Vissza az előző oldalra (Cikkek)

A felmondási idő szabályai

A munkaviszony megszüntetésének egyik lehetséges módja a felmondás. A 2012. július 1-je előtti szabályozás (az 1992. évi XXII. törvény) még rendes és rendkívüli felmondást különböztetett meg, a 2012. évi I. törvény hatályba lépésétől viszont már felmondásról és azonnali hatályú felmondás kell beszélnünk.

A munkaviszonyt azonnali hatállyal csak az azonnali hatályú felmondás szünteti meg (ezt hívták korábban rendkívüli felmondásnak), az „alap” felmondás esetén a munkaviszony nem szünik meg rögtön a felmondás közlését követően, hanem a törvényben előírt szabályok szerinti időtartamban fennmarad.

A felmondási idő általános szabályai

A felmondási idő tárgykörében a törvényi szabályozás az időtartam hossza és kezdete szempontjából különböző szabályokat alkalmaz a munkavállalói és a munkáltatói felmondás esetében. A törvény nem határozza meg külön a munkavállalói felmondás és a munkáltatói felmondásra vonatkozó felmondási időt, hanem a munkáltatói felmondás esetére terjeszt ki speciális szabályokat.

A felmondási idő tartama

A Munka Törvénykönyve szabályai szerint a felmondási idő a felmondás közlését követő napon kezdődik, és a felmondási időtartama harminc nap, határozott idejű munkaviszony esetén azonban legfeljebb a határozott idő lejártáig tart.

A munkáltatói felmondás esetén, ha a munkavállaló betegség vagy beteg gyermek ápolása miatt keresőképtelen vagy hozzátartozó otthoni gondozása címén fizetés nélküli szabadságon van, akkor a felmondási idő a fenti esetek időtartamának lejárta után kezdődik, de betegség miatti keresőképtelenség esetén ez az időtartam maximum egy év lehet. A korábbi szabályok szerint ezekben az esetekben még csak közölni sem lehetett a felmondást, az új szabályok szerint azonban ezt már meg lehet tenni, csak a felmondási idő kezdete tolódik ki a fentiekben felsorolt időtartamok lejártát követő napra. Ezt a szabályt csoportos létszámcsökkentés (köznyelven leépítés) esetében csak akkor kell alkalmazni, ha a fenti körülmények a felmondás későbbi közléséről szóló tájékoztatás időpontjában fennálltak (csoportos létszámcsökkentés esetén az erről szóló döntést a felmondás közlését megelőzően legalább harminc nappal korábban kell közölni az érintett munkavállalóval).

A munkáltató felmondása esetén a felmondási idő a munkáltatónál munkaviszonyban töltött évek száma alapján meghosszabbodik

• három év után öt nappal,
• öt év után tizenöt nappal,
• nyolc év után húsz nappal,
• tíz év után huszonöt nappal,
• tizenöt év után harminc nappal,
• tizennyolc év után negyven nappal,
• húsz év után pedig hatvan nappal.

Tehát, ha valakit húsz év munkaviszonyban töltött idő után rúgnak ki, annak összesen kilencven nap (három hónap) felmondási idő jár. A felek megállapodhatnak a fentiektől eltérően is, de legfeljebb hathavi felmondási időben. A felmondási idő számításának szempontjából nem kell figyelembe venni azt az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó tartamot, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg, kivétel ez alól azonban a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, valamint a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság három hónapot meg nem haladó tartama.

A munkáltató felmondása esetén köteles a munkavállalót legalább a felmondási idő felére felmenteni a munkavégzés alól, melyet a munkavállaló kérésének megfelelően legfeljebb két részletben kell megtennie. Ezen időtartamra a munkavállalót távolléti díj illeti meg, kivéve, ha valamilyen oknál fogva munkabérre egyébként nem lenne jogosult. A törvény rendelkezése szerint a már kifizetett munkabért visszakövetelni nem lehet, ha a munkavállalót a munkavégzés alól végleg felmentették és a munkabér fizetését kizáró körülmény a munkavégzés alóli felmentés után következett be.