jogosultságával összefüggő indok tekintetében azzal érvelt, hogy a felperes részéről valójában téves jogi véleményalkotásról volt szó, ami szerint a vezérigazgató aláírását az igazgatóság elnökének aláírása pótolja. Ebből úgyszintén nem vonható le következtetés az együttműködés hiányára. A felperes mint az üzemi tanács elnöke valós problémával kereste meg a borászat vezetőjét, ezért a tőle való információkérés nem minősülhet az érintett vezető munkavégzése akadályozásának.
A másodfokú bíróság osztotta a munkaügyi bíróság álláspontját a rendeltetésellenes joggyakorlás tekintetében is.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság által megállapított tényállás iratellenes, okszerűtlen, logikailag ellentmondásos. A rendkívüli felmondásban összefoglalóan megjelölte a felperesnek az alperes lejáratására irányuló, a vezetéssel szembeni ellenérzését bizonyító magatartását, és ezt a rendkívüli felmondásban megjelölt konkrét tevékenységek, magatartások részletezésével alátámasztotta. Sérelmezte, hogy a felperessel való együttműködést lehetetlenné tevő magatartásra vonatkozóan a bíróságok sem a vezérigazgatót, sem pedig a felperes kijelentéseit tanúsítani tudó munkavállalókat nem hallgatták meg, a felperesnek a munkahelyi légkört mérgező, demoralizáló magatartásáról bizonyítási eljárást nem folytattak le, a tényállást nem tárták fel. Utalt továbbá arra, hogy a felek között kialakult „elmérgesedett helyzetben” a felperes eredeti munkakörbe visszahelyezését – az alperes perbeli kérelmének megfelelően – mellőzni kellett volna.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
1. Rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül, ha a munkáltató egyébként jogszerű intézkedésével kapcsolatban megállapítható, hogy annak célja a munkavállaló üzemi tanácsi tisztségével kapcsolatban tanúsított jogszerű magatartása megtorlása.
A munkavállalónak az üzemi tanácsi és a szakszervezeti tisztsége ellátása során tanúsított magatartása általában összefügg a munkaviszonyával is, és érintheti az azzal kapcsolatos kötelezettségeit. Ezért a munkavállaló említett tisztségeire tekintettel nem mellőzhető annak érdemi vizsgálata, hogy a terhére rótt magatartás megalapozta-e a rendkívüli felmondást [Mt. 96. § (1) bekezdés; MD II. 254.].
2. Az üzemi tanács elnöke a jogok és kötelezettségek gyakorlása és teljesítése során az üzemi tanács képviseletében ebben a tisztségében a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, a munkáltatóval kölcsönösen együttműködve, a jogait rendeltetésüknek megfelelően gyakorolva köteles eljárni [Mt. 3. § (1) bekezdés, 4. § (1)-(2) bekezdés]. Ha e kötelezettségét oly mértékben túllépve jár el, amely a munkaviszonyban való együttműködést lehetetlenné teszi, ez a munkaviszony megszüntetésének jogszerű alapjául szolgálhat.
3. Az alperes a rendkívüli felmondását a felperesnek az üzemi tanács elnökeként tanúsított, az őt megillető jogosítványok kereteit túllépő magatartására alapította, mert álláspontja szerint a felperes ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben vele mint munkavállalóval lehetetlenné vált a munkaviszonyban megkívánt együttműködés. Az intézkedést – annak megfogalmazásából és tartalmából megállapíthatóan – az alperes összefoglalóan indokolta, és a felperesnek az együttműködést lehetetlenné tevő magatartása alátámasztására hivatkozott konkrét tevékenységekre, a felperes egyes magatartásaira. Ezért a másodfokú bíróság tévesen emelte ki egymagában és minősítette az összefoglalóan megjelölt indokot annak tartalmatlan, általános voltára hivatkozással jogellenesnek (MK 95. számú állásfoglalás II. pont.).
Az összefoglalóan meghatározott folyamatosan tanúsított magatartás alátámasztására megjelölt egyes konkrét felperesi magatartások tekintetében a másodfokú bíróság ugyancsak tévesen vizsgálta önállóan, és állapította meg a szubjektív határidő elmulasztását [Mt. 96. § (4) bekezdés]. Ha a munkáltató a folyamatosan elkövetett, vagy több azonos, vagy hasonló cselekménnyel megvalósuló, a rendkívüli felmondás alapjául szolgáló magatartásra hivatkozik, nem állapítható meg a joggyakorlás elkésettsége, amennyiben az utoljára tudomására jutott, illetve utolsóként elkövetett cselekmény után kellő időben élt rendkívüli felmondási jogával [EH. 246; MD II/186 és 188; BH 2000/32].
4. Az első- és a másodfokú bíróság téves jogi álláspontjánál fogva nem folytatott le bizonyítást, és a tényállást nem tárta fel a rendkívüli felmondás indoka, az egyes részletesen megjelölt magatartások valósága és súlya tekintetében. A jogerős ítélet ezért megalapozatlan és jogszabálysértő.
5. A megismételt eljárásban vizsgálni kell a rendkívüli felmondásban közöltek alapján, hogy a felperes az üzemi tanács elnökeként tanúsított terhére rótt magatartásával – a 2. pontban kifejtettek szerint – a munkaviszonya fenntartását lehetetlenné tette-e. A Legfelsőbb Bíróság ezzel összefüggésben rámutat, hogy az üzemi tanácsot a törvényben előírt jogosítványok mint testületet, és nem az elnököt egyszemélyben illetik meg. A perben vizsgálni kell tehát, hogy a felperes a testület képviseletében a törvényben biztosított keretek között járt-e el, jogait a jóhiszeműség és tisztesség követelményeinek megfelelően gyakorolta-e, a felrótt magatartása, annak súlya miatt a munkaviszonyában a vele való együttműködés lehetséges volt-e. A kereset megalapozottságára a rendkívüli felmondásban felhozottak, és az összes körülményeknek – a felekre háruló bizonyítási teher alapulvételével történő – teljes körű feltárása alapján lehet következtetést levonni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és a munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezte.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.545/2001/4. sz.)