Vissza az előző oldalra
MK EBH 2011/2342
A prémiumnak nevezett juttatásra is irányadó, hogy annak tartalmát, jellegét vizsgálni kell a munkáltató ösztönző juttatásra vonatozó szabályozása alapján. Egymagában nem kizárt, hogy a munkáltató olyan ösztönzési rendszert alkalmazzon, amelyben meghatározott teljesítmény eléréséhez, mint minimumfeltételhez kötött részben jutalom jellegű juttatást fizet, amennyiben a kitűzött üzleti eredmények elérése esetén a munkáltató mérlegeli a juttatásra való egyéni jogosultságot, a juttatások mértékét. Ennek során figyelemmel kell lenni a rendeltetésszerűség, a jóhiszeműség és tisztesség követelményére, és biztosítani kell az egyenlő bánásmód érvényesülését [1992. évi XXII. törvény 141. §, 97. § (1) és (2) bekezdés].
Az alperes mátészalkai fiókjának vezető munkakörét betöltő felperes keresetében 1 430 000 forint elmaradt prémium, és annak 2007. december 30-ától számított késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy munkaviszonya 2007. december 30-án közös megegyezéssel megszűnt, és az erről szóló megállapodásban az alperes a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 141. §-ára utalással kötelezettséget vállalt a munkabérének elszámolására és kifizetésére, annak azonban nem tett eleget, mivel a 2007. évre járó prémium kifizetéséről az utolsó munkában töltött napon nem gondoskodott, azt követően pedig az erre irányuló kérelmeit különböző indokokkal elutasította.
Az alperes ellenkérelmében azzal érvelt, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetését tartalmazó megállapodásban a felperes a munkaviszonyból származó minden igényéről lemondott, holott a prémiumra való jogosultságáról tudott.
A Nyíregyházi Munkaügyi Bíróság az 1.M.174/2009/11. számú ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 430 000 forintot és annak 2008. január 1-jétől a kifizetés napjáig számított késedelmi kamatát.
A munkaügyi bíróság a jogvita elbírálásánál a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésére hivatkozással abból indult ki, hogy a prémium – bár az Mt. erre vonatkozóan nem tartalmaz szabályozást – munkabér jellegű juttatás, amelynek célja a kitűzött gazdasági eredmény elérésére való ösztönzés, ezért a prémiumszabályzat kizáró feltételei csak akkor jogszerűek, ha a munkavállaló munkaviszonyból származó kötelezettségeinek teljesítésével függnek össze, és kellően konkrétak. Az alperesnél 2007. július 1-jétől a R. 6091/2007. resort vezetői utasítással megalkotott EBH Lakossági Üzletág Értékesítést Ösztönző Juttatási Rendszer Szabályzata (Szabályzat) volt irányadó, melynek 1.1.10. pontja a prémiumot akként definiálta, hogy az a munkabéren felüli olyan jutalom jellegű juttatás, amely a jelen Szabályzatban előírt feltételek teljesülése esetén az elbírált tervfeladatok teljesítésének jutalmazására a munkáltatói jogkör gyakorlója által adható. A Szabályzat 1.2. pontja határozta meg a prémiumra való jogosultság együttes feltételeit, így többek között azt, hogy a jogosultság megszerzéséhez a munkavállalónak a prémiumról való döntéshozatal időpontjában az alperesnél munkaviszonyban kell állnia.
A munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a Prémiumszabályzatnak ez a kikötése az előzőekben foglaltakra figyelemmel, és a felperes esetében nem alkalmazható. A felek között 2007. december 27-én a munkaviszony megszüntetésére vonatkozóan létrejött megállapodás értelmezése során pedig arra a következtetésre jutott, hogy ebben az időpontban a felperes az általa vezetett bankfiók eredményét még nem ismerhette, márpedig az Mt. 164. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről előre nem mondhat le, ezért a joglemondás a bérjellegű juttatásnak minősülő prémiumra nem vonatkozhatott. A felek között nem volt vitás, hogy a felperes a 2007. évet szinte az utolsó napig végigdolgozta, és a mátészalkai bankfiók teljesítette az alperes által az adott évre megállapított tervet, ezért a munkaügyi bíróság a felperes igényét a jogalap tekintetében megalapozottnak találta. Az összegszerűséget a felperes 650 000/hó személyi alapbérét figyelembe véve a bankfiók 110%-os teljesítményére figyelemmel a Szabályzat 1. számú mellékletének 4. pontjában foglaltak alapján annak 2,2-szeres összegben állapította meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 4.Mf.21.995/2009/5. számú ítéletében a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás adatait okszerűen mérlegelve helyesen állapította meg a tényállást. Az abból levont jogkövetkeztetéssel is egyetértett, miszerint a prémium kifizetése csak a teljesítéssel függhet össze, továbbá a munkaviszony megszűnésének időpontjában a terv teljesítésére vonatkozó adatok még nem álltak rendelkezésre, ezért a felperes az adatok ismeretének hiányában az irányítása alá tartozó fiók által elért tervteljesítés függvényében őt megillető prémiumáról érvényesen le sem mondhatott.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, valamint a költségekben való marasztalását, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozathozatalra utasítását kérte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében fenntartotta azt az álláspontját, hogy a jutalom jellegű ösztönző juttatási rendszer szabályzatában a juttatás feltételeit egyoldalúan megállapíthatta, és e szerint az előírt feltételek teljesítése esetén az csupán adható volt, és munkáltatóként azt is szabadon dönthette el, hogy kifizetést csak a kiértékeléskor vele még munkaviszonyban álló munkavállalónak teljesít. Az eljárt bíróságok az ösztönző rendszer alkalmazott juttatását célprémiumként bírálták el, de álláspontja szerint a munkáltató ez esetben is meghatározhatja a kifizetés feltételeit, ezért a bíróságok a Prémiumszabályzat 1.1.8. pontját tévesen minősítették a bírói gyakorlattal ellentétesnek.
Ezen túlmenően a felperes 2007. december 27-én korengedményes nyugdíjba vonulása érdekében a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésében állapodott meg az alperessel, amely megállapodásban a felek kijelentették, hogy a továbbiakban a munkaviszonyból származó semmilyen igényt nem támasztanak egymással szemben. A megállapodás megkötésére a felperes érdekkörében felmerült okból került sor. A felperes tisztában volt az ösztönző juttatási rendszerrel, mint díjazása egyik lehetséges elemével, és azzal is, hogy az Mt. 97. § (2) bekezdése alapján a feleknek az utolsó munkában töltött napon egymással el kell számolniuk. Ebből következően a lemondása nem minősülhet bérről történő előzetes lemondásnak, jövőbeni igény érvényesítése céljából pedig nem is tett jogfenntartó jognyilatkozatot.
A felperes a perben elfoglalt jogi álláspontját részletesen megismételve felülvizsgálati ellenkérelmében jogszabálysértés hiányában a jogerős ítélet hatályában való fenntartását, és az alperesnek a költségeiben való marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A hosszabb ideje egységes és következetes bírói gyakorlat szerint a juttatás meghatározásánál nem egyedül annak elnevezése, hanem a juttatás tartalma, az eset összes körülményei irányadók. Ez vonatkozik a prémiumnak megnevezett juttatásra is, amelynek tartalmát, jellegét minden esetben vizsgálni kell. A perbeli esetben a felperes az igényét az alperesi ösztönző juttatásra vonatkozó belső szabályzatára alapozta.
Az Mt. nem határozza meg a prémium fogalmát, a juttatás fizetésének feltételeit, ezért döntő jelentőséggel bír az erre vonatkozó munkáltatói szabályozás és gyakorlat, valamint a felek megállapodása. Egymagában nem kizárt, hogy a munkáltató olyan ösztönzési rendszert alkalmazzon, amelyben meghatározott teljesítmény eléréséhez, mint minimumfeltételhez kötött részben jutalom jellegű juttatást fizet, amennyiben a kitűzött üzleti eredmények elérése esetén a munkáltató mérlegeli a juttatásra való egyéni jogosultságot, a juttatások mértékét. Ennek során természetesen figyelemmel kell lenni a rendeltetésszerűség, a jóhiszeműség és tisztesség követelményére, és biztosítani kell az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését [Mt. 3. § (1) bekezdés, 4. §, 5. §].
Az alperes perbeli Értékesítés Ösztönző Juttatási Rendszere elnevezésű szabályzata a munkabéren felüli juttatások fogalmának meghatározásakor hangsúlyozta azok jutalom jellegét azzal, hogy a „prémium olyan munkabéren felüli jutalom jellegű juttatás, amely jelen szabályzatban előírt feltételek teljesülése esetén az előírt tervfeladatok teljesítésének jutalmazására a munkáltatói jogkör gyakorló által adható” (szabályzat 1.1.10. pont). A szabályzat 1.2. pontja meghatározta a mérlegelési szempontokat, a szabályzat melléklete pedig az egyes fiókok előirányzott tervteljesítési mutatóit, amelynek teljesítése mértékétől függött a juttatás. Ehhez képest nem volt jogszabálysértő a juttatásnak a munkaviszony fennállásához kötése.
Az eljárt bíróságok az alperes, mint pénzintézet sajátos működéséhez igazított belső szabályozásában meghatározottakat ugyan a tényállásban feltárták, azoknak azonban nem tulajdonítottak kellő jelentőséget, ehelyett csupán prémiumra vonatkozó bírói gyakorlat alapján ítélték meg a perbeli igényt.
Az eljárt bíróságok feltárták ugyan a tényállást, azonban nem értékelték kellően a felperes munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetése körülményeit és feltételeit, holott ezeknek, figyelemmel a perbeli juttatásra vonatkozó belső szabályozás jellegére, perdöntő jelentősége van.
A munkaügyi bíróság a tényállás körében rögzítette, hogy 2007. utolsó negyedévében a felperes által vezetett fióknál lefolytatott vizsgálat felvetette a felperes felelősségét, és a felperes ezt követően kezdeményezte az alperes által egyébként ettől függetlenül ezt megelőzően már felajánlott korengedményes nyugdíjra vonatkozó megállapodás és ennek érdekében a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésére vonatkozó megállapodás megkötését. Az alperes a felperes kérelmét elfogadta, vállalta a felperes korengedményes nyugdíjazásának anyagi terheit, és a felek a munkaviszonyt 2007. december 30-án közös megegyezéssel megszüntették. A megállapodás tartalmazza a munkabérrel és a szabadsággal, valamint a felperesnél tartós használatban volt eszközökkel való elszámolást, a felek továbbá rögzítették, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, hogy a munkaviszonyból származóan semmilyen igényt nem támasztanak egymással szemben.
A felperes a perbeli nyilatkozata szerint abban a hiszemben volt, hogy az általa vezetett fiók tervszámai nem teljesültek. Ehhez képest a megállapodást tévedés címén nem támadta meg, de ez, figyelemmel a megszüntetés korengedményes nyugdíjazással összefüggő voltára, nem is állhatott érdekében. A felperes eszerint érvényesen arról nyilatkozott a munkaviszonya megszüntetésekor, hogy „semmilyen igényt nem támaszt” a munkaviszonyból származóan.
A felperesnek mint fiókvezetőnek egyebek iránt a közös megegyezéses megállapodás év végi időpontjára is tekintettel okszerűen és életszerűen tisztában kellett lennie a tervszámok aktuális alakulásával, ezért alappal emiatt sem hivatkozhatott arra, hogy a munkaviszonyt megszüntető megállapodáskor nem merült fel a perbeli juttatásra való esetleges jogosultság, és a jognyilatkozata arra nem terjedt ki.
Az eset összes körülményeit figyelembe véve megállapíthatóan a megállapodásnak a felek akaratát mindenben tükröző része volt az a kikötés, hogy a továbbiakban a munkaviszonyból származóan egymással szemben semmilyen igényt nem támasztanak, ez a joglemondás pedig a 2007. évre járó prémiumként megnevezett juttatásra való esetleges igényt is magában foglalta, mivel annak megadása a feleknek az Mt. 97. § (1) és (2) bekezdésében előírt elszámolási kötelezettségére figyelemmel a munkaviszony megszűnésével egyidejűleg vált esedékessé (Mfv. II. 10.888/2007/3.).
A fenti indokolás alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdésében foglaltak alkalmazásával a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.801/2010.)