• Főoldal
• A munka törvénykönyve
• Kapcsolódó jogszabályok
• Bírósági határozatok
• Kalkulátorok

• Jogegységi határozatok
• Munkaviszony
• Jogok és kötelezettségek
• Áthelyezés
• Munkaviszony megszűnése
• Csoportos létszámcsökkentés
• Megtámadás / Semmisség
• Munkabér
• Szakszervezet és üzemi tanács
• Egyéb BH-k

Vissza az előző oldalra

MK BH 1993/772

A költségtérítésként kapott összeg nem vehető munkabérként figyelembe. Más megítélés alá esik azonban, ha az e jogcímen feltüntetett és kifizetett összeg egy részéről megállapítható, hogy annak rendeltetése nem a felmerült költségek megtérítése, hanem az a munkaviszonyon alapuló személyes közreműködést, a végzett munka anyagi elismerését szolgálja [1992. évi XXII. tv. 141. §[.

A felperes 1989 óta áll munkaviszonyban az alperes kft. vel. Gépkocsivezető munkakörben dolgozik. A felek a felperes munkabérét kölcsönösen havi 8560 forintban határozták meg. 1991. július 28-án külön megállapodást kötöttek, amelyben rögzítették, hogy a póttartályos Ifa nyerges vonatatót a felperes költség-elszámolásos rendszerben fogja üzemeltetni. A megállapodás 1991. december hó 31-ig terjedő időszakra jött létre.
A felperes határozatlan időre szóló munkaviszonyát az alperes kft. ügyvezető igazgatója az 1992. augusztus 25. napján kelt intézkedésével rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal megszüntette. A munkáltató intézkedésének indokolása azt tartalmazza, hogy:
- a felperes 1992. március 31-én a munkautasítás teljesítésének elmulasztása miatt figyelmeztetésben részesült;
- 1992. augusztus 7-én önkényesen megváltoztatta a munkaidő-beosztását;
- 1992. augusztus 14-én megtagadta a körzetellenőr szállítását;
- mintegy egy hónappal korábban testi sértés okozásával fenyegette meg a termelési igazgatót.
A felperes ezenkívül az általa üzemeltetett gépjárműbe szabálytalanul, rendszeresen fűtőolajat tankolt, és ennek megszüntetésére eredménytelenül szólították fel. A munkáltató mindezeket úgy értékelte, hogy a felperes olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszonyának fenntartását a kft.-nél a továbbiakban lehetetlenné teszi.
A felperes sérelmezte a munkaviszonyának megszüntetését, és ezért a perindítás előtt a felek 1992. szeptember 3. napján egyeztetést tartottak, amely nem vezetett eredményre. Ezt követően a felperes a munkaügyi bíróságnál keresetlevelet nyújtott be, amelyben kérte a rendkívüli felmondás hatályon kívül helyezését. Arra hivatkozott, hogy a felmondásban megjelölt indokok nem felelnek meg a valóságnak, illetve azok nem szolgálhatnak a rendkívüli felmondás alapjául.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes felmondását hatályon kívül helyezte. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 20 541 forint bruttó összegű munkabért az ítéletjogerőre emelkedését követő 15 napon belül. Kötelezte továbbá az alperest a perrel kapcsolatban felmerült költségek megfizetésére. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a lefolytatott részletes bizonyítási eljárás során feltárt körülményeket értékelve az alperes intézkedése jogellenes és megalapozatlan volt. Ezért a felmondást hatályon kívül helyezte, és ennek következtében kötelezte az alperest a felperes elmaradt munkabérének megfizetésére.
Az ítélet ellen mind a felperes, mind az alperes fellebbezéssel élt.
A felperes az elmaradt munkabér összegének felemelését kérte úgy, hogy 1992. augusztus 18-tól a kifizetés napjáig havi 46 650 forint megfizetésére kötelezze a másodfokú bíróság az alperest. Átlagkeresete ugyanis nem az elsőfokú bíróság által figyelembe vett havi 8560 forint, hanem 46 650 forint volt, figyelembe véve a költségtérítésként kapott összeg egy részét is. A fellebbezési eljárás során a felperes később úgy nyilatkozott, hogy a költségtérítési összeg részbeni figyelembevételével havi bruttó keresete 53 271 forint volt.
Az alperes az ítélet megváltoztatását és a felperes eredeti munkakörébe való visszahelyezésének a mellőzését kérte. Kérte továbbá, hogy a bíróság állapítsa meg a felperes munkaviszonyának megszűnését. Nem vitatta: a rendkívüli felmondás megalapozatlan volt, miután nem bizonyosodott be, hogy a rendkívüli felmondásban felsorolt indokok megfelelnek a valóságnak. Erre tekintettel a rendes felmondás szabályait alkalmazva, de az Mt. 100 §-ának (2) bekezdését is figyelembe véve a felperes részére a végkielégítés kétszeres összegének kifizetését kérte elrendelni. Arra hivatkozott, hogy a felperes maga sem kívánta az eredeti munkakörébe történő visszahelyezését. A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét pedig részben megváltoztatta, és a marasztalás összegét 42 800 forintra felemelte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta. A perrel kapcsolatban felmerült fellebbezési illeték viselésére az alperest kötelezte, valamint úgy rendelkezett, hogy a másodfokú perköltséget mindegyik peres fél maga viseli. Az ítélet indokolásának lényege szerint helytállóan döntött az elsőfokú bíróság, amikor a rendkívüli felmondást hatályon kívül helyezte. Az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt állást abban a kérdésben is, hogy a felperest milyen összegű átlagkereset illeti meg - 1992. augusztus 25-től - a felmondás időpontjától kezdődően. A felperes által a fellebbezésben megjelölt összeg a költségtérítés összege volt, amely a felperes által üzemeltetett gépkocsi üzemanyag- és javítási költségeinek fedezetéül szolgált, tehát munkabérként nem volt figyelembe vehető. A vitás időszakban a felperes egyébként sem üzemeltette a gépkocsit, munkát nem végzett, tehát a gépkocsi működtetésével kapcsolatban költsége vagy kiadása nem merülhetett fel, ezért az alperessel szemben nem érvényesíthet jogszerűen költséget. A marasztalás összegét pedig - továbbra is havi 8560 forint alapulvételével - azért emelte fel, mert az alperest a másodfokú ítélet meghozatalának időpontjáig kötelezte az elmaradt munkabér megfizetésére.
A felperes a törvényes határidőn belül a Legfelsőbb Bírósághoz felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Beadványában továbbra is sérelmezte, hogy az alperest a bíróság nem kötelezte 1992. augusztus 18. napjától a kifizetés napjáig havi 46 650 forint megfizetésére. Álláspontja szerint a megyei bíróság ítélete "jogszabályt sért", mert az "átlagkeresetét" a 8560 forint munkabér alapulvételével állapította meg. Nem vitatta, hogy az alperessel költségelszámolásra külön írásbeli megállapodás jött létre, amely 1991. december 31-ig volt érvényben, ilyen megállapodás megkötésére az 1992. évre vonatkozóan nem került sor. Álláspontja szerint a szerződésben szabályozott költségtérítést úgy állapították meg, hogy a "létminimum szerint" meghatározott munkabért ellensúlyozza. Lényegében burkolt munkabért tartalmazott. Megítélése szerint a megyei bíróság a Polgári Törvénykönyv 207. §-a (4) bekezdésének figyelmen kívül hagyásával hozta meg az ítéletet. Nem vette figyelembe, hogy a költségtérítésre vonatkozó megállapodás munkabérre szóló megállapodást leplezett.
Az alperes a felülvizsgálati kérelem ellen ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben vitatta a felperes állításait, és kérte a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartani. A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az 1992. július 1-jén hatályba lépett, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 100 §-ának (1) bekezdése szerint: ha a bíróság megállapítja, hogy a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a munkavállalót - kérelmére - eredeti munkakörében kell tovább foglalkoztatni. Ezen túlmenően meg kell téríteni elmaradt munkabérét (egyéb járandóságait) és a felmerült kárát. A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy az alperesnek a felperes munkaviszonyának megszüntetése körében tett intézkedése jogellenes volt. Ezt az intézkedést az elsőfokú bíróság hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetében megjelölt járandóságainak megfizetésére irányuló igényének havi 8560 forint összegű munkabér figyelembevételével helyt adott. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a havi átlagkeresetet 8560 forintban megállapítható részét helybenhagyta. A felperes azon további igényének nem adott helyt, hogy a költségtérítésként kapott összegben megjelenő munkabér jellegű kifizetéseket is figyelembe véve - a havi átlagkereset összegét felemelve - további elmaradt munkabér megfizetésére kötelezze az alperest. A felperes a felülvizsgálati kérelmében továbbra is azt sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem vette figyelembe azt a körülményt, hogy a havi 8560 forintos munkabérén felül az alperes a rendszeres költségtérítésen belül részére havonta mintegy 46 650 forint munkabért fizetett a rendelkezésére bocsátott gépkocsi üzemeltetése miatt.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a költségtérítésként kapott összeg nem vehető munkabérként figyelembe. Más megítélés alá esik azonban, ha a költségtérítésként feltüntetett és kifizetett összeg egy részéről megállapítható, hogy annak rendeltetése nem a felmerült költségek megtérítése, hanem az a munkaviszonyon alapuló személyes közreműködést, a végzett munka anyagi elismerését szolgálja, tehát ha bármilyen formában, de ténylegesen munkabér kifizetése történik. Ilyen kifizetés történhet például jutalékra, prémiumra nézve is. Az adott esetben adatok merültek fel arra, hogy olyan kifizetések is történtek, amelyek esetleg munkabér megítélése alá eshetnek. Erre utalnak az iratok között szereplő, az 1992. április, június, július és augusztus hónapi költségtérítések kifizetéséről szóló bizonylatok egyes tételei. Ezekben a hónapokban nagyobb összegű személyi jövedelemadót vontak le a felperesnek kifizetett összegekből. E jövedelemadó-levonásokon túl feltételezhető munkabér jellegű kifizetés szintén az iratok között található "költség-elszámolási külön megállapodás" című szerződés szövegéből is, amelynek 3/2. pontja 4. bekezdése szerint a munkavállaló által a 3/1-es fejezetben biztosított juttatások és a 3/2. fejezetben km alapján történő költségelszámolás közötti rész a munkavállaló részére adóköteles.
A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A (2) bekezdés szerint pedig a bíróság az általa szükségesnek talált bizonyítást hivatalból is elrendelheti. A Pp. fenti rendelkezéseit figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes által becsatolt bizonyítékok alapján a tényállás nem került kellő mértékben feltárásra. A perbeli esetben szakértő igénybevételére is szükség lehet annak tisztázása érdekében, hogy a költségtérítésen felül munkabér jellegű kifizetés történt-e, és ha igen, milyen időszakban és milyen összegben.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság továbbá arra: amennyiben megállapítható, hogy a felperes a havi 8560 forinton felül rendszeresen további munkabérben is részesült, és ennélfogva az alperes további munkabér megfizetésére is köteles, nem helytálló a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, amely szerint a további járandóság megfizetésére az alperes azért nem kötelezhető, mert a vitás időszakban a felperes a gépkocsit nem üzemeltette. A felperes ugyanis nem költségtérítést, hanem elmaradt munkabérét (egyéb járandóságait) igényelte, amelyben minden bizonnyal - a vitatott időszakban is - részesült volna, ha az alperes nem jár el jogellenesen. Erre pedig az Mt. 100. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítésként is jogosult. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az 1992. évi LXVIII. törvénnyel módosított Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét a felülvizsgálati kérelemmel támadott - a havi átlagkereset összegére vonatkozó, a 8560 forintot meghaladó keresetet elutasító részében a másodfokú eljárás során felmerült perköltségre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és e körben a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A jogerős ítélet ezt meghaladó részét nem érintette.
A Legfelsőbb Bíróság a feleknek a felülvizsgálati eljárásban jogi képviselettel felmerült költségét a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése alapján - a 6/1993. (II. 23.) IM számú rendelet 2. §-ában foglaltak figyelembevételével - ezúttal csak megállapította, annak viseléséről az eljárást befejező határozatban kell dönteni. (Legf. Bír. Mfv. I. 10 125/1993. sz.)